𝓓𝓪𝓻𝓴 𝓛𝓸𝓿𝓮 (𝓙𝓲𝓴𝓸𝓸𝓴) SZÜNETELTETVE

35🕊.⋆

 – Hogy vagy? Nem bántod sütit? – kérdezte Haesoo, miközben Jungkook hasa felé fordult majd gyengéden simogatni kezdte. Mindketten a kanapén ültek, kipihenve a hosszú iskolai napot, ami ugyan csak a kislányra igaz. – Senki sem hiszi el nekem, hogy fiú vagy – suttogta a nagy pocaknak, mire a fiatal tanár elkuncogta magát. Boldogsággal töltötte el, mikor a kislány így beszélt a testvérével. Ugyan volt olyan nap mikor nem akarta elhinni, miszerint nem csak ő lesz az egyedüli gyerek a házban, de mindennél jobban várta már, hogy megszülessen a kisbaba. Nem szeret egyedül lenni, ezért is örült annyira a testvérnek. Soha egyik barátja sem jöhetett át, és ő sem aludhatod másnál, hiába szeretett volna, Jimin nem engedte. De csak is a kislánya biztonságáért, mivel nem akart kockáztatni. Természetesen Haesoo ezt nem értette még teljesen, de idővel tisztában lesz azzal miért viselkedik így az apja, és majd hálás lesz érte. Legalábbis Jimin ezzel nyugtatgatta magát.

– Hozhatok neki uzsonnát? – kérdezte Haesoo és felugrott a kanapéról.

– Természetesen édesem. Csak legyél óvatos mert Jin főzz vacsorát, nehogy megzavard – tanácsolta megsimogatva pocakját, mire a kislány mosolyogva válaszolt, majd boldogan ugrált a konyha felé.

Jungkook boldogan nézett a gyerek után majd fogott néhány párnát, hogy körülvegye magát, majd megnyugtatóan felsóhajtott, miközben egy sokkal kényelmesebb pozíciót talált magának. A kényelem miatt majdnem elszundított mikor is hangos zajra lett figyelmes, ezt követően pedig Haesoo felsírt. Egyből felállt a kanapéról és a konyhába sietett ahonnét hallotta a kiáltásokat. Odaérve látta, hogy Haesoo a földön ülve sír. Seokjin pedig előtte térdelt és mindent próbált megtenni, annak érdekében, hogy megnyugtassa a kislányt. Ám ő csak felsikított miközben jobb térdét mellkasához szorította. Amikor Haesoo valamilyen módon megsérült, folyton az apját akarja és most sem volt másképp.

– Mi történt kicsim? – ment oda óvatosan Jungkook, mire a kislány a hangjára felemelte a fejét és könnyei úgy folytak mint a vízesés, majd felemelte a karjait jelezve, miszerint vegye ölébe.

– Apa – motyogta mire mind a két férfi megdöbbent egy pillanatra. Seokjin még a fiatal tanár mögé pillantott, megbizonyosodva róla, hogy csak ők ketten vannak e vagy sem. De nem volt ott Jimin, tehát a kicsi tanárát szólította apjának. Persze ez a fiatal tanárnak hatalmas boldogságot okozott, így fülig érö szájjal lépett közelebb hozzá, hogy óvatosan ölébe vegye. El sem tudja mondani mennyire boldog, hogy Haesoo valamilyen szinten elfogadja őt mint szülő.

A kislány szinte azonnal arcát a fiatal férfi nyakába temette, lábait a dereka köré fonva, úgy keresve vigaszt. Jungkook szorosan fogta őt és nyugtatóan dörzsölte a hátát, hogy segítsen lenyugodni. Ez nagyon hamar működött, és csak halk csuklás, illetve szipogás hallatszott.

Seokjin viszont csak megdöbbenve állt a dolgok elé, hiszen senkit sem fogadott el így Haesoo, főleg nem ennyire kevés idő alatt. Ugyanakkor mérhetetlen boldog volt, hogy Jungkook ezt elérte. Azonban úgy érezte a fiatal tanár miszerint szüksége van alvásra, viszont nem akarta úgymond cserben hagyni Haesoot, hiszen szüksége volt rá, ezért sarkon fordult és a hálószoba felé indult. Óvatosan kinyitva az ajtót nehogy felébredjen a kislány, ugyanis elszundított a karjaiban, belép a Jiminnel közös szobába és az ágyra fekszik. Természetesen kissé nehéz volt ezt megoldani így le kellett tennie a gyereket amire azonnal fel is ébredt. De hamar ledőlt ö is az ágyra Haesoo pedig szinte azonnal oldalához bujt szorosan átölelve már amennyire tudta kicsi kezeivel.

– Aludj nyugodtan, édesapád nemsokára itthon lesz – suttogta gyengéd mozdulatokkal simogatva a kicsi fejét, mire válaszként bólintott.

Mindeközben Jimin a párja exével volt elfoglalva. Elmondta neki, hogy Jungkook gyermeket vár. Az első közös gyermeküket, mire az exén látszott megaláztatás, majd átvette ezt a féltékenység.

– A gondolat is idegesít, hogy akár te is lehetnél a helyemben – visszafogott hangon mondta miközben egyik kezében egy törölközőt tartott majd felé fordult – De tudod örülök, hogy ekkora farok vagy. Legalább megtaláltam az igaz szerelmet – a mondat után erősen arcon vágta, a nap folyamán vagy ezerszer, mire köhögni kezdett szerencsétlen férfi.

– Kérlek, ölj meg – könyörgött szinte már sírva, amin Jimin mosolygott.

– Ne aggódj, meg foglak, de még nem most – vigyorgott majd nemes egyszerűséggel magára hagyta. Nem bírtam tovább viselni a látványt amit nyújtott. Na nem azért mert lelkiismeret-furdalása lenne, vagy hasonló, egyszerűen csak annyira felfordult tőle a gyomra, hogy képtelen volt tovább ránéznie.

– Meddig tervezed ezt tenni vele? – kérdezte Yoongi utána sietve.

– Nem tudom. Egyelőre jó stresszoldó – vállvonogatva válaszolt, miközben tovább haladt az irodájába. – Hogy megy Wang úrral az ügy?

– Egyszer borzasztóbb az a férfi. Sokat akar de keveset adna – mindezt Yoongi olyan fájdalmasan mondta mintha a kivégzésére igyekezne. Már ő érezte kellemetlenül magát, hogy Jimin valószínűleg a kora miatt becsülik le. Sokszor nem is akar részt venni azokon a tárgyalásokon, ám nagy baj lenne ha nem jelenik meg. Így kénytelen eltűrni azt a fél órát.

– Biztos voltam ebbe, de kíváncsi vagyok meddig képes elmenni – mondta közben belépve az irodájába – De nincs időm vele foglalkozni – sóhajtott egyet a pénztárcáért nyúlva majd jobb kezéhez fordult – Te is elmehetsz ha szeretnél, de előtte győződj meg róla, hogy az a féreg jó kezekben van – mosolyodott el kedvesen párja exére utalva majd megveregette barátja vállát és hazaindult.