𝓓𝓪𝓻𝓴 𝓛𝓸𝓿𝓮 (𝓙𝓲𝓴𝓸𝓸𝓴) SZÜNETELTETVE

31🕊.⋆

Véget ért a nap Jungkook számára, és mivel nem tudta tovább fékezni izgalmát, sietősre vette a lépteit a jármű felé, ami mindennap a munkahelyére kíséri, hátra hagyva a testőrt. Oly annyira felgyorsította a lépteit, hogy a másik nem tudta utolérni, így viszont hamarabb ért a kocsihoz.
– Siess már, kérlek! – kiáltott oda a testőrnek, aki csak kuncogott a fiatalabb izgatottságán. Olyan volt akárcsak egy kisgyerek, aki egy új játékot kap a szüleitől, és ez mosolygásra késztette. Bár ő maga sem tudta miért.
– Valaki izgatott lett.
– Igen, igen. De mozgasd már magad. Már ott akarok lenni – a fiatal tanár próbálta úgy mondani mintha ideges lenne, mivel a másik lassan mozog, ám a mosoly az ajkai sarkában, teljesen mást árultak el, és inkább úgy tűnt, csupán viccel. Mikor látta, hogy majdnem ott a testőr egyben sofőrje is, beszállt az anyósülésre, pár pillanat múlva pedig a másik férfi is helyet foglalt, és egy gyors tükör ellenőrzés után becsatolta mindkét férfi az övet. – Tudom, hogy szándékosan mozogsz lassabban de indulj már – ezúttal valóban kissé dühös volt ugyan, de nem vette magára az idősebb férfi, mivel betudta a hormonoknak.
– Sajnálom, igyekeztem ahogy tudtam – mondta komolyan ám végül csak kitört belőle a nevetés. Szerettet vele lenni, na nem olyan értelemben, hiszen párja van, és egyébként is ha meleg is volna sem vetné rá magát, mivel a főnökével van együtt. De Jungkook mellett nem érezte úgy magát, mintha a maffia tagja lenne, mintha nekik dolgozna és még Taeyangról is megfeledkezett. Minden baljós dolog elszállt, amíg beszélgetett a barátjával, mert igen, most már nyugodt szível ki tudja jelenteni, hogy Jungkook igenis a barátja.
Amint megérkeztek apró mosollyal ajkain követte a fiatal boldog párt az orvosi részleghez, viszont amint meglátta főnökét, ismét elöntötte a bűntudat. Minden zavarodott gondolata előjött, habár minden érzelmet igyekezett elrejteni, úgy gondolta nem igen sikerült. Ezért maradt kicsit hátra, csökkentve a kockázatát, hogy észreveszik. Bár amilyen felhőtlen boldogságban úsztak, ebben nagyon kételkedett, de jobb az elővigyázatosság. Amint odaértek a rendelőhöz, őt megkérték miszerint várakozzon kint. Na nem mintha be akart volna menni, hiszen mégis csak az ő közös babájuk. Nekidőlt a falnak, lehunyta a szemét és végiggondolta az összes előnyét és hátrányát, annak ha netalán úgy dönt elmondja a főnökének, amit tudd.
Eközben a kórteremben a szerelem és az izgalom keveredett, amit szinte érzékelni is lehetett. Jungkook teljesen izgatott volt, Jimin pedig nem tudott nem mosolyogni párja aranyosságán. Na nem mintha ő nem lett volna hasonlóképp, de némileg jobban el tudta rejteni érzéseit e kapcsán.
– Ma van a nap! Izgatott vagy? – kérdezte kedvesen a doktornő a várandós férfitól.
– Nagyon – válaszolt fülig érő ajkakkal Jungkook, amit képtelenség lett volna nem meg mosolyogni. Ezek után nem volt szükség szavakra hiszen Jungkook már tudta miszerint fel kell emelnie a felsőjét, majd hátra kellett dőlnie, hogy a doktornő kényelmesen tudja a hideg gélt pocakjára kenni.
