A Vámpírsziget

18. Gyilkosok

Hiába voltam szoknyában, csak arra tudtam gondolni hogy berúgom az ajtót. Nem akartam megtisztelni ezt a szörnyű vénembert csendes vagy udvarias ajtónyitással, kopogással meg aztán pláne.
Olyan erővel rúgtam be az ajtót, hogy a falnak csapódva lerepült róla a kilincs, amit Auberon meglepődött arccal fogadott.

Az apám nem volt az irodában, viszont egy idegen férfi igen, aki annyira megijedt a zajtól, hogy mindent elejtett a kezéből.

Beléptem miközben ingerülten néztem körbe az irodában.
- Ő hol van?! - Mordultam rá a férfire.

- L-L-Lilith kisasszony?!? A-Az édesapja irodáját áthelyezték a b-bővített szárnyba. A-A folyosó végén balra lesz.

" Bővítés?? Miből telt rá?? Hiszen a házasságot is azért akarta rám kényszeríteni mert alig volt pénze! "

Dühös léptekkel hagytam el a szobát és az új részre befordulva, sietve kerestem meg az ajtaját a nevével.

" Megtaláltam! "

Ismét berúgtam az ajtót, a neve láttán pedig majdnem kétszer olyan erősen mint az előzőt.
Ott volt és a hangzavarra felállt a székéből tenyerével az asztalra támaszkodva. Mikor rendesen ki tudta venni az arcom, dühös lett.

- Te-? Van bőr a képeden?!

Gúnyos mosoly lett az arcomon.
- Drága atyám! Rég láttam, úgy értesültem jól megy sora, de meg kell jegyeznem, ez a drága ajtó nem túl strapabíró...

Még mindig nála volt a botja, amihez odakapott.
- Megállj csak te utolsó kis-!

Auberon ekkor kanyarodott be az ajtón, apám pedig őt meglátva lenyugodott és levette a kezét a botról, majd visszaült a helyére.

" Mi van vele? Megijedt Auberon-tól? "
- Itt vagyok. Nos, mit akar tőlem?

Erre ingerülten elvigyorodott.
- Sietsz valahová? Haszontalan némber.

- Ha éppen tudni akarja, kaptam nemrég egy remek ajánlatot, és hacsak nem válaszol akkor akár el is hagyhatom a házat, de még a várost is!

Fogait összeszorítva vicsorított pár másodpercig, majd lenyelve az idegesség nagyját, beszélni kezdett.
- Mint azt tudod, a Tavaszköszöntő két napig tart. De mivel a mainak még nincs vége, azt akarom, hogy kiállj a tömeg elé és megmondd hogy nem vagyok gyilkos, és soha nem ártanék senkinek.

Egy rosszindulatú rövid kacaj hagyta el a számat.
- Ez mókás! És mit szólna hozzá, ha inkább arról mesélnék hogy miket csúnya dolgokat tett?

- Úgy rémlik írásba foglaltam a következményét. - Mosolyodott el önelégülten.

- De tudja... Van egy olyan érzésem hogy maga tudja hogy valójában mi folyik itt. Tévednék?

Egy pillanatra látszott rajta a bűnös ábrázat.
- Nem tudom mit akarsz mondani.

- Ne játssza hogy ostobább, mint amilyen amúgy is. Sejtésem szerint tudja hogy vannak itt olyan lények, mint amilyen Auberon is, hisz egyből felismerte mikor belépett a szobába, és gondolom a nemrég látott orvosról is tudja. Érdekelne, hogy vajon ön áll-e a gyerek eltűnések és gyilkosságok mögött is. Szerintem ezek jobban érdekelnék a gyászoló családokat és a gyerekeikért rettegő szülőket is, nem gondolja?

Egy kis ideig csend volt, de hamar megtörte.
- És ha tudom akkor mi van? Azt hiszed olyan okos vagy, te értéktelen cafka? Tudod miből van ennyi pénzem, ha? - E kérdés után őrült vigyora lett. - Szép összegeket kap a szigetet fenntartó hatalmaktól az, aki zsákmányt küld azoknak a szörnyetegeknek! Na mit szólsz hozzá?! Mondjuk most így belegondolva, annyira mégsem vagy értéktelen, hisz hiába akartál több lenni mint egy haszonállat, végülis csak annyi vagy! - Nevette el magát gúnyosan.

Tekintetem ilyedt lett, az öklöm és a torkom is összeszorult.
" Vesztettem. Eladott, és megússza azt a sok borzalmat. Neki hamarabb hisznek az amberek mint nekem, hiszem befolyásos. Olyan tehetetlennek érzem magam! "

- Na~? Mi az? Csak nem sírni fogsz? Már nem olyan nagy a szád igaz??

