A Vámpírsziget

16. Tavaszköszöntő egy eltűnéssel

" Három nap telt el az elindulás óta.
Ha ez a hajó tényleg olyan gyors, mint Ethan mondta, akkor holnap vagy még ma a kikötőben leszünk. "

Kisétáltam kora reggel a fedélzetre és néztem a még előttünk álló utat.
" Vajon mennyire lesz nosztalgikus újra ott lenni...? Találkozni Henry-vel meg azzal a bolonddal? Meg a két legkedvesebb bátyámmal. Vajon örülnek ha viszont látnak épségben?.... "

Hirtelen valaki megérintette a vállam, de annyira elgondolkodtam hogy váratlanul ért és megijedtem. Két kézzel megfogtam a csuklóját és lábammal hátra rúgva ledítettem át a hajókorláton. Szerencsére csak Auberon volt.

" Ha Beatrice lett volna, konkrétan beledobtam volna a tengerbe....! "

Megrémülve ettől a gondolattól eltakartam kezeimmel a számat, majd Auberon kapaszkodó kezét nézve megnyugodtam.

- Nem akartam, csak reflex volt. - Magyarázkodtam, bár tényleg nem volt szándekos.

Auberon fél kézzel felhúzta magát majd a hajókorláton ülve átnyújtott nekem valamilyen ruhát.

- Amir azt mondta hogy ezt fel kell vennie mielőtt odaérünk, hogy eltakarja a nyakát.

Elvettem és a levegőbe emelve széthajtottam.
Egy egyszerűbb fekete, hosszú nyakú ruha volt, zöld, falevélre hasonlító csipkével díszített felső résszel és ugyanilyen csipke volt a szoknya alján körbe is.

" Ez a ruha...tetszik. "
- Rendben.

Visszamentem a kabinba, hogy felvegyem. Egy hangyányit bő volt, de pont emiatt kényelmes.
Beatrice akkor kelt még csak fel, mikor én már átöltöztem. Szemei büszkén felcsillantak, mikor meglátott az engem eddigi legjobban kifejező ruhában.

Délután Beatrice kiment hogy beszélgessen Ethan-nel.
Pár órával később, estefelé pedig izgatottan toppant be a kabinba.
- Megérkeztünk! Már látszik Geiziges!

Meglepetésemre az árnyékos kikötőben egy nagyon ismerős, vörös hajú, kék szemű fiú állt, pedig nem volt épp meleg az idő.

" Henry... " - Mosolyodtam el meghatódva.

Miután kikötöttünk és leszálltunk a hajóról, a velem egymagas, fiatalabb fiúhoz rohantam, aki mint egy kisgyermek hisztérikusan sírni kezdett, mikor megölelt.

- Lilith- Lilith! Hát életben vagy... - Szipogta megkönnyebbülve.

Megsimogattam a fejét.
- Mióta vársz itt? Még a hajad is hideg.

- Minden nap, minden hajnalban és este kijöttem, miután az a furcsa férfi elvitte a vén szivar levelét.

- Legalább öltöztél volna melegebben... Jut eszembe, Ő hol van?

- Oh, igaz is. - Henry elővett egy sípot, és hangosan beletújt.

Pár másodperccel később megjelent sietve az épületek közül az általam várt személy.
Arcán elérzékenyült, megkönnyebbült mosoly lett látható, majd gyors léptekkel felém közeledett.

" Nem hittem volna hogy ennyire túldramatizálja hogy újra lát. "
- Örülök hogy újra látlak Dante.

Ekkor már csak két lépésnyire volt.
- Hát még én. - Mondta mosollyal.

Hirtelen elkapta a csípőmet és magához húzva megcsókolt.

............................... ,, ..................................

Amir épp a szobájában feküdt az ágyán meggyötört, fáradt arccal, majd egy pillanatra az ajkai felé nyúlt, de félúton megállt a keze.
Furcsálló tekintette lett. A kezét nézte.
- Mi a franc...?