– Érezted már mozogni? – erre a kérdésre a fiatal férfi kissé elszomorodott hiszen nem érezte.
– Sokszor gondoltam azt, hogy meg fog mozdulni, de mikor oda tettem a kezem nem éreztem semmit – biggyesztette le ajkait szomorúan, amire az orvos csak elmosolyodott.
– Ne aggódj, ez teljesen normális. Lehet már mozdult csak éppen nem tudtad hova tenni az érzést. Sok nőnél is előfordul ez – válaszolta kedvesen. Mindeközben könnyedén megtalálja a kisbabát. Jungkook végig a képernyőt nézte, és a babájára mutatott párszor mosolyogva mikor éppen megmozdult. Minden alkalommal meghatódott mikor látta kisbabáját, főleg a pici lábait, kezeit, a kis orrát, ahogy ott mozog odalenn...alig várta már, hogy karjaiban tarthassa a kicsit, és ezzel Jimin is így volt. Igaz ő már átélte ezeket, viszont Jungkookal sokkal de sokkal másabb minden. – Teljesen rendben van, semmi szokatlant nem vélek – tájékoztatta őket a doktornő, miközben továbbra is minden centimétert végig nézett a kicsin. – Készen vagyunk, hogy megtudjuk a nemét? – érdeklődött ő maga is kíváncsian. Bár már tudta, hiszen legutóbb is észrevette és sejtette ám a nemét, de míg nem kérik a szülök, nem mondhatja el. – Kislány, gratulálok – mosolygott a szerelmes párra. Mindkettejüknek könnyes lett a szeme a boldogságtól. Természetesen egy kisfiúnak is nagyon örültek volna, nem erről van szó.
»««
Miután kisírták magukat a vizsgáló szobában, Jungkook elment lepihenni kicsit míg a többiek nem érkeznek meg, azonban nem sokkal később baba sírásra ébredt. Szemét dörzsölve, eltüntette az álmosságot majd körül nézett a szobában, és egy kiságyat vett észre, amelyre fehér fátyol volt terítve. Zavartan pislogott felé, hiszen mikor bement lepihenni még nem volt ott ilyesmi. Kezét a pocakjára tette, de teljesen lapos volt. Egyből megijedt és Jimin után pillantott a helyiségben, de nem volt ott. Ismét egy síró baba kötötte le a figyelmét és pánikba esve, tekintetét a kiságyra vezette. Nagyot nyelve kikelt az ágyból majd lassan a baba ágyhoz lépkedett. A fehér fátylat széthúzva lenézett és egy gyönyörű kisbaba feküdt benne. Ösztönösen felkapta a babát, majd óvatosan ringatni kezdte, hogy a lehető leghamarabb megnyugodjon. Nem sokkal később pedig elcsendesedett a kicsi, minek köszönhetően Jungkooknak volt ideje megnézni őt. Telt ajkak, pisze ott, kis pufók arcvonások, ez kétségtelenül az ő és Jimin kisbabája volt. De nem értette az egészet...talán egy álom lenne?
A feltevése be is bizonyosodott hiszen másodperceken belül odakinn elsötétült minden, és heves eső kezdte el verni az ablakot, ami ugyan zárva volt de Jungkook összerezzent. Nagyon rossz érzése volt, ezért fordult meg nagyon lassan. Ösztönei pedig ismét helyesek voltak, hiszen párja a földön térdelt arca tele volt kisebb nagyobb sebekkel, valamint két férfi állt mögötte. Egy idősebb és egy fiatal.
– Megtaláltalak – szólalt meg az idős férfi, beteg mosollyal – És úgy tűnik családot alapítottál. Kár, hogy úgy fog végződni mint a szüleiddel, csak éppen most Jimin hibája lesz az egész, ironikus, nem? – Jungkook remegett a félelemtől, mitől nem is tudott válaszolni csupán döbbenten nézni előre – Sajátomként neveljem a kicsit vagy végezek vele is?