Éreztem ahogy megtelnek a szemeim könnyel. Kétségbeesett tekintetem a padlóra szegeztem.
" Ha tényleg működik Amir jele, akkor most ő is érzi amit én. Annyira...de annyira megszégyenítve érzem magam... "
Majd mikor leesett volna az első könnycseppem, Auberon arrébb tolt, majd megragadva a torkánál apámat, felemelte.

- Befejezte a kis szórakozását? Ha nem lenne megtiltva, már a mondanivalója elején kitekerem a nyakát. Tudatom magával, hogy ez a nő Amir Úrfi Kelyhe, és ha megtudja hogy hogy bánt vele biztos lehet benne hogy személyesen jön ide hogy elégtételt vegyen.

Auberon a dolgozóasztalra dobta apámat, aki nagy köhögéssel és levegőkapkodással reagált, miközben a torkát masszírozta.

" Ennyire elgyengültem volna...? Hogy másnak kell engem megvédenie miközben én pityorgok mint egy kislány? Nem lehet... A kezembe kell vennem az irányítást! "

Odasétáltam a vénemberhez.
- Tudja mi lesz? Miután megtaláltam a gyilkost, kiállok az emberek elé, tudatom velük hogy élek, és hogy atyám mindenről tudott csak nem tett semmit. Tehát bűnrészes, ami tudja mit jelent? - Ekkor a torkához kapott ijedt arccal. - Úgy bizony, nyilvános kivégzést. - Mosolyodtam el elégedetten. - De ha tud nekünk valami hasznos információval szolgálni, akkor talán ki hagyhatok egy-két dolgot.

- A-Az orvos az, az orvos!!! - Kiabálta kétségbeesetten.

- Hogyhogy az orvos? - Kérdeztem vissza.

- Vért vesz a kiszemelt áldozataitól, téged is kinézett már régen magának de mivel azt hittem megházasíthatlak nem adtalak át neki!

Kifejezéstelen lett az arcom.
- Auberon. Kérlek ellenőrizd hogy igazat mond-e.

Auberon bólintott, majd hosszú fekete karmot növesztve megvágta apám karját, ezután a karmán lévő vért lenyalta.
- Férfi, 48 éves, fél és ideges...de igazat mond. Ó, és fél a sötét, kis helyeken.

Elmosolyodtam.
" Ez még hasznos lesz. "
- Gyere, kapjuk el az orvost. De előtte... kösd ki atyámat az íróasztalához, nehogy meglógjon amíg odavagyunk.
" És hogy viszonozzam is neki a múltkorit. "

Auberon a függönyből tépett hosszú darabokkal rögzítette apámat, majd elindultunk kifelé.
A kapu előtt még mindig ott várt Dante és Henry.
Siettünk, Auberon ment elöl.

- Kövessétek, tudjuk ki a gyilkos! - Kiabáltam nekik miközben kocogtam Auberon után.

Auberon valamiért a templom felé vette az irányt, majd megállt a bejárat előtt.
- Ketten vannak. De nem tudok bemenni.

Aggódva ránéztem.
- Akkor most mit csináljunk?

- Mi bemegyünk. - Ajánlotta fel Dante.

- Oda? A gyilkoshoz? Meg vagytok őrülve? ...De ő miért is nem jön? - Nézett Henry Auberon-ra.

Mielőtt bárki is megszólalt volna, egy hatalmas hangot hallottunk, majd a templom egyik 20 centi vastag faajtaja kirepült, szinte kirobbant a helyéről, és egyenesen Henry-nek csapódott.

- NEE!!! - Sikítottam Henry-hez futva, de Auberon megérezve a vérszagot, megállított, megfogva a csuklóm. -
Hagyj! ERESSZ!! - Rántottam ki a kezem a markából hisztérikusan kiabálva.

A templomajtó alól Henry-nek csak az egyik keze látszódott. Odafutottam és letérdeltem hozzá a könnyeimmel küzdve. A keze megmozdult.

- Henry! HENRY!!
" Nem válaszol! "

- Ha nem lenne ilyen isteni illata, akkor a hisztis rüfkét intéztem volna el először. - Jelent meg a templom hiányzó ajtajában egy pap, aki valószínűleg csak egy beöltözött vámpír volt.

- Ne feledd, az első korty az enyém. - Jelent meg mögötte a házban látott orvos.

- Ezért...MEGÖLLEK TITEKET!! - Kaptam elő a vádlimra bőrövvel erősített ezüsttőrt.

Dante ekkor lefogott megölelve hátulról.
- Lilith, nyugodj le, ketten vannak! És nyilvánvalóan nem emberek!

Auberon karmait kieresztve jelezte, hogy kész harcolni.

" Miért történik ez? Mit tegyek?! Mit tudok tenni?! Elönt a düh és a rettegés, minden porcikám remeg. ...Henry meg fog halni! "