𝓓𝓪𝓻𝓴 𝓛𝓸𝓿𝓮 (𝓙𝓲𝓴𝓸𝓸𝓴) SZÜNETELTETVE

15🕊.⋆

– Kérlek, engem ölj meg. Ne a családom!
– Te cseszted el Jeon. Most pedig meg kell fizetned az árulásod árát!
– Nem! Ne, kérlek. Ne a családom! - a az idegen férfi nem hallgatott rá, elmosolyodva húzta meg a ravaszt kioltva a nő életét.
– ANYA
– Jungkook, kisfiam. Figyelj rám. – fordult a kicsihez ki zokogva ment volna édesanyához.
– Sajnálom fiam – suttogta utoljára megcsókolva fia homlokát olyan erősen ölelve ahogy csak bírta, majd az idegen férfi az ő életét is kioltotta.
– Hiába zokogsz te vakarcs. Megdöglesz ahogy az áruló apád.
– Égj el a pokolba, te seggfej – szűrte fogai közt egy utolsót pillantva szüleire, majd könnyeit letörölte arcáról. A következő pillanatban pedig egy elsült pisztolj hangja töltötte be a szoba csendjét.

– Jungkook – szólongatta valaki, míg végül kipattantattak szemei. A teste felegyenesedett, ahogy rémálmából felriadt. Szemei körbejárták a szobát, igyekezve minél hamarabb megnyugtatni magát, hiszen nem azon a borzalmas helyen volt. – Hey – hallotta barátja mély hangját, mire gyorsan kezeivel megtörölte nedves arcát, nehogy észrevegye barátja, miszerint sír. Bár fölösleges, hiszen Taehyung percek óta próbálta felébreszteni őt. Viszont most arra kell összpontosítania, hogy minél hamarabb nyugodjon meg.
– Hyung – suttogta elhalóan, igyekezve uralkodni légzésén.
– Csak egy álom volt. Oké? Csak egy álom. Már nem vagy ott – mondta egy kicsit rekedt hangján, majd gyorsan magához húzta a fiatalabbat, szoros ölelésbe, amit ugyan olyan szorosan viszonozott Jungkook. Félt attól, hogyha elengedi őt, visszatér a múltba, abban a szörnyű időszakban, mikor mindent elveszített, újra átélve azokat a borzalmakat.
– Miért most hyung? Miért jöttek vissza? Mi a francnak nem tudnak ott maradni, ahol lenniük kell? – szinte suttogta szavakat, mivel rettegett, hogyha hangosan mondja ki, valóra váltak, és a jelen lesz álom. Évek teltek el azóta, hogy rémálmai voltak a múlttal kapcsolatban. Miért jönne vissza hirtelen? Mindennap igyekezett nem gondolni azokra a szörnyű emberekre, azzal nyugtatva magát, nem tett semmi rosszat, hogy ezt a sorsot kapja. De akkor mégis miért? Ami fontosabb, miért most?
– Nem tudom Kook, bárcsak tudnám. De azt igen, hogy soha többé nem akarlak úgy látni mint anno, mert újra összetörné a szívem – suttogta a fiatalabb fülébe. Egész kicsi koruk óta testvérként tekintettek egymásra, ami napról napra csak szorosabbá tette kapcsolatukat.
– Jól vagyok hyung és köszönöm – motyogja egy erőltettet mosollyal hiszen egy pillanatig sem szeretné ha hyungja rosszul érezné magát miatta. Pár percig még egymást ölelve hallgatták egymás lélegzetét, Taehyung arra koncentrálva, hogy minél előbb megnyugtassa a fiatalabbat, míg nem az ébresztő felriasztotta őket. Ideje lenne dolgozni menni. Nagyot sóhajtva Jungkook odahajol az éjjeliszekrényhez, ujjait végigcsúsztatva a telefonon, hogy elhalassza az ébresztőt. Egyébként sem tudott volna visszaaludni, így még örül is, hogy dolgozni kell mennie. Felállt majd egy kis nyújtózkodás után a szekrényéhez lépett. – Gyerünk hyung, készülődni kell – szólt oda az idősebbnek, aki látszólag nem foglalkozott azzal, hogy kelnie kell. Nem csinál semmit csak csendben figyeli a mennyezettet.
– Utálom a hétfőket. – morog orra alatt, mire a fiatalabb kuncogva reagálja le.
