𝓓𝓪𝓻𝓴 𝓛𝓸𝓿𝓮 (𝓙𝓲𝓴𝓸𝓸𝓴) SZÜNETELTETVE

14🕊.⋆

– Az irodához – parancsolta Jimin a sofőrnek.
– Igen főnök – mormolta a férfi, miközben elindult Taehyung házától. A maffiavezér nem tudta visszatartani, így felemelte a kezét, ujjaival enyhén simogatta azt a részt az arcán, ahol Jungkook megcsókolta. Még mindig érzi a bizsergető érzést, ami néhány percig fennáll, majd szép lassan teljesen eltűnik. Összeráncolta a szemöldökét mikor meglátta, hogy megérkeztek a szokásos jól ismert épülethez, hiszen ez azt jelentette, nem ábrándozhat többé a fiatalabbról. A sofőr leparkolt, majd kinyitja az ajtót, amint főnöke bólint mindketten elindulnak az épület felé.
Amikor a vezető belépett, rögtön két férfi állt két oldalára, akik szorosan mellette sétáltak. A jobb oldalon Yoongi, a bal oldalon pedig Kun nevű férfi sétált. Ő a legfiatalabb embere, de ennek ellenére gyors, erős és intelligens fiatalembernek bizonyul, azzal az elhatározással együtt, hogy bizonyítani akar vezetőjének. Nem a kora, hanem a főnöke, és a kollégai iránti hűsége érdekében.
– Szóval mi a helyzet vele? – kérdezte Yoongi miközben lementek a lépcsőn.
– Kipróbált valamit. Nem tetszett – válaszolta határozottan a maffiavezér. Az említett már könyökig feltűrte az ingujját, és arra készült, hogy beszélgessen a sráccal. A szerencsétlen lélekhez érve, aki egy székhez volt kötözve, határozottan állt meg előtte. A férfi szeme vörös volt, bőre megsérült a Jimin embereivel való harctól abban a pillanatban, amikor visszatartották, és kényszerítették, hogy a széken maradjon. Tudta, hogy mindennek vége, az életének ott ér véget.
A maffiavezér két percig meredt annak a férfinak a szemébe. Nem is, pontosabban mondva a lelkébe. Talán hihetetlennek tűnik, de valóban így érezte az a szerencsétlen férfi. A csend megöli az embert, és ezt Jimin tökéletesen fel is használta. Egy idő után mocorogni kezdett a székben, kényelmetlenül érezte magát a csendtől, ezzel a zajjal népiképp „életet” lehelt közéjük. Hamar rájött, hogy Jimin nem olyan mint a többi maffiatag. Nem őrjöng, nem megy neki egyből, hogy szétverje a fejét, ahogy néhány emberei tették, sokkal inkább nyugodtabb, már-már türelmes, ami hihetetlen félelmetessé teszi az egész lényét.
– Mit terveztél vele csinálni? – szólalt meg Jimin percek elteltével, olyan rideg hangnemet használva, amitől mindenkinek borsódzik a háta. – És még csak meg se próbálj hazudni nekem. Felesleges – húzta gonosz mindent tudó mosolyra ajkait, mire a férfi nyelt egy hatalmasat. Meg próbálhatna hazudni, annak ellenére, hogy éppen most jelentette ki, nem fog működni, azonban talán mégis, viszont ő Park Jimin. Mindig tudja ha valaki hazudik, és pluszban még jobban megkínozza ezért. Így tehát az igazság mellett döntött, ami talán gyáva választás, de remélni legalább életben maradhat.
– Elvinni magammal – nyögte ki alig hallhatóan.
– Na és? Megerőszakolni? Bántalmazni? Megölni? – sorolta fel a szörnyűbbnél szörnyűbb tetteket, minden egyes szóval közelebb kerülve szerencsétlen férfihoz. Imádta ezt csinálni, mikor félelmetes, ellentmondásos hangjától szinte összecsinálják magukat a vádlottak.
– Igen, igen – kiáltott kétségbeesetten a férfi, szorosan a padlót bámulva. Nem mert Jimin szemébe nézni.
