Most én jövök

31. rész +18

Vee

Nehezen tudom kinyitni az ajtót, a lakásban hegyekben állnak a dobozok. Lábbal próbálom arrébb lökdösni őket, hogy kényelmesen be tudjunk jutni.

– Mi ez a sok doboz? – érdeklődik mögöttem Mark.

– Nem ismerős véletlenül? – pillantok hátra vállam felett.

– Ezek az enyémek? – döbbent hangja csendül a néma lakásban.

– Ki mást akartam volna ideköltöztetni?

– De mégis, hogyan? – már majdnem a hálószobánknál járunk.

– Kamphan ideküldte – felelem vidáman. – Módosította a címet.

– Ti mindenre gondoltatok? – neveti el magát.

– Ez csak természetes! – büszkén állok meg a szoba közepén.

– Őrültek vagytok! – átölel, fejét mellkasomon nyugtatja.

Ha tudná, hogy mennyi mindenre képes lennék érte, nem csodálkozna. Álla alá nyúlok, felemelem, és pihekönnyű csókot nyomok édes ajkára.

Önfeledten adja át magát, miközben gondtalan sóhaj szakad fel torka mélyéről. Mellkasára csúsztatom tenyeremet, behatolok az öltönye alá, fel a válláig, majd lassan lesimogatom róla. Leengedi karját, a ruhadarab akadály nélkül siklik le testéről, majd a földre hull.

Továbbra is az ajkát kényeztetem, ő mozdulatlanul várja következő lépésemet. Kihúzom a nadrágjából ingjét, majd felülről elkezdem lassan kigombolni. Elválunk egymástól, a levegőt szaporábban veszi, elveszek csillogó szemében.

Remegő kezekkel vetkőztetni kezd, kívánatos ajkát harapdálja. A gombokkal felveszi a harcot, megküzd velük, de végül győzedelmeskedik. Boldog mosoly terül szét ajkán, lábujjhegyre áll és megcsókol.

– Azzal ugye tisztában vagy, hogy büntetés vár? – suttogom fülébe, miközben a nadrágjával vacakolok.

– Férjem – suttogja izgató hangon –, van szíved megbüntetni?

– Fura hallani a szádból ezt a szót... – simogatom végig gerincoszlopát, mitől megremeg.

– Melyiket? – incselkedik. – A bünti – markol bele fenekembe – vagy a férjem...?

– Az utóbbit – felkapom, és az ágyra fektetem.

Megszabadulok az ingemtől, majd a nadrágomtól. Felette tornyosulok, szeme vágyakozva szikrázik, izgatóan nyalja meg ajkát.

Odasétálok a szekrényhez, kinyitom és turkálni kezdek aljában. Meg is találom, amit keresek. Fekete bársonyzacskót húzok elő, lóbálva viszem vissza.

– Mi van benne?

– Ajándék, tőlem – neked! – rafináltan elmosolyodok.

Gyorsan felül, rácsap a tasakra, kibontja, tartalmát a takaróra önti. Óvatosan kotorászik közötte, majd félve pillant rám.

– Ezeket szeretnéd használni?

– Mindenképpen – emelem fel a bimbócsipeszt –, csak mert megérdemled!

– Ezt is? – ujján billegtetni kezdi a neki szánt bilincset.

– Ühüm – vállába kapaszkodva döntöm hátra.

Lecibálom róla a felesleges ruhadarabokat, szétfeszítem lábát, és közé térdelek. Előrehajolok, megérintem nyakát, kellemesen cirógatni kezdem, majd lejjebb húzom kezemet. Szorgos ujjaim bejárják felsőtestét, nincs olyan bőrfelület, amit kihagynék.