Távolodó félelem - BEFEJEZETT

Intenzitás

Fáradt voltam és túlhajszolt az utóbbi időszakban. Nem mellesleg Alexander szavai visszhangzanak a fejemben. Bármilyen messze is lököm magamtól, ő nem hagy magamra.

Megmosolyogtam az emléket, esthajnalcsillagnak nevezett.

Lorett mondogatta ezt.

— Olyan vagy mint a csillag. – nevetett fel – Ugyanúgy nézek fel az égre a csillagokért, mint rád, gyönyörködve és büszkén. Calypso – fejemben égett a hang amivel kimondta a nevem minden áldott alkalommal.

Csak ő hívott a teljes nevemen, imádta a különlegességét.
A hosszú kocsiutakon mindig arról duruzsolt, hogy van egy hold a naprendszerben amit úgy hívnak mint engem.
A szaturnusz egyik holdja, hatalmas kráterekkel, űrrel a szívében és ennek a holdnak van a leginkább tükröző felülete, vissazveri annak a nagy részét amit kap, akárcsak én.
Imádtam hallgatni a történeteit, olyan értékes dolgokat mondott.

Azt hittem én vagyok ma reggel az első, de nem már Melody lent kávézgatott a konyhában.
Nekiálltam teát csinálni, miközben a kezében lévő csomagot vizslattam.

— Mi van benne? – kiváncsiskodtam.

— Zenélő doboz, balerinával. – nagyot sóhajtott – Attól aki a csokrot küldte. Van benne egy tükrös rész, amire vörös szemceruzával ráírta, hogy ismerlek.

— Én is kaptam ilyet annak idején – mondom meglepődve – egy zaklatótól, aki után nyomozást indított a rendőrség.

— Szerintem, valami hülye játék lehet. – esett ki belőle a fáradt és meggondolatlan mondat – Nem foglalkozom ezzel.

Hosszasan kortyolgatta a kávéját és láttam rajta, hogy elhiszi miképp az a lötty kelti fel. Finom, de hatása, az nincs.

— Holnap lesz a premier gála, hogy döntöttél elmész végül? – érdeklődött.

— Persze – válaszoltam neki vidáman – valakinek figyelni kell Declanre.

Egyetértő mosollyal díjazta a dolgot. Sajnálom, hogy ő nem tud eljönni, először fontos találkozója volt, aztán az lemondásra került, most viszont úgy néz ki be kell ugrania a forgatásra.

— A mai napom szabad – szól sejtelmes hangon – csinálhatnánk valami csajos dolgot.

— Arra nincs időm, hogy elmenjünk valahová – mondandómra elkomorodik az arckifejezése – mert ma berendeltek délutánra. Viszont csinálhatnánk valami közös sütit. – adtam be végül a derekam.

Nem véletlenül töltök vele kevés időt, minden porcikája Lorettra emlékeztet. A nevetése és a belőle áramló boldogság. Nem akarom közel engedni, mert beleroppanok, ha még egy ilyen élettel teli jelenséget kell elengednem.

— Benne vagyok, már tudom is mit csinálunk. Készülj segédem – pillantott rám őrült mosollyal – ma csodát alkotunk.

— Miért én vagyok a segéd? – játszottam felháborodottságot.

— Oké! – emelte meg kezeit megadóan – Az egy dolog, hogy anyukád mesterszakács, de ezen génjei úton feléd, eltévedtek.

Tehát így állunk? Színpadias meghajlás keretében köszöntöttem az újdonsült főnököt.

A piskóta megsütése semmi perc alatt megvolt, na de a krém az kifogott rajtunk.

— Ez mennyi cukor volt? – néztem Melodyra kétségbeesetten.

Idegesen kapta felém a fejét és a tálban szereplő cukor mennyiséget kezdte el vizsgálgatni. Hisztérikus módon felnevetett.

— Nem számoltad? – kérte rajtam számon.