Őrületbe kergetsz [Yoonmin - BTS] (futó projekt)

Harmónia (5.fejet)

     Végtelennek tűnő ideig ültünk egymás mellett a hideg csendben. Az agyam kiürült, most nem hallottam a süvöltő gondolataim. Nem csak kívülről telepedett rám a megfagyott némaság, hanem belülről is. Az agyam nem működött. Amikor pedig igen, csak arra tudtam gondolni, hogy ott kellett volna maradjak a Guryong Village-nél és ide se tolni a képem. Az elmélyült feszültségemben ösztönösen kaptam egy idő után a fel-le rázkódó lábamon a zsebeimhez, de én is tudtam, hogy a telefonomon kívül nincs bennük semmi.

     - Jajj... – törte meg a csendet a mellettem ülő, most már határozottan remegő hanggal – Visszaszoktál?
Le sem tettem úgy igazán. De erre nem akartam most kitérni.
      - Nem – erőltettem ki egy hangot az összeszűkült torkomból, majd kifeszített ujjaimat ráhelyeztem a térdeimre, ugyanúgy, mint amikor múltkor Jungkook rám szólt – Csak berögződés.

     Igazat mondtam, mert tényleg arról van szó. Aki egyszer dohányzott, az tudja, hogy ez az érzés sosem fog eltűnni igazán az elmédből – meg egy ideig az ilyen mozdulataidból sem, ahogy a többi függőség esetében is így van ez. Ha egyszer függő voltál, az is maradsz. Bár én sosem tartottam magamat a cigivel kapcsolatban annak. Voltak stresszes időszakaim, de leginkább akkor dohányoztam, mikor még Daegu-ban éltem. De akkor is voltak hetek, amikor hozzá se nyúltam. Sosem szoktam igazán rá, ezáltal nem is tudtam róla leszokni. Igazából nem is akartam, mert semmi értelme nem lett volna, sőt. Mentálisan csak egy biztonságérzetet adott a tény, hogy bármikor rágyújthatnék, ha akarnék, mert nem köti a kezem semmi.
Kivéve a cég, nyilván ők nem támogatják ezt sem, de mit igen... Bár ezen a ponton velünk már ilyesmivel kapcsolatban sem veszekednek túlzottan, amíg nem feltűnően csináljuk a dolgot. Most is lesz MV forgatáson egy jelenetem, ahol ténylegesen dohányozni fogok és az valódi cigi lesz. Talán ez lesz az első alkalom, hogy ilyen nyilvánosan megjelenik majd nálunk. De hát nem is csoda, hogy nem szoktam rá rendszeresen, enyhén szólva szükségem van a tüdőkapacitásomra a munkám során, nem akarom én azt még tudatosan rombolni is.

     Nem tudtam, hogy csak beképzeltem, vagy Jimint egy kicsit tényleg megnyugtatta a válaszom, de most nem is igazán akartam ezzel foglalkozni. Inkább szerettem volna rájönni, hogy mi a fenét csináljak, hogy kiszakadjunk ebből a most már igen kellemetlenné és frusztrálóvá váló helyzetből.
Vettem egy nagyobb levegőt, majd kifújtam azt és kissé átgondolatlanul, de elkezdtem formálni a szavaimat.

     - Semmi bajom Veled az ég világon – válaszoltam, bár így percek hallgatása után ez enyhén szólva tűnt valótlannak. Hát igen, ezért mondom, hogy átgondolatlan vagyok. Fogalmam sincs egyszerűen mit kellene mondjak, mert a teljes valóságot nem fogalmazhatom meg. De talán egy részét igen.
     – Csak minden annyira rengeteg lett. Túlterhelődtem. Kimerült vagyok. Visszajöttek a szorongásaim és mintha visszarepültem volna a hosszú évekkel ezelőtti állapotomba. Te semmi rosszat nem tettél, inkább én aggódtam Érted. – vallottam be az őszintét. Ő erre kérdő tekintettel felnézett rám újra az eddigi mozdulatlan állapotából a hintában ülve, én pedig úgy éreztem akkor ezt a gondolatot illene kifejtsem – Pontosan azt láttam rajtad, amit az előbb Te elmondtál rólam. Üresnek és hidegnek tűntél és meg sem szólaltál a jelenlétemben. Szinte soha nem láttalak így, talán csak egy-egy nap ennyi év alatt. Utoljára akkor láttalak ennyire összezuhanva, amikor 2017 körül erősebben kiújult az evészavarod.

     - Hm – hümmögött egyet elgondolkodva és úgy éreztem némileg bele is egyezve a dologba. Azt az időszakot semelyikünknek sem kell bemutatni azt hiszem. Hónapokig csinálta, hogy vagy nem evett semmit, vagy az életben maradáshoz szükséges minimumot legjobb esetben is. Viszont mindeközben vadállat módjára edzett és szinte csontig fogyott, alig tudtak olyan ruhákat adni rá a stylist-ok és úgy kisminkelni Őt, hogy ne tűnjön folyamatosan betegnek, vagy mondjuk ki nyíltan – félhalottnak. Rengetegszer rosszul is lett a vége felé és talán csak akkor kezdett el megenyhülni, mikor már az Army-k is észrevették a dolgot és annyira erőtlen lett, hogy romlani kezdett a teljesítménye is; ezt viszont már nem bírta elviselni. A perfekcionizmusa húzta ki Őt az evészavarából – meg a szakemberek, a BTS-el karöltve. De azóta is folyamatosan visszatér a megrögzött kalóriaszámolgatáshoz és ahogy most ránézek és a vékony alakjára, ezek a hetek most is ezzel teltek valószínűleg.