Az iskola hercegnője [18+] BEFEJEZETT

XXIV.

-Anya! Te beszéltél ezzel a pasassal? - nyújtottam anyám felé a toborzó névjegykártyáját.
-Gyere már ide! Olyan ügyes voltál! - kezdett el ölelgetni.
-Köszönöm! - veregettem meg a hátát.
-Ez új rekord Zoé! 62 kosár! Az első 20-at még tudtam számolni, de utána elakadtam. Csak a ponttábla kivetitő miatt tudtam már a végére a pontokat, és folyamatosan te villogtál legfelül! A 19-es számú Molnár Zoé újabb pontot szerzett! - nevetett fel.
-Igen... jó érzés volt nagyon... na de a lényeg, hogy beszéltél ezzel a pasassal?
-Ja, igen.
-És mit mondott?
-Toborzó, szeretnék ha az ő egyetemükre jelentkeznél, hogy egyszer válogatott kosaras lehess. Onnantól viszont külföldi meccsek tömkelege vár téged, mégtöbb interjú, az emberek fogadni fognak rátok, pl szerencsejáték formájában. És itt van a másik három is, amit kaptam. Kapkodnak érted - nyújtotta felém anya mosolyogva.
-Ez.. durva - akadt el a szavam is a sok névjegykártya láttán.
-Na.. mit szólsz?
-Nemtudom... akkor .. vissza kéne mennem a kosárakadémia suliba? - pislogtam.
-Nem, viszont edzésben kell maradnod, szóval jövőre sem hagyhatod ott a kosarat, attólmég, mert Karesz Bá elmegy.
-Rendben, meggondolom - rágtam a számat.
-Jó voltál.. menő volt - veregette meg a vállam Kristóf.
-Kösz - ittam bele a kulacsomba.
-Zoé! Gyerek! Haho! - jött felém távolról apám meg Edina.
-Remek.. - pusmogtam az orrom alatt.
-Had gratuláljak! Te voltál a legjobb! - ölelt át apám széles vigyorral.
-Köszönöm! - öleltem vissza úgy nagyjából.
-Akkor mehetünk? - kérdezte anyám.
-Engem is hazavisztek? - pislogott Kitti.
-Persze, hisz velünk jöttél hülye - nevettem el magam.
-Szálljatok be - nyitottam ki a kocsiajtót Emnek és Kittinek, majd a végén én is beültem Em mellé.
-Annyira büszke vagyok rád, tehetséges vagy Zoé! Ez vitathatatlan! - suttogta Em, miközben a fejét a vállamra hajtotta.
-Köszönöm - csókoltam meg lassan.
-És amikor rámkacsintottál a pályán, elolvadtam - nevetett fel.
-Áhh reméltem is - dőltem hátra önelégülten.
-És akkor mi lesz ezután? - szólt hátra anyám.
-Hazamegyek, lezuhanyzom, átöltözöm elegánsabba, majd megyek Emmel a csapat vacsorára. Ünneplést szervez az edző.
-Én is megyek? - pislogott Em.
-Persze, hiszen a barátnőm vagy - fogtam meg a kezét.
-Okés, akkor én is hazamegyek, mert nálad egy szép ruhám sincs.
-Nekem meg... alapból nincsenek túl elegáns ruháim, így lehet nem megyek - szólalt meg halkan Kitti.
-De idióta vagy! Nehogymár ezen múljon! - szóltam rá Kittire.
-Most nincs pénzem hirtelen újat venni - tolta feljebb a szemüvegét.
-Majd én adok egyet - mosolygott rá Em.
-Tényleg?
-Persze, választasz majd valami csini ruhát, ne aggódj!
-Köszönöm! - lelkesült be Kitti.
Lassan Em belső combjára csúsztattam a kezem a kocsiban, éreztetni akartam vele, hogy ez nagyon aranyos volt tőle, és hogy szeretem őt.

-Azért sajnáltam azt a lányt, aki véletlen elesett a lábadban, és ki kellett állnia - szólalt meg egyszer csak anyám.
-Ja, az nem véletlen volt. Kigáncsoltam a faszba.
-Ne bassz! - nevetett fel hangosan Kristóf.
-Hogy mi? De ez sportszerűtlen gyerek! - nézett mérgesen anyám.
-De hülye vagy Zoé, és ha büntetődobást kapunk? - pislogott rám Kitti.
-De nem kaptunk, és amúgysem ezen múlt a győzelmünk, csak visszaadtam, hogy Katának ki kellett állnia - mosolyodtam el halványan.
-Itt is vagyunk! - parkolt le anyám Kittiék panelja előtt.
-Este gyere át Zoéhoz, ott majd átöltözöl a ruhába, odaviszem - ölelte át Em.
-Köszönöm, és a fuvart is! Nyertüünk! - üvöltötte utoljára lelkesen Kitti, majd lepacsiztunk, és kiszállt a kocsiból.
-Nagyon büszkék vagyunk rád! Ünnepeljük meg egy kis pezsgővel! - mondta anyám.
-Támogatom! Áthívom Fannit is! - vette elő az iPhoneját Kristóf.
-Okés, de 8 körül elindulunk Emmel a csapat vacsorára.
-Menjek magassarkúba? Begöndörítsem a hajam? Jajj mi legyen? - nézett rám.
-Mindenhogy gyönyörű vagy - csókoltam meg lassan a hátsóülésen.
-Ne itt basszatok! - kiabált hátra Kristóf.
-Kisfiam! - szólt rá anyám.
-Fasz vagy - dőltem hátra sóhajtva, és megfogtam Em kezét.
-Na és átgondolod a toborzók felkéréseit? - kérdezte a kezemet simogatva.
-Még nemtudom... nehéz döntés. Ezt majd kettesben megbeszéljük - dőltem rá a vállára.
-Én miért nem hallhatom? - szólt közbe anya.
-Mert ez nem a te dolgod. Majd a végső döntésemet elmondom, ha átgondoltam az egész szitut!