Távolodó félelem - BEFEJEZETT

Partszakasz

Ez a rész 18+ tartalmaz, többnyire a végén az utolsó jelenetben. 

hajnal, 2:30

— Megbántad?

Váratlanul csúszik ki a számon a kérdés. Jó ideje először újra félek, mégpedig a választól.
Mert, mi van ha nekem ez többet jelentett mint neki?
Amikor Alexander igennel válaszol a feltett kérdésre, elmúlik a mai nap varázsa. Lemegy a nap, amely az előbb még oly, fényesen ragyogott.

Az én hibám! Túlon túl érdekelt vajon vége szakad-e valaha?

Ízesen felnevet. A nedves homok imitt-amott ruhátlan felsőtestére tapad.

— Megbántam! – hosszabb szünetet tart, mialatt összeszorul a torkom és visszafojtom az érzelmi hullámot ami nemrégiben még érzéki öröm módjára száguldott át rajtam, most azonban...

Folytatja.

— Kár volt, eddig távolságot tartani, hiba volt elnyomni az érzéseimet, de eladnám a lelkem az ördögnek ha még egyszer átélhetném ezt a felhevült mámoros estét.

Aláírom, ez nem szerelmi vallomás. Ez valami másnak a kezdete, valami maradandónak.

Amikor túl fiatal voltam, hogy felfogjam ezt az egészet arról álmodoztam, hogy egy napon szerelmes leszek. Úgy, ahogyan a nagyok, a párok akik az utcán csókolóznak, akik randizni járnak és akik egy oszlop miatt sem engedik el egymás kezét.

Tegye fel a kezét aki nem...

Időbe tellett de ráébredtem, ez az egész fiktív dolog. Minden ember másként érzi és másként gondol rá.

Nincs szükségem rá! Nem akarom, már túlestem rajta és kinőttem belőle.

A szerelem hátul ütőjének nevezném a tévképzeteket amik időközben kialakulnak, és ahogy az érzés elmúlik, a hamiskás felhőtlen boldogságból eloszlanak a felhők... kiszeretünk magából a szerelem érzéséből. Talán többre vágyunk.

Én értékesebbre vágyom.

— Szerencséd van, én magam vagyok az ördög – beharapom az alsó ajkam – elveszem a lelked, cserébe elveszed, amire vágysz. – teszek visszautasíthatatlan ajánlatot.

Nem gyermeki szerelem, ami idővel megfakul... ez több, tudom, mert amikor már nem leszünk egymás életének részesei, mikor nem együtt élvezzük ki a mindennapokat, amikor egy másik embert találok majd érdekesnek, vonzónak és izgalmasnak, Ő akkor is fontos lesz.

Akkor is jelentős részem marad, amikor elveszítem, így működik ha szeretünk valakit.
Ha felejthetetlenül, megmagyarázhatatlanul és maradandóan szeretünk valakit.

— Csókolj meg! – ellentmondást nem tűrően utasítottam.

Fölém magasodott, sziluettje tökéletesen kivehető volt a sötétben is. Szelíden feltépi ajkaimat és a homokba markolva támaszkodik meg fejem mellett. Elhajol, de bőre közelsége még mindig arcomon bizsereg.

— Ezt azért mert kérted, ez pedig... – közeledni kezd.

Puha ajkai felszántják arcom jobb oldalát, bársonyos a csókja, akár a lenge nyári szellő, ami kicsit hidegrázós és talán elvesz az emberből, viszont ad is egy hatalmas szívdobbanásnyi pillanatot.

— Bizonyíték a csillagoknak – szoros szemkontaktust tartva, szinte számra suttogja – igazolás, hogy megszereztem amiért éjszakákon át fohászkodtam, az én csillagomat.