– Mi igen? Mindenre? – újabb vérfagyasztó hangulatban feltett kérdések, amire a férfi hevesen bólogatni kezdett. Soha sem érdekelte mennyire félnek tőle ilyen helyzetben, sőt még élvezte nézni mennyire rettegnek tőle. Azt szereti ha beszélnek hozzá, mikor kérdezve vannak, és a lehető leghamarabb szeret választ kapni, különben a kin még rosszabb lesz, és esetlegesen lassú halált szab ki neki.
– Mindent akartam vele tenni – suttogta szinte már könnyes szemekkel, ami elégedettséggel töltötte el Jimint.
– Hány emberrel csináltad ezt? – durva tekintettel nézz a másik szemébe, amint cseppet sem túl kedves mozdulattal kényszerítette, hogy közvetlenül a szemébe nézzen. Egy hirtelen mozdulattal félre lökte fejét, majd egy rozsdamentes acél asztalhoz lépett, amit nemrég állította fel az egyik embere. A sok kések közül egyet kiemelt. Egyik kezét zsebébe csúsztatta, a másikban meg tartotta az éles tárgyat, ami fekete bevonatú lapos fogantyú fényes acél pengével volt díszítve. Válaszra várt miközben a kezében lévő éles tárgyat nézte, és ügyesen játszott vele, túlságosan is türelmesen.
– Tíz – nyögte ki nagy nehezen egy pillanatra sem nézve Jiminre, aki válaszként bólintott majd tízszer átszúrta a férfi hasát. Olyan gyors volt, hogy elsőre nem is érezte a fájdalmat, aztán mikor felkiáltott a borzasztó fájdalomtól, Jimin megállt. Nem csinált semmit, csak nézte ahogy a férfi elkezd megfulladni saját vérétől. Mikor már kezdte idegesíteni könyörgése, szívéhez emelte az éles pengét majd füléhez hajolt.
– Senki sem nyúl ahhoz, ami az enyém – a megkötözött férfi ezeket a szavakat hallhatta utoljára élőként. – Mocskos szemét – szitok szó hagyta el ajakit, ahogy észrevette, tiszta vér lett a keze, majd száját elhúzva kezdte egy tiszta törölközőbe azt megtörölni, amit utána nemes egyszerűséggel a halott férfira dobott – Takarítsd el – biccentett Kun felé, aki értette dolgát és egy gyors meghajlással a holttest felé indult. A vezető magára hagyta a fiatal tagot, miközben az irodája felé indult. Nem alaptalanul ítélte neki ezt a sorsot, hiszen az emberei közül rabolt el pár nőt, illetve üzlettársakat is elcsábított, majd megerőszakolta aztán amint kiélte rajtuk vágyát, tízszer hasba szúrta őket, majd végül szíven. Tudta, hogy ő az, egy idő után feltűnt neki, azonban bizonyíték hiány miatt meg volt kötözve a keze. De végül utolsó áldozata tőrbe csalta, és Jimin emberei vártak rá a lány helyett.
Az irodához érve, kinyitja az ajtót és egyenesen a kényelmes bőr íróasztalszéke felé indul, majd egy hatalmas megkönnyebbült sóhaj kíséretében leül.
– Szóval ki az a Jeon Jungkook, és mi olyan különleges benne? – kérdezte Yoongi leülve a kanapéra, nem túl messze főnökétől.
– Honnan tudsz róla? Hát persze Hoseok – válaszolt enyhe mosollyal saját kérdésén. – Elfelejtettem, hogy legjobb barátok vagytok.
– Valójában közvetlenül mellette ültem, így mindent hallottam – válaszolta egyszerűen az ujjait tördelve. De még mielőtt bármit mondhattak volna, egy kopogtatás megzavarta őket. Ahogyan megkapta az igen választ, máris benyitott Hoseok.
– Főnök – biccentett egy meghajlás közepette, majd hasonlóképpen köszöntötte legjobb barátját is. Az asztalhoz lépve egy aktát nyújtott át Jiminnek, aki alig várja, hogy felnyissa és választ kapjon kérdéseire. Általában unottan szokta az efféléket olvasni, ez azonban más volt. Nem győzte kivárni, hogy olvassa Jungkook életét, hová járt iskolába, mit csinált mindennapi életében, a baráti körét. Bármilyen hátborzongatóan is hangzik, ezzel Jimin csak jót akart a fiatalabbnak, hiszen magától úgysem mondott volna semmit. Viszont amit látott, arra egyáltalán nem számított. Zavartan kérdő pillantást vetett Hoseokra.
