Őrületbe kergetsz [Yoonmin - BTS] (futó projekt)

Hamis légyott (21. fejezet)

     Hatalmasakat pislogtam, mert az agyam egyszerűen képtelen volt felfogni, amit a szemeim közölni próbáltak vele.
     - Jimin...? – komolyan azt hittem, hogy rosszul látok. De annak ellenére, hogy maszk volt az arcán, nem esett nehezemre, hogy felismerjem.
     - Hyung! – ugrott ki a testőrök közül, majd odaszaladva hozzám örömében magához ölelt. Viszonoztam az ölelést, de még mindig nem értettem, hogy mégis mi a fene történik.
     - Te meg mit keresel itt? – kérdeztem értetlenül. Párizs közepén vagyunk egy hotelben. Hát Neki csupán csak egy kontinenssel kellene arrébb lennie valahol...
     - Inkább Te mit keresel itt – pislogott vissza rám értetlenül, kicsivel hátrébb hajolva. A helyszínen lévők pedig legalább ugyanennyire meglepődötten figyelték a jelenetet, mint mi egymást.

     - Hát... forgatok? – nevettem el magamat, hisz tudtam, hogy tud róla.
     - Én azt hittem Los Angelesben lesztek.
     - Miért lettünk volna ott?
     - Nem tudom, mert minden út Los Angelesbe vezet...- nevette el magát Ő is, majd eleresztett.
     - Az a mondás Rómával van...
     - Én is tudom, jesszus – forgatta meg a szemeit nevetve, ahogy játékosan vállba bokszolt, majd mivel kezdett kifejezetten kínos lenni a hatalmas egymásra találásunk ennyi résztvevő előtt (akiknek egy része egy kukkot sem értett abból, hogy miről beszélünk, mert a csevej koreaiul folyt természetesen), visszafordultunk a recepcióhoz.
     - Khm, szóval... mi a probléma? – kérdeztem meg újra, immár angolra váltva.

     A feltételezett szálloda tulajdonos nagy nehezen hebegni-habogni kezdett valami szobacseréről, meg adminisztrációs hibáról, de a kusza és túl hivataloskodó, francia akcentusos beszédstílusából egy idő után egy kukkot sem értettem. Az egyik férfi, aki Jiminnel érkezett csak frusztráltan sóhajtott egyet, majd rám nézett.
- Azt hitték Min Yoongi és Park Jimin egy és ugyanaz a személy – forgatta meg a szemét, kissé ki is szakadva a formális beszédstílusból, ami ugyan engem nem zavart kifejezetten, de feltűnt. Mondjuk nem lepett meg ebben a helyzetben.

     A kijelentésre félig felvont szemöldökkel reagáltam. Hogy. Hogy sikerült összekeverniük. Mármint... értem én, hogy nem mindennapi, hogy két tagja is megszáll a hotelükben a BTS-ből, de... hát pont ezért nagy esemény, nem???...
Ez a helyzet kezd enyhén szólva érthetetlen lenni. Fogalmam sincs, hogy ezt hogy csinálták.

     A Jiminnel érkező egyik férfi igen felfűtött állapotban folytatta ezután a kommunikációt a pult mögött állókkal. Nem kiabált és nem is volt tiszteletlen, de igencsak éreztette azt, hogy ez egy rohadt nagy probléma és úgy nagyjából most azonnal oldják meg, mert enyhén szólva kritikán aluli lenne a méregdrága hotel teljesítménye, ha Dél-Korea leghíresebb fiúbandájának valamelyik tagját mondjuk csak úgy... kiraknák az utcára.

     Amivel egyet is értettem... De látva a pult mögött álló öltönyös férfi arcát, aki ugyan nagyon próbálta tartani magát, de tisztán látszott rajta, hogy annyira le van sápadva, hogy szabályosan mindjárt elájul, inkább közbeavatkoztam.
     - Nem, hagyják csak – mondtam megrázva a fejemet – Rendben leszünk.
Egy az egyig mindenki lebegő kérdőjelekkel a feje felett nézett rám, a mellettem álló Jimint is beleértve. Már-már kellemetlenül éreztem magam, mert nem a figyelmet akartam magamra irányítani, szimplán megoldást szerettem volna javasolni az igen kellemetlen szituációra.

     - Úgy értem, elférünk a jelenlegi... ööhm... helyen, ketten is – magyaráztam kicsit megakadva, mert nem jutott eszembe angolul a „lakosztály" szó. Van erre egyáltalán szavuk? Mindegy. A mondatom befejeztével kicsit Jiminre néztem kérdően, hogy Neki is megfelel-e az ötlet. Tényleg hatalmas volt a hely, amit kaptam. Kicsit indokolatlannak is éreztem, amikor először megláttam. Bőven elférünk ketten.
     - Sajangnim, ez egyáltalán nem szükséges – kezdett tiltakozni koreaiul a férfi, aki eddig a hotel tulajdonosával beszélt. Kicsit tikkelni kezdett a szemem, ami miatt egy staff tag megint főnöknek hívott, de most túllendültem ezen. Viszont mielőtt válaszolni tudtam volna, Jimin tette meg helyettem.
     - Egyetértek, rendben leszünk – bólintott a mellettem ácsorgó, akinek csupán annyit tudtam leolvasni az arcáról, hogy már nagyon szabadulna ebből a feszült helyzetből és örül, hogy előrukkoltam valami békés megoldással.