Távolodó félelem - BEFEJEZETT

Szellő

Kissé kihalt volt a kórház, a földszintet lezárták a sajtó miatt és a dolgozókon kívül alig engedtek fel embereket arra az emeletre ahol Alexander pihen.
A hozzáértők szerint most már bármelyik pillanatban kinyithatja a szemeit. Percenként azért könyörgök, hogy minél előbb eljöjjön ez a pillanat.
Mióta be hozták el sem mozdultam innen, ahogy az öt méterrel távolabb falatozó járőrök sem. Engem már ki kérdeztek, most pedig az alvó csipkerózsikára várnak.

— Szépfiú. – mosolyogtam rá amint megpillantottam azt a mélyzöld csillogó szempárt.

Erőtlenül szorított egyet a kezemen. Mielőtt egy szót is ki nyöghetett volna, már mellettem toporzékoltak, hogy a vallomást fel tudják venni.

— El tudja mondani mire emlékszik?

— Az imént tért magához, lehetne önökben annyi.. – kezdtem őket ócsárolni.

— Jól vagyok. – nézett rám a sérült – Nem sok mindenre emlékszem, de azt elmondhatom amire igen.

Hátradőltem a széken és kivontam magam a továbbiakban a beszélgetésből, csak hallgattam a vallatást amin én is átestem.

— Kezdje az elejéről.

Alexander testbeszédét figyeltem, gyenge volt még és látszott rajta, hogy megerőltető így visszaemlékezni. Megfeszült a teste amint utat engedett gondolatainak.

— Megálltam tankolni, bementem vizet vásárolni de már nem volt azt mondták a fickó előttem mindet megvette. Ezt követően beszéltem telefonon a bátyámmal, még a benzinkúton az említett fickó felajánlott nekem egy mentes vizet. Rendesnek tűnt, azt mesélte, hogy milyen hosszú útra indul ezért kellett így betároznia.

Elszorul a torka és pedig mint valami ápoló ugrottam a szekrényen lévő pohárért és a kezébe nyomtam, hogy tessék csak inni. Nagyot kortyolt a hideg vízből majd eltolta a kezem és folytatta amibe belekezdett.

— Elfogadtam a palack vizet, egy húzásra megittam a felét aztán elég gyorsan elhomályosult minden és most itt vagyok. – nézett körbe.

— Nem emlékszik semmi másra?

— Nem! – jelentette ki egyszerűen.

— Az autóját nem messze a benzinkúttól egy mellék útra kanyarodva találtuk, a nyombiztosítók dolgoznak most vele, de ha végeztünk vissza juttatjuk.

Alexander csak bágyadtan bólintott.

— Köszönjük a segítségüket. Viszlát!

Teljesen végig figyeltem ahogy elhagyták az emeletet, amint kikerültek a látótérből visszafordultam a fiú irányába.

— Szükséged van valamire? – kérdeztem, mint valami gyerekcsősz.

— Emlékszem másra is.

Szavai megleptek. Mi oka lett volna bármit is eltitkolni a rendőrök elől?
Izgatottan néztem körbe, hogy más nem-e hall minket.

— Egy hangra. – látom ahogy elmereng.

A pohár vízért nyúl, hogy kiszáradt torkát felfrissítse. Egy kedvesen mosolygó szőke doktornő érkezik mellénk. Kezében papírokat és betegkartont szorongat.

— Gyomormosáson estél át amint behoztak. – válogat a papírhalmaz között és előre emel egyet – Igazából rendben vagy, a drogok kiürültek a szervezetedből és elég hamar fel is ébredtél.

Megkerüli az ágyat, pulzust mér amit a betegkartonra jegyzetel.

— Egy gyors rutin vizsgálaton át kell esnie, – pillant rám – ezt követően haza viheti.