Távolodó félelem - BEFEJEZETT

A fordulat napja

— Nem akarok egy hetet nélküled eltölteni.

Már két napja ezzel nyaggat. Lehunyom a szemem amikor meghallom az ismerős mondatot.
Mint egy véget nem érő paradoxon.

— Szükséged van a családodra, Alexander.

— Tévedsz! – kezemet mellkasára helyezi, hogy érezzem dobbanó szívét – Rád van szükségem.

Megrázom a fejem.

Itt voltam végig, ennél közelebb nem is lehetnék, mégis rabja volt a fegyver hamis védelmének.

— A gálára már én is ott leszek, – ki csúsztatom kezem a tartásából – addig viszont forgatnom kell.

Az ablak felé kóborol, kinyitja, hogy a szobát némi friss levegő lepje el.

— Patrick? – mered ki az ablakon – Őt hívtad, hogy vigyen ki a reptérre?

Alexander gúnyosan fintorog és hanyagul bedob még két felsőt a bőröndbe.

— Mi bajod vele? – érdeklődöm, habár már kezd sok lenni ez a hiszti.

Fel-alá kezd járkálni a szobában, idegesen tesz meg minden lépést. Megnyikordul forduló lába alatt a padló és ismét velem szemben találja magát.

— Semmi! – hangja durcás – Inkább neki van baja velem.

Megesett rajta a szívem, azon a reszkető testen amihez elveszett tekintet párosul. Már éppen kezdtem volna a vigasztaló beszédbe, amikor Louis megcsörgetett.

Tudtam ez annak a jele, hogy kész a beállítás a következő jelenethez.

— Senkinek semmi baja veled, – búcsúzásképp finom csókot hagytam arcán – négy nap múlva látlak.

Bátorító mosollyal szugeráltam másodperceken keresztül, majd hátrálni kezdtem az ajtón kilépve beleütköztem a menedzserembe.

— Szia Caly.

— Hagyd! Nagyon siet, mint mostanában mindig. – válaszolt Alexander kissé megsértetten a távolodó alakomra pillantva.

...

— Csak zajt hallok, a világ zaját és bárhogy próbálom elnyomni, csak egyre hangosabb.

Megkerül a kamera. Louis jelez.

— Azt mondtátok tudni fogom, ha lépnem kell, hogy meghallom majd a hangot és minden jó lesz. Semmi sem jó. – könnycsepp kúszik végig az arcomon.

Taps tör fel, én pedig elmosolyodom. Vége a jelenetnek, ami azt jelenti egyre közelebb vagyok a célomhoz.

— A következő jelenetet délután forgatjuk, te és Melody kelletek hozzá, ellopjuk a csillagot. – tájékoztat kedvesen a rendező – Menj addig szünetelj.

Nem kellett kétszer kérni, pár pillanattal később már egy gőzölgő teásbögrével álltam kint. Az eget pásztáztam, követtem szememmel az égen szárnyaló repülő vonalát.

Talán azon ül Alexander...

Talán még most is neheztel rám, amibe bevallom kissé belesajdul a szívem. Szükségünk van viszont egy kis külön töltött időre.

— Máris hiányzik? – Louis lépked a hátam mögé.

— Nem! – gyorsan rávágom.

Meglehet, hogy kissé túl gyorsan is.

— Zűr van a paradicsomban?

A kérdése otromba.

Otromba, ugyanakkor lényeges.