Most én jövök

16. rész

Mark

Ismeretlen szám. Pár másodpercig bámulom, majd bizonytalan hangon felveszem.

– Igen, tessék? Mark Masa vagyok.

– Mark, Vee vagyok. Told le azt a csinos kis fenekedet, vendéged van!

– Ki az?

– Kamphan.

– Egy perc és ott vagyok – mondom vidáman, és már le is teszem a telefont.

Az ágyon fetrengve nézem a telefonszámot, jelenleg nem tudom, hogy boldog legyek miatta, vagy töröljem, azonnal. Legszívesebben az utóbbi mellett döntenék, ha a szívem is beleegyezne, de nem engedi. Az eszem azt kántálja, hogy nincs rá szükségem, lezárta a közös dolgainkat, de az a bennem dobogó ízé, folyamatosan, lüktet, dübörög, ellenkezik a gondolatra is, hogy ennyi volt.

Már a törlés szó fölött lebeg az ujjam, csak pár milliméter és ki van törölve. Nagyon haragszom rá, de lehet, a mérhetetlen szó jobban kifejezi érzésemet. – Az a balga! – Meg vagyok győződve róla, hogy nem gondolkozott, mielőtt cselekedett, de ez még nem jelenti azt, hogy meg is bocsátok neki.

Legalábbis nem most, és abban se vagyok biztos, hogy számít-e valamit, a megbocsájtásom. Gyanítom, hogy semmit. – Ilyen az én formám! – Sóhajtom, de azért mégiscsak elmentem a telefonszámát, ha már ilyen nehéz volt megszereznem.

Papucsban lecsattogok a bárba, Kamphan-t megpillantva széttárom karjaimat, ő pedig repül is felém. Végre találkozok valakivel, aki igazán szeret, feltétel nélkül. Boldogan öleljük egymást, majd a pulthoz legközelebbi asztalhoz ülünk le.

– Úgy vártam már, hogy találkozzunk! – ujjong Kamphan.

– Ne is mondd! Senkivel se tudok beszélgetni, mindenki ferde szemmel néz – hervad le mosolyom.

– Talán egyvalaki mégsem – vigyorodik el, miközben Vee felé sandít.

– Azt inkább hagyjuk – támaszkodok kezemre. – Kapufa...

– Miért is?

– Másnál keresi a „boldogságot", ha érted mire gondolok – biggyesztem le ajkamat.

– Most még, majd változni fog – kedvesen mosolyodik el, majd megfogja a kezem. – Idő kérdése.

– Köszi, majd kiderül – mondom bizonytalanul.

– Olyan szűkszavú voltál az utóbbi időben, nem is kerestél! – von kérdőre, és igaza van, nagyon semmiről se meséltem neki.

– Vee ott volt az esküvőn, ezt mondtam már?

– Igen, bár még mindig nem tudom, ki hívta meg – gondolkodik el.

– Azt én se, de előbb-utóbb kiderül.

– Persze hogy úgy lesz – hevesen bólogat. – De most valld be, hogy csináltad ezzel a félistennel!

– Félisten? Ez meg honnan jött?

– Hát vak vagy? Magas, izmos, sötét hajú, sötét szemű, és azok a bicepszek – ábrándozik, miközben Vee-n legelteti szemét. – És láttad a fenekét? Anyám, igazán harapnivaló! – sóhajtozik.

Hátrapillantok, hogy én is megnézzem magamnak, de túl sokáig nem legeltethetem rajta szememet, ugyanis nagy léptekkel közeledik.

– Miről beszélgettek fiúk? – félrenyelek és köhögni kezdek, Kamphan pedig fülig vörösödik.