Most én jövök

7. rész

Vee

Álmaimban sem gondoltam volna, hogy a mai nap zárásaként egy gépen fogok ülni, ami Hawaii-ra tart. Azt meg pláne nem, hogy nászúton leszek, vele. Hihetetlen, nem tudom felfogni, hogy hogyan és miért alakult így. – Talán a sors keze? – Ebben se vagyok biztos. Meglepődött, amikor meglátta kezemben a meghívót. Ha nem ő küldte, akkor kicsoda?

Legalább jobb helyre szólt volna a jegyünk, de nem, a középső sor, két középső ülése. Teljesen össze kell húznom magam, még a lábamat se tudom kinyújtani, pedig igazán jól esne. Félig lecsukott szemhéjam alól oldalra lesek, hogy Mark hogy bírja. Ő bezzeg kényelmesen ül, amilyen mély növésű, ez sem zavarja. De az már igen, hogy a mellette lévő ülésben terpeszkedő nagydarab állatnak a keze folyton a combján köt ki, véletlenül. Most is ott van, próbálja lelökni, de az ürge nem zavartatja magát.

Előre hajolok, és jobban szemügyre veszem a fickót. Jóval idősebb, mint mi, malacszerű szeme folyton Markra tapad, hatalmas tokája minden egyes rázkódásnál megremeg. Pillantását le nem venné Mark-ról, kéjsóváran vizslatja, mintha lenne egy csöppnyi esélye is belekóstolni. – Nekem se volt, neked meg pláne nem! – Zavarában egyre jobban felém húz, láthatóan kényelmetlenül érzi magát. Megszánom, nem vagyok olyan embertelen, hogy ezt azért eltűrjem.

Megfogom a fickó csuklóját, rászorítok, majd lehajítom combjáról. Mérgesen pillant rám, de nem érdekel.

– Ha megbocsát, levenné azt a hatalmas lapát kezét a barátom combjáról?

– Sajnálom, nem vettem észre – feleli.

– Érdekes, még én is észrevettem.

Valamit dünnyög az orra alatt, de nem értem, meg aztán nem is érdekel. Szigorú szemekkel nézek le Mark-ra, és hálás tekintetével találom szembe magam.

– Ne szokd meg, egyszeri eset – dünnyögöm.

– Attól még köszönöm – jelenik meg egy halvány mosoly szája sarkában, és már ennyi is elég, hogy az olyan nagyon hiányzó kis gödröcskék megjelenjenek.

– Mmm...

Hogy biztos távol tartsa mancsait a fickó, átkarolom Mark vállát, és amennyire tudom, magamhoz húzom. Most már nem éri több incidens, biztonságban van. Kicsit feszeleg, megkeresi a tökéletes pózt, és vállamra hajtja fejét. Azt hiszem, ezt nem kellene, már így is közelebb van hozzám, mint amennyire szabadna.

– Még mindig jó illatod van – suttogja, amitől nem kapok levegőt.

Ennyi idő után is emlékszik még az illatomra? Az lehetetlen.

– Csak a szokásos.

– Tudom, de attól még szeretem.

– Vegyél magadnak – morgom.

– Az nem olyan, te is kellesz hozzá.

– Felejtsd el – sóhajtom. – Akkor használd ki az alkalmat, mert többé nem lesz részed benne.

– Olyan kemény vagy!

– Ha tudnád mennyire...

– Mit mondasz? – emeli fel fejét, hogy szemembe tudjon nézni.

– Semmit! Döntsd vissza a fejed, és aludjál – megfogom fejét, és visszadöntöm vállamra.

Tenyerét combomra fekteti, hogy meg tudjon támaszkodni, nem is lenne ezzel semmi baj, ha a bőröm nem kezdene el lángolni érintése alatt. – Istenem, ez a pasi maga a kisértés! – Igencsak hosszú öt nap elé nézek, és ha így folytatja, abba én beleőrülök.