– Ki nem utálja hyung? De gyerünk, emeld le a feneked az ágyamról – megragadta az egyik lábát és próbálta lerángatni. Természetesen csak játékosan, hiszen nem akart sérülést okozni neki, így nem is mozdult egy millimétert sem. – Rendben, akkor maradj ott, míg kitalálom mit vegyek fel.
– A mai randevúdra gondolsz? – hirtelen felült Taehyung és felvonta a szemöldökét.
– Nem randevúdra
– Márpedig az, hiszen így jelentetted be, és erről nem nyitok vitát – hunyta le szemeit, mire Jungkook elnevette magát.
– Jó, jó de akkor viszont mit vegyek fel? Válasszak valami szépet? És ha piszkos lesz az órák végén? – szinte pánikba esik a fiatalabb, majd visszafordul a szekrényéhez.
- Nyugodj meg Kook. Minden rendben lesz. De szerintem vigyél egy váltó ruhát, hiszen nem tudod mély gyerek megy neked tiszta festékes kezekkel – az emlékre, mikor az első órán festetek a gyerekek, az egyik véletlen neki szaladt és megfogta a combját. Nos, hát nem volt valami kellemes egész nap apró kis kéznyommal a combján járkálni az iskolában, de végül nem bánta.
Játékosan megütötte az idősebb mellkasát, hogy menjen kicsit arrébb, mire az fájdalmat színlelve kapott szívéhez, mosolyt csalva Jungkook ajkaira.
Elég gyorsan eltelt a napja, ami azt jelenti, sokkal hamarabb láthatja Jimint mint gondolta volna. Jelenleg a nap utolsó óráját tartja, ahol történetesen az édes kis Haesoo is jelen van. Csinos kis szivárványszínű táskája van, a haja pedig csak egyszerűen két copfba van fonva, viszont a táskájához hasonló színű hajcsat feldobja az egész megjelenését. De most, hogy ilyen közelről nézi, határozottan tiszta Jimin a kislány. Pont úgy nézz ki mint az apja. Az egyetlen különbség talán, hogy a haja sötétebb árnyalatú.
A gyerekek kaptak egy feladatott, méghozzá, hogy fessék le a kedvenc állatukat, a természetes élőhelyükön ábrázolva. Igazán szerette Jungkook nézni, ahogy szorgalmasan dolgoznak a festményen, hogy a lehető legjobban megalkossák ami a fejükben van. Ezek a gyerekek mindennap mosolyt csalnak a fiatal tanár ajkaira, éreztetve vele mintha egy hatalmas család lennének, elvégre sok mindent tanít nekik, nem csak rajzolni.
– Jól van gyerekek, ideje befejezni, és kérlek álljatok sorba az ajtónál – kérte kedvesen őket, mire a kicsit szorgalmasan kezdték tenni amire kérte a fiatal tanár őket. Az ecseteket összegyűjtötték és egy tálba rakták, ami tele van vízzel, aztán eldobták a piszkos, vizes poharakat, mivel egyszer használható volt. Utána megmosták a kis kezüket, majd a festő köpenyeiket a kijelölt helyre akasztották. Pillanatok alatt indulásra készen álltak az ajtóban már csak a tanár engedélyét várják, amit meg is kapnak.
Jungkook a mosdókagylóhoz lépve kinyitja a felső szekrényt, és megfogja a fertőtlenítő törlőkendőket, hogy az asztalokat letisztítja, mielőtt Lee tanárnő belép a diákjaival. Ahogy szorgalmasan tisztogatja az asztalokat, észrevesz egy karkötőt a földön. Lehajol, hogy megnézze felismeri-e melyik diákja hagyta el, azonban egyáltalán nem ismerős neki. Megrántja a vállát, majd az asztalhoz sétálva helyezi oda, gondolva, reggel majdcsak rákérdezz valaki. Leveszi a festékkel borított kötényét és a polcra helyezi a másik mellé. Azt tervezte, átöltözik a tanári mosdóba, amelyik közvetlenül a folyosó végén található. Így hátizsákját felkapva jobb vállára indulna el útjára, mikor is figyelmes lesz valamire. Mivel háttal volt az ajtónak, nem látta ki az, de sejtette, hogy Lee tanárnő az. De bárcsak ő lett volna.