Most én jövök

4. rész

Mark

Nem tudom azt mondani, hogy felhőtlenül örülök annak, amit láttam. Olyan érzés uralkodik el rajtam, mintha elvettek volna tőlem valamit. Jelen esetben valakit, és az nem más, mint Vee. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy neki is élnie kell az életét, találni valakit maga mellé, aki boldoggá teszi, akivel jól érzi magát, és nekem örülnöm kellene neki. Akkor miért nem tudok?

Napok óta ezen kattogok, de nem tudok rájönni, hogy mi bajom van, és ez megőrjít. Egyszerűen nem tudom elfogadni és kész. Most is egymás társaságában nevetgélnek a másik asztalnál, andalítóan nyálas, hányingert kapok tőlük. Az ebéd mindig a kettőnk közös programja volt, de lecserélt Yiwaa-ra. – Miért kell pont egy egyetemre járnunk? – Most ülhetek egyedül az egyetem étkezdéjében, és piszkálhatom a rég kihűlt ételemet. Valami vicceset mondhatott Vee, mert Yiwaa nyerítve átöleli karját. – Miért nem tudják ezt máshol és máskor csinálni? – Forgatom szememet, és konokul bámulok előre.

– Mi a baj, Mark? Valami nem tetszik? – paskolja meg vállamat Yoo, és helyet foglal mellettem.

– Nincs baj, miből gondolod, hogy lenne? – felelem unottan.

– Csak rád kell nézni, – nevet fel – talán nem tetszik, hogy lecseréltek?

– Nem cseréltek le.

– Oh, dehogynem! – bök állával Vee felé. – Nagyon is úgy néz ki.

– A barátja vagyok, nem fog hanyagolni.

– Te talán nem ezt csinálod vele? – veti szememre.

– Mégis mit?

– Amint találsz magadnak valakit, ejted Vee-t, de amint téged ejtenek, rohansz hozzá.

– Ez nem is így van! – védekezek.

– Nézz magadba Mark, – áll fel kissé mérgesen – talán meglátod a valóságot.

Figyelem, ahogy odasétál a másik asztalhoz, nevetgélve leül, és most már hármasban beszélgetnek tovább. – Nézz magadba, meglátod a valóságot! – Lebiggyesztem ajkamat, és tovább mérgelődök magamban. Nincs igaza Yoo-nak, vagyis nem lehet igaza.

Inkább távozom, fogom a tányéromat, kidobom a kukába, és már ott sem vagyok. Elegem van az egészből, és az bánt legjobban, hogy Vee nem beszélt róla. Mégis mióta ismerkednek? Mennyire komoly? Szereti a lányt? Jól csókol? – Annyira biztos nem, mint én! – Kárörvendő vigyorra húzom ajkamat. Sajnálom Yiwaa, de elloptam a barátod első csókját. Egyrészt mert megtehettem, másrészt ő is akarta. Soha nem fogja elfelejteni, beleégett tudatába, és néha, mikor nem kellene, a lehető legrosszabb helyzetekben eszébe fog jutni.

Az a csók... Még most is érzem az ízét, a vágyát, a testemen végigfutó fürge ujjait. Nem akarom bevallani, de muszáj vagyok, felizgatott, és ha nem Vee-ről lett volna szó, ettől jóval tovább mentem volna. Elképzelem, ahogy alattam vonaglik, és megborzongok. De ez jóleső borzongás, nem tehetek róla, de néha eljátszom a gondolattal, hogy mi lett volna, ha...

Felidézem Vee teljes valóját. Egyáltalán nem az esetem, és ha nem ismerném, eszembe se jutna róla fantáziálgatni. De ismerem, olyan kedves és ragaszkodó, naiv és jóindulatú, fekete szeme szikrázik, főleg mikor mosolyog. Még a legrosszabb pillanatában is melegséget sugároz, hiába az ormótlan szemüveg. Fekete haja válláig ér, egy kis fazonigazítás csodákra lenne képes. Még a nagysága se zavarna, élvezném, ahogy uralmam alá hajtanám. A kicsi felülkerekedne az óriáson, micsoda váratlan fordulat.