Őrületbe kergetsz [Yoonmin - BTS] (futó projekt)

Kellemes kellemetlenség (14. fejezet)

     Olyan erősen szorítottam össze a szemeimet, hogy féltem, a savanyú citromba harapást megszégyenítő ráncok örökre a bőrömbe fognak égni és soha többé nem tűnnek majd el. Ahogy az orvos tapogatta és mozgatta a vállamat, azt hittem, hogy – hát hová szépítsem – konkrétan mindjárt be fogok szarni.
    - Elnézést, tudom, hogy borzasztó kellemetlen – szabadkozott az orvos, de nem kellett volna. Igazából már megszoktam, tudom milyen, nem kell bocsánatot kérnie. (Meg hát - ez a dolga.) Bár attól, hogy sokszor átéltem már ezt a fajta fájdalmat, egy egész kicsit sem jobb most sem. Nem tudtam reagálni, mert értelmes szavakat én a jelenlegi helyzetben képtelen voltam formálni.
     - Rendben, köszönöm a türelmét – beszélt hozzám formális nyelvet használva, ahogy eleresztette a vállamat. Borzasztó kellemetlenül éreztem magamat amiatt, hogy a próba után ilyen csapzottan idejöttem, de esélytelen lett volna, hogy én így lezuhanyozzak, vagy bármi hasonlót kezdjek magammal. Az ölembe dobott pólómat a szabad kezemmel gyötörtem gyűrögetve miközben vártam a diagnózist... már, ha lehet a nyomkorászás utáni megállapítást annak nevezni. Nem vagyok orvos, fogalmam sincsa szakszavakról.
     – Van egy jó és egy rossz hírem – ült le velem szembe a székére, mire én felnéztem Rá. Nem voltam abban a hangulatomban, hogy barkóbázzunk, így csak vártam. Haladjunk, mert enyhén szólva feszült vagyok jelen pillanatban. Nagyon nem mindegy, hogy mi bajom van.

     - Mindenképp megröntgenezzük a vállát, de egyelőre én nem éreztem törésre utaló jelet. Szerencsére elég jól edzésben van. – mondta, majd egy kicsit kínos mosolyra váltott arca – Viszont a válla kiugrott a helyéről és mivel helytelenül forrtak össze a csontjai a balesete után, ezért a szokásosnál is furcsább pozícióban áll. És az sem elhanyagolható veszély, hogy emiatt levált volna a porcból egy darab. De ezt is majd a röntgen kideríti.

     Bólintottam. Fasza. Csodás. Nagyszerű.
     - Jól sejtem, hogy az ütődés után nem állt meg a mozgásban? – kérdezte, ahogy a gépe felé fordulva gépelt valamit (gondolom a röntgenhez szükséges papírokat töltögette ki digitálisan).
     - Igen – válaszoltam előre félve a reakciótól.
     - Ha hasonló fájdalmat tapasztal, amennyiben lehet, kérem ne terhelje tovább. Egy kiugrott végtag esetében borzasztó káros, ha tovább erőlteti azt. Abban az esetben, ha valami nincs a helyén és úgy dolgoztatja, az károsítani fogja a környező szöveteket, idegeket és minden mást is. Tudom, hogy a munkája miatt erre nincs mindig lehetősége, de amennyiben tud, a próbák során erre figyeljen – próbált egyszerre szigorú és megértő is lenni. Én csak bólintottam, újra (tudom, igazán kommunikatív vagyok ma). Király, remélem most még az is kiderül, hogy azzal, hogy nem álltam meg csak tovább rontottam az egyébként sem túl rózsás helyzetemen.

     Az orvos ekkor magabiztosan elém lépett, majd megtámasztotta a vállamat két ponton. Szemeimbe nézett egy sokat sejtető angyali mosollyal az arcán, majd megszólalt:
     - Káromkodjon nyugodtan.
Majd hirtelen akkorát rántott felfelé az említett végtagomon, hogy én bizony egyáltalán nem káromkodtam.
Telitorokból üvöltöttem egyet.

     Miután a vállam visszakerült a helyére és a férfi újra átmozgatta (ezzel megbizonyosodva arról, hogy tényleg minden a helyére került), adott egy vállrögzítőt, amit ügyesen fel is applikáltunk a testemre. A felsőmet nem szenvedtem vissza magamra, mert felesleges lett volna, a röntgennél úgyis le kellene vegyem. Emellett a fájdalom mellett márpedig én ezzel nem fogok szenvedni, bármennyire is rühellek így rohangálni emberek előtt.

     Mivel már ismerős voltam erre is, tudtam merre kell menni. Elhagytam a Hybe orvosi rendelőjét és néhány ajtóval tovább sétáltam a röntgenig. Hihetetlen egyébként, hogy gyakorlatilag mindent berendeztek már ebbe az épületbe. Mármint... mélyebben belegondolva talán ez annyira nem meglepő. Szerintem ezt az egész infrastruktúrát olcsóbb volt kialakítani, mint minden nap legalább egyvalakit elfuvarozni a kórházba... Ha egy személy hasonló körülmények között él - már ami a munkásságát illeti - abszolút mindennaposak az ilyen jellegű sérülések. Márpedig a Hybe-nál nem két ember dolgozik, a gyakornokokat is beleértve. Így sejtésem szerint úgy gondolták, hogy egyszerűbb és hatékonyabb is lesz ez a megoldás. Amennyiben pedig a kellő szaktudással rendelkező szakemberek dolgoznak a gépekkel, szerintem ez még talán kényelmesebb is, mint egy magánklinikára beszenvedni magunkat. Bőven elég a pszichiáternél átéljem ezt, ami azt illeti.