– Mi a fene ez?
– Ennyit találtam.
– Ez lényegében semmi Hoseok. Még csak a szülei neve sincs itt, mit kezdjek ezzel? – emelte fel a hangját, noha tudta, nem a másik a hibás.
– Ennyit találtam. Bárhogy próbálkoztam, egy fikarcnyi infót sem találtam róla. Olyan mintha nem is létezett volna 17 éves koráig. Bizonyára valaki mindent megtett, hogy a lehető legtöbb információt elrejtse vele kapcsolatban.
– De miért? – tette fel a kérdést Jimin, amire egyikőjük sem tudta a választ – Keress Kim Taehyung után.
– Taehyung? Mi köze neki ehhez? – szólalt meg Yoongi felhúzva szemöldökét.
– Legjobb barátok, hogy erre miért nem gondoltam korában – motyogta orra alatt – Ha megbocsátasz – hajolt meg s indult amire meg volt bízva.
– De nem válaszoltál a kérdésemre – fordult ismét főnöke felé Yoongi, amint a másik elhagyta a helyiséget. Jimin hátradőlt a székében, sóhajtott egy kicsit, mielőtt elfordította volna székét az ablak felé.
– Őszintén nem tudom, hogy magyarázzam el. Ez csak valami megérzés. Annyira tiszta és ártatlan, ugyanakkor mocskosul szexi. Meg akarom védeni ettől a kegyetlen világtól, amelyben élünk – lehunyja pilláit ahogy mesélni kezd érzéseiről egyfajta nyugtató mosollyal ajkain.

~ ~ ~

– Kim Taehyung családja örökbe fogadott egy 17 éves fiút, abban az évben, mikor Taehyung betöltötte a 19 életévét. Ez a fiú felvette a vezetéknevet, így lett Kim Jungkook, de 5 évvel később megváltoztatta a nevét a született Jeonra, miután sikeresen befejezte az egyetemet.
– Ez minden? – érdeklődött Jimin felvonva szemöldökét, mire Hoseok fejcsóválva lépett oda főnöke asztalához egy újabb aktát nyomva kezébe, amit azonnal ki is nyitott.
– Nem. Felhívtam Taehyung szüleit, és úgy tettem mintha örökbefogadási ügynök lennék, hogy érdeklődjek szeretnének-e más gyereket is örökbe fogadni, mivel segítettek Jungkooknak. Visszautasították, mondván Jungkook különleges eset. Már épp kérdezni akartam miért, mikor az anya tovább mesélte, hogy a fiú már olyan volt neki mint a sajátja, ezért döntöttek habozás nélkül emelet. Ezután azt is elárulta, hogy Jungkook családját megölték, őt is próbálták de valahogyan megmenekült. Viszont érdekes, hogy a mai napig senki sem tudja ki találta és megtette meg Jungkookot – magyarázta nagy beleséssel Hoseok, időnként lapozva az aktában, ahol éppen tartott a történetben. Ahogy olvasta a sorokat és hallgatta barátja szavait, csak azon tudott gondolni, hogy mégis ki képes ilyenre, egy egész család kiirtására, látszólag ok nélkül. Nyilván van rá magyarázat, mint minden másra, de érdekes, hogy ennyire homályos az egész.
– Oh és kicsit tovább kutattam és belenéztem a bankszámlakivonatokba – lapozott kettőt Hoseok majd folytatta – Azon a napon, amikor örökbe fogadták, rengetek pénzt kaptak. Elég volt ahhoz, hogy ideköltözzenek, ahol mindkét fiú együtt végezte el az iskolát. Továbbra is, havonta kaptak pénzt amíg Jungkook be nem töltötte a 20 évet, ugyanis akkor egy jelentős összeget kapott. De ezúttal csak Jungkook, mivel örökölte. Megnéztem a számlaszámot ahonnét küldték a pénzt, de az üresen állt. Soha nem is létezett. – fejezte be egy nagy szusszantás közepette.
– Várj, hogyan kaptak pénzt ha az a számla soha nem is létezett? – egyre több kérdés merült fel benne a fiúval kapcsolatban, szinte már bele is fájdult a feje.