A Vámpírsziget

47. A békülés csókja

Amir belépett a szobába.
- Avenir azt mondta hogy beszélni akarsz velem.

Elpirultam, és elfordítottam a tekintetem.
- I-Igen. Öm...nos...... Segítenél rajtam...?
" Minél hamarabb gyógyulok meg annál hamarabb mehetek el innen. Még annyi mindent meg kell tennem, nem akarok hónapokig várni.  "

Elmosolyodva keresztbe tette a kezeit, miközben kicsit oldalra döntötte a csípőjét.
- Esetleg ha szépen kéred.

" Ez az alak...!! Még mindig nagyon ért hozzá hogy az idegeimen táncoljon.! "
- Kérlek.....

Amir nem jött zavarba.
- Rendben. Húzd fel az inged.

- Tessék?

Jobban elmosolyodott.
- Vagy adhatok másképp is ha úgy jobban tetszik.

- Mi? N-Nem. Vagyis -
" Nem tudom miért vagyok ideges, hisz nem emlékszem hogy csinált volna velem bármi olyat. Mármint az emléktörlésem utáni csókot leszámítva. Bár ahogy Deus annó mondta, ha nem is emlékszem rá, kötnek hozzá fizikai élmények. A kérdés csak az, hogy pontosan milyenek... "

- Ne aggódj, nem teszek semmi felesleges dolgokot. Tudom milyen érzékeny vagy az erintésekre.

- Ez nem is-!!!
" Mély levegő, ne tegyél a kedvére azzal hogy felidegesíted magad. Megváltoztam, ahogy köztünk is megváltoztak a dolgok, ráadásul ilyen sebbel nem tehetek hirtelen dolgokat, így is mocsok mód fáj."
Vettem volna egy nagyobb levegőt a még így is csak elviselhető fájdalom mellett, de hirtelen annyira belém nyilalt a fájdalom, hogy azt kívántam bárcsak ott helyben agyonütött volna valaki, aztán rá emeltem higgadt tekintetem.
- Csak... Megtennéd felesleges beszéd nélkül, amibe az imént beleegyeztél?

Amir felemelt szemöldökkel egy pillanatra aggódva nézett. Aztán mint aki egy lélegzetvétellel átszellemült, nyugodt léptekkel elindult felém.
- Rendben...

Óvatosan az ágyra, a lábaim mellé ült. Egyre jobban éreztem a szívem dübörögni a mellkasomban.
Közelebb dőlt a hasam felé, miközben hüvelykujjával gyengéden felgyűrte az ingem alját.
Én nem láttam, hogy hogy néz ki a törésem, de éreztem amit ő, mikor meglátta.

- Lehet kicsit kellemetlen lesz, de maradj nyugton amíg be nem ivódik, rendben?

" Milyen gyengéd. Ő is változott valamit. "
Bólintottam.

Amir a törött bordámhoz hajolt, aztán lassan, nagyon óvatosan végignyalt rajta.

" Ez... nem is annyira rossz mint hittem. "

Azt hittem csak egyszer megnyalja és befejeztük, de a harmadik után már muszáj volt rászolnom.

- A-Amir! Mostmár-....
" HÍÍÍÍ! Ez csikiz!! "

Akaratlanul is megragadtam a haját, mire ő rám nézett, de nem vörös, hanem jégkék szemekkel.
Nagyra nyíltak a szemeim ezt látva.

" Most vagy azért ilyen színű a szeme, hogy tudja hol van még esetleg belső sérülésem, vagy..... "
- Amir.... Mióta nem ittál vért...? - Közelebb ült, miközben erős szomorúságot éreztem belőle, ő pedig rátette a homlokát a vállamra. - ....Amir....?

- Amikor utoljára láttalak, azt mondtad, menjek a pokolba. De végülis, te tettél bele mikor otthagytál..... Eleget szenvedtem? Mennyi időt kérsz még amíg meg tudsz bocsátani?

" Újra és újra megsajnálom. Ha örökre és végleg elfelejteném, akkor is valószínűleg újra és újra beleszeretnék. Segíteni akarok neki, hiszen a sok száz év szenvedés, a legjobb barátja árulása, és azután is segíteni akar a népén, hogy én is elhagytam. "

A fejére tettem gyengéden a tenyerem.
" Már rég elhalványult bennem a harag iránta. Nem tudom, képes leszek-e valaha bízni benne, de az én érdekem, és a sok ártatlan ember érdeke is, hogy ő kerüljön a trónra. Én pedig mellette akarok állni. "
Felemelte a fejét Amir, nagyjából húsz centi volt az arcunk között.
- Szeretném, ha elernéd a célod. Legyél fejedelem..... Mindenki érdekében.

- Az leszek...  - Tette vissza a homlokát a vállamra. -   De ahhoz szükségem van arra, hogy mellettem legyél. Motiválsz a kitartásoddal, és elfeledteted velem a múlt szörnyűségeit, amiktől több évtizede gyötrődöm.

" Annyira nyílt lett felém. Ennnyire fontos vagyok neked? Te sokkal kitartóbb vagy mint én. A helyedben én már feladtam volna. "
- Rendben. Csak várj még egy kis időt...

- Miért? - Kérdezte nyugodt hangon, miközben elkezdte piszkálni a hajam. -

Elpirultam.
- H-Hát... mivel semmit nem ittál az elmúlt egy évben, meg kell várnod, amíg eltűnik a méreg a véremből.

Felemelte a fejét, aztán kezét finoman az arcomra csúsztatta, majd mélyen a szemembe nézett.
- Nem akarom többé hogy a Kelyhem legyél. Legyél a párom inkább.

" Ez az ismerős hideg kéz... nem akarom hogy elengedjen..... "

Amir látva hogy nem tudok válaszolni, közelebb hajolt.
Láttam rajta hogy mire készül, de nem akartam megállítani. Tekintetem szemeiről az ajkaira felváltva kapkodtam.
Puha ajkait határozottan az enyémnek nyomta.

" Már nem fáj a bordám..."

Csak egy év telt el, de olyan sok időnek tűnt. Egy másodpercre sem tudtam elfelejteni őt. Mindig éreztem amit ő érzett, fel-fel ugrottak a mondatai, emlékképek. Azért kezdek visszaemlékezni rá, mert visszaakarok.
Minden olyan kusza.....
Csak egy dolgot tudok biztosan.

Átkaroltam a vállain és becsuktam könnyes szemeim.
" ....Hiányoztál.... "

...

Eközben Deus-nak feltűnt hogy eltűntem. Tudta hogy hol vagyok és sejtette kivel.
Dühösen magához hívta Jürgen-t, Karl-t, és Uwe-t.

- Elkezdjük az előkeszületeket. Tegyétek meg az első lépést. Nyirjátok ki Ethan halát. Én pedig meglátogatom az iskolát.

Miután kiadta a feladatot, a három vad vámpír eltűnt.
" Harcra kényszerítem őket. Lássuk ezzel hogy birkózol meg, Amir.... "

Deus kibontotta szárnyait.
" De előtte...megkeresem azt a kölyköt. Veszélyes egyedül mászkálnia. Még a végén kárt tesz valakiben. "

Deus rövidesen megtalálta a Iris-t, ugyan ott, ahol mi voltunk.
Leszállt, mire a kislány megriadt.

Deus arca dühös lett, és hideg, semmibenéző hangon beszélt.
- Ki engedte meg hogy elhagyd a kastélyt!? Takarodj vissza vagy követheted anyád sorsát.

- ... Anya...? - Nézett szomorúan Iris. -

Deus ekkor egy ismerős szagot érzett. A fához vezette a szag, aminek nekicsapódtam, aztán kikerekedett a szeme, mikor meglátta egy vércseppem a földön.
Szörnyen dühös tekintettel fordult Iris felé.
- Te....- Morogta, majd elkapta a kislányt a fejénél. Ezután szemei amaránt színűek lettek. -  Te megtámadtad őt...