Most én jövök

2. rész

 Mark

Hát elkezdődött. Életem új szakaszába lépett, amit nem is várhattam volna ennél jobban. Végre kiszabadultam szigorú szüleim felügyelete alól, és ez maga volt a megváltás számomra. Nem tudom leírni, mennyire megterhelő tud lenni a megfelelési kényszer, az, hogy mindent úgy csinálj, ami számukra elfogadható. Megmondják mit tanulj, mi legyen a hobbid, kivel barátkozz. Kitörni ebből az ördögi körből nem tudsz, mert akkor csak a csalódottság marad a nyomodban. Próbálkoztam, isten a megmondhatója, de csak rosszabb lett, így felhagytam vele, beletörődtem.

Számomra is meglepő volt, mikor közölték velem, hogy beköltözhetek az egyetem kollégiumába. Még mosolyogni se mertem, nehogy visszavonják szavukat. Felvettem a szokásos márványszobor arcot, de legbelül ujjongtam.

Bár azt finoman közölték, hogy ha nem teljesítek jól, annak következményei lesznek. Meghagyták, hogy ne kerüljek bajba, ne hozzam őket kínos helyzetbe, és ha lehet, társadalmilag hozzám hasonlókkal barátkozzak.

A szüleim igazi sznobok. Bangkok elit rétegéhez tartoznak, és ez nagyban megnehezíti az életemet. A saját bőrömön tanultam meg, hogy az emberek legtöbbször azért közelednek felém, mert valamit akarnak, valamire vágynak. Sok csalódáson keresztül mentem, mire megtanultam a leckét. Barátaim alig voltak, kerültem a felszínes kapcsolatokat.

Ezért megváltás volt számomra a kollégiumi élet. Amennyire tudom, titkolom valódi származásomat, azt szeretném, hogy engem kedveljenek, mint embert, ne pedig a velem járó kiváltságokat. És most itt a lehetőség, végre élhetek, csak ez számít.

Még nem kezdődött el az egyetem, így új barátaimmal kimentünk a közeli kávézóba. Mindenki be van zsongva, izgatottan várják az első napot. Számtalan ötletet átbeszéltünk, hogyan fogjuk tölteni napjainkat, és igen, szóba került a szerelem is. Megállás nélkül ecsetelték az ideáljukat, illetve ha megtalálják, hogyan fognak feléjük közeledni, csak mosolyogni tudtam rajtuk.

A kollégium felé sétálva, már messziről megpillantottam az út szélén parkoló rozzant platós teherautót. – Ez meg hogy került ide? – Furcsa látvány egy ilyen jómódú környéken látni egy ilyen veterán autót, egyből felkeltette érdeklődésemet, kíváncsian figyeltem, hátha előkerül gazdája. Szerencsém volt.

Egy középkorú asszony lép ki a kollégiumból, mögötte egy magas, testes korombéli sráccal. Megállnak a jármű mellett, megszorongatják egymást, könnyes búcsút vesznek, majd a nő beül a kocsiba, és elhajt. A srác pedig, hosszan bámulja, végül rám emeli égető tekintetét. Úgy teszek, mintha nem vettem volna észre, nevetgélve megyünk el mellette, és ekkor megcsap az illata. Észrevétlenül mélyeket szippantok belőle, és tudom, hogy nem fogom elfelejteni. Friss, citrusos gyümölcsök aromája keveredik a bergamottal. Azt hiszem, tetszik, nagyon tetszik.

Amíg be nem fordulunk a sarkon, érzem égető tekintetét hátamban. Teljesen zavarba jövök tőle, ilyet még nem tapasztaltam. Egy pillanatra megállok, döntést hozok, meg szeretném ismerni ezt a furcsa idegent. Megállok, szólok a fiúknak, hogy menjenek tovább, nekem el kell intéznem valamit. Értetlenül bámulnak vissza rám, majd zavartalanul folytatják útjukat, én pedig rohanok vissza a kollégium elé.

De elkéstem, a fiú már eltűnt, szontyolodom el. – Nem baj! – mosolyodom el. A tanév csak most kezdődik, biztosan összefutunk még valahol. Ezzel a megnyugtató tudattal indulok fel szobámba.

Mint kiderült nem is kellett sokáig várnom, már másnap megismerhettem őt. Az első napon sikeresen elkésett, és ha ez még nem lett volna elég leállt vitatkozni egy felsőbb évessel. Meg is lett az eredménye, kidülledt szemekkel fogadta a büntetését, én pedig csak mosolyogni tudtam rajta. Társa felráncigálja ültéből, de látszik a srácon, hogy mennyire erőlködik, amit megértek.