A fiatal színésznő, új megbízást kap, ami kihívások elé állítja. Az egész helyzet, arra készteti, hogy újra felfedezzte önmagát. Calypso harcol a lépések ellen amire kényszeríti őt a változás. Három idegennel kell együtt élnie, a forgatás idején, am...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az éjszaka forrósága arra késztetett, hogy nyitott szobaajtóval és nyitott erkély ajtóval aludjak. Néha egy-egy szellő lopta magát a szobába, viszont ez sem segített sokat, a fülledt idő ellepte a szobát, benne engem is. Rengeteget szenvedtem az alvással, jó ideig sikertelenül.
Az idővel sem vagyok tisztában, a szemem azonban kipattant, amikor megéreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. A szívem hevesebben ver, a döbbenettől lefagytam, már cseppet sem éreztem fülledtnek a légkört. Alig mocorogva megfordultam és egy szuszogó idegennel találtam szemben magam. Jobban mondva, tudom ki ő, a várva várt negyedik jómadár. A szája csukva, mégis érzem a belőle áradó alkohol szagot. Borzalmas, a mennyiség alapján, azt is csodálom, hogy még életben van.
— Rossz szoba kretén. – szóltam rá, remélve, hogy még nem aludt el és hallja.
Ő is híres, csak úgy követik a rajongók és a firkászok, legalábbis ezt gondoltam, ám ha sikerült belopnia magát egy bárba és körülbelül négy óra alatt lerészegednie, anélkül, hogy a sajtó erről csámcsogna, talán mégsem annyira érdekes.
— Alexsander. Örülök a szerencsének. – nyögte ki végül a saját nevét, ráadásul hibásan.
Igen, persze hogy tudtam, ő az örökzöld szemű, igazán helyes Alexander Rivera. A legtöbben ismerik őt, a sok hülye még bálványozza is.
„Nem nevezném szerencsének" suttogtam a mondatot. Habár tudtam, még ha netán hallja is, kizárt, hogy fel tudja fogni.
— Nem tűnt fel, hogy olyan ágyba fekszel le, amibe már fekszik valaki?
Amint válaszadásra nyitotta a száját, még inkább megcsapott a mérgező alkoholos szag. Rám is kábító hatással volt, akkor őt mennyire kiüthette.
— Mindig fekszik valaki az ágyamban. – a mondat után egy sóhaj hagyta el a száját.
Szép lassan megfordult, ismét elkényelmesedett. Na azt már nem! Velem ugyan nem szórakozik, kicsit megsegítem, hogy rátaláljon a saját szobájára. Mert mellettem ugyan nem alszik, még a végén összehányja az ágyamat, vagy engem. Kisebb rúgásnak hála, leborult az ágyról. Fájdalmas nyögések között tápászkodott fel a földről. Hangosan morgott, ajtócsapással jelezte, hogy elhagyta a szobát. Jó, talán most egy kicsit haragszik, de holnap reggel ebből semmire nem emlékszik majd.
A hajnali tenger zúgása kiverte az álmot a szememből. A nap éppen ébredezett, hűs szellőt hozott magával, ami a tengeren játszott. A partot elmosta a víz, aztán teljesen visszahúzódott és újra látszódott a millió homokszem. Kiültem az erkélyre és rajzolni kezdtem a vázlatfüzetembe.
Mindig is bennem volt a művészet, csak váltakozott, megszületett bennem és átalakult, de sosem hagyott el, ez volt a mentsváram. Zongoraszóval kezdődött minden, apa nővére Eliss néni, csodálatosan játszott. Én még igazán aprócska voltam, sokat nyűgösködtem annak idején, de az a millió harmonikus dallam, megnyugtatott. Beszélni alig tudtam, mikor zongorázni tanultam. Később a rajzolás és a festés felé vettem az irányt, lerajzoltam, amit láttam, azt is, amit nem, amit csak éreztem. Most pedig színészkedem és egy újabb műalkotáson dolgozom.
