Most én jövök

5. rész

Vee

Pár év múlva

Annyira feszes a teste, de mégis ruganyos és puha. Nem tudok betelni vele, egyre hevesebben hajszolom a kielégülés felé. Megfordítom, lábai közé térdelek, és újra behatolok mézédes barlangjába. Olyan nedves, hogy könnyen csúszok ki és be, forrósága körülölel, vaginája pulzál farkam körül.

– Vee! Vee! Vee! – kiabálja extázisában.

– Tudom, édesem, tudom! – lökök rajta egy hatalmasat, heréim a szeméremajkakon csattan.

– O-olyan j-jó vagy!

– Ez csak természetes! – vigyorodok el és hátára hajolok.

Végigcsókolom gerincének vonalát, olyan vékony, hogy minden csigolyája kilátszik. Megtekerem csípőmet, majd újabb lökés, szinte felnyársalom. Előre hajol, belemarkol az ágyneműbe, fenekét még jobban hátratolja. Hosszú, fekete haja szétterül a fehér ágyneműn, és kétségbeesetten nyöszörög. Teste remeg, már a kielégülés határán jár, de én még nem tartok ott. Éhségem határtalan és kielégíthetetlen, pedig kétségbeesetten szeretném végre, hogy elmúljon ez az érzés. De egyszerűen nem megy. Mikor már azