Őrületbe kergetsz [Yoonmin - BTS] (futó projekt)

Keserédes meglepetés (32. fejezet)

~~~~~~~

( Írói megjegyzés:

Sziasztok!

Tyüh, hát legalább ezer év telt el az előző fejezet óta, ha nem kétezer... :D
De itt vagyok!!! *üdvrivalgás hangok a háttérben*

Elég nehéz időszak volt ez a néhány inaktív hónap (egyetem és magánélet szempontból is) és még mindig nincs vége. Ez a fejezet is hosszú-hosszú hónapokig íródott, szóval nem is érzem a legkiemelkedőbb munkámnak, de rengeteget dolgoztam vele, nem akartam összecsapni csak azért, hogy posztoljak valamit.

Ezért, ha elfogadtok egy javaslatot; szerintem olvassátok újra az előző, 32. fejezetet. Már csak amiatt is, mert folytatólagosan kezdődik az előző után, és nincs semennyi időugrás a két rész között, vagy hasonló.

Remélem vagytok még itt néhányan, akiket most örömmel töltött el az, hogy láttátok ezt az értesítést. <3 Sose aggódjatok, a Yoonmin vonat nem állhat le!

Csodajó olvasást kívánok Nektek! <3

Ui.: Boldog 11. BTS szülinapot Armyk! <3 )

~~~~~~~

      - Yoongi Hyung, Jimin-ah! Gyertek kérlek! – kiabált be Namjoon valahonnan messziről az öltöző irányába. Erre most helyettem, az előttem álló arcára kúszott fel valami fancsali grimasz. Azt hiszem a múltkori veszekedésük óta még mindig nem igazán békélt meg Jimin, Namjoon-nal.

     Alig néhány tized másodperccel a leader hangja után robbant be a helyiségbe a rendező, hogy ugyan mit ácsorgunk még mindig itt, valami problémánk akadt-e, ami miatt nem vagyunk a többiekkel.

     Megráztam a fejem, elnézést kértünk mind a ketten, majd futólépésben odasiettünk a mai napra berendezett Run BTS! epizód forgatásának szettjébe.

     Ami legalább annyira volt vészjósló látvány, mint maguk, a nekünk kikészített a ruháink...

     Minden telis-tele volt rózsákkal.
Teljesen.
Úgy értem... de komolyan, basszus, minden. Még a padló is végig volt szórva rózsaszirmokkal, ami teljesen lesokkolta az idegrendszerem és kiakasztotta a giccs-mérőmet. Az egyetlen szerencse az volt; hogy minden fehérben pompázott. A díszlet többi része, maguk a rózsák és a földre kiszórt szirmok is ebben a világos színben ragyogtak – őszintén ez volt az egyetlen oka, hogy nem hánytam el magamat azonnal. Nagyon tiszta volt, világos és, ha romantikus alkat lennék, talán még kellemesnek is mondanám, de nekem így csak végtelenül giccsesnek tűnt.

     És végtelenül aggasztónak.
Mármint tényleg; csak gondolj bele. A nagykutyákkal való múltkori beszélgetésemből kiderült, hogy a vezetőség eldöntötte, hogy adnak egy kis fanservice-t az Army-knak, ami a Jimin és az én kapcsolatomat illeti. Hogy kicsit összemossanak minket, a Franciaországos balhémból kikeverve engem... A ruháink egymás inverzei és egy olyan díszletbe álltunk be mindannyian, ami tele van rózsákkal.
Érthető ugye, hogy miért aggódok ennyire?

     Komolyan mondom, ez nem túlzás egy kicsit? Főleg így egyszerre? Ez nem egy kicsi fanservice, hát ez lassan kis túlzással az esküvőnk megszervezése.

     De tudtam, hogy forognak a kamerák, így az arcomat már a szokásos forgatásokkor használt pókerarcomba próbáltam belekényszeríteni. Pontosan tudtam, hogy már azt is felveszik általában, ahogy besétálunk. Hogy be tudják vágni, ha valamilyen izgalmas, vagy vicces reakciónk lesz. Én pedig sem izgalmas, sem vicces, leginkább nagy büdös semmilyen reakciót nem voltam hajlandó adni erre a cirkuszra, ami épp a szemeim előtt zajlott.