Őrületbe kergetsz [Yoonmin - BTS] (futó projekt)

Árulkodó nyomok (24. fejezet)

     Végtelen mennyiségű idő tükörbe bámulás után feladtam a küzdelmet az elemekkel. Bármeddig is nézem, a nyakamat beborító szívásfoltok nem fognak eltűnni, tehát tök mindegy meddig bambulok rájuk. De arra legalább rájöttem ez idő alatt, hogy a hajam részben eltakarja őket, bár messze nem teljesen.
Szóval végérvényben... ez sem segített túl sokat a helyzeten.

     Lemondó sóhajjal nyitottam ki halkan a fürdő ajtaját, majd csuktam is vissza azt magam mögött. A terveim között az szerepelt, hogy „nyugodtan" visszafekszem az ágyba és az elkövetkezendő időben ott gondolom át, hogy mégis mi a fenét csináljak – és azt, hogy mit mondjak Jiminnek, ha felébred. Vagy... mit ne. Vagy mit kérdezzek meg. És mit ne.

     De az említett elég hamar áthúzta a számításaimat azzal, hogy nemes egyszerűséggel nem tartózkodott a puha párnák között.
Értetlenül összevontam a szemöldökömet, mert nem tudtam elképzelni, hogy hová tűnhetett ilyen korán, így csak a szememmel körbe-körbe kerestem a helyiségben, de sehol sem láttam. Aztán meghallottam valaminek nyílásának hangját a konyha felől, így afelé fordultam.

     Odacsoszogtam, hogy meglessem mi történik. Meg is találtam a konyhában a keresett személyt, miközben frusztráltan és igencsak nem kipihenten bámult befelé a minibárba.
     - Hogy a fenébe nincs egy ásványvíz sem sehol... - nyögött fel, ahogy a fejét a falnak döntötte feszülten.
Uff. Hát igen. Továbbra sem iszik csapvizet (mondjuk rajtam kívül egy ilyen luxushotelben igen kevés ember is tenné ezt meg, valljuk be), viszont gondolom legalább annyira ki van száradva, mint én.
     - Várj, szerintem a tálalókocsin láttam tegnap – mondtam, mire úgy nézett rám, mint aki épp az életét menti meg.

     Mondjuk a másnaposságát tekintve - valószínűleg épp így is érezte magát.
Én az említett eszközhöz léptem és keresgéltem rajta egy kis ideig, aztán végül sikeresen megtaláltam az aljában elfektetve egy bontatlan két literes ásványvizes üveget. Felvettem onnan, majd pedig Jiminhez léptem oda és a kezébe nyomtam.
     - Szent ég, életmentő vagy – mondta, ahogy lecsavarta a kupakot, én pedig figyeltem, ahogy ajkaihoz emeli és a valószínűleg kavargó gyomrára való tekintettel óvatosan kortyolgatni kezd belőle.

     Félmeztelenül.
Pffftthh, nem volt elég tegnap a holdfény, ma még a hajnali nap sugarainak is meg kell világítaniuk a bőrét, de tényleg. Komolyan...
Elfordítottam a fejemet, hogy ne Őt bámuljam már megint és inkább a mellettünk lévő kissé meggyötört tartalmú tálalókocsit kezdtem el vizsgálgatni tehetetlenségemben.

     Egészen másfél másodpercig, amikoris hirtelen kitört belőle egy fulladozó köhögésroham.
Gyorsan visszafordítottam felé a fejemet, miközben Ő a mellkasához kapva próbálta épp felköhögni a vizet, amit sikerült félrenyelnie.
     - Jesszus, jól vagy? – kérdeztem és már léptem is közelebb Hozzá, hogy ugyan fogalmam sincs hogy, de segítsek rajta.

     Jimin még köhögött egy kicsit, de kezével mutogatta, hogy persze-persze, nincs gond. Viszont utána olyan sápadtan nézett rám fel, mintha épp szellemet látna.
- Yoongi... Neked meg... mi van a nyakaddal? – kérdezte teljesen lesokkolódva, ahogy az említett testrészem felé nyúlt a kezével, mire én is odakaptam az enyémet.

     Ja, hehe. Hát igen. Valahogy annyira kizökkentett az, hogy nem volt az ágyban, amikor beléptem a hálószobába, hogy képes voltam ilyen egyszerűen elfeledkezni erről...
Vagyis... ezekről.
Ahogy gondolom pedig az előbb oldalra fordítottam a fejemet, szépen elé tárult a műve és meglátva ezt, sikeresen félre is nyelt. Mindent értek.

     Kicsit megdörzsöltem a nyakamat a kérdés hatására, majd kínomban csak vállat vontam.
     - Hát... az, amit látsz – válaszoltam, mert nem igazán készültem fel erre a kérdésre hirtelen.
     - De... - ért hozzá óvatosan a kezemhez, hogy elvegye onnan és normálisan rálásson bőrömre – Jesszusom! – tágultak ki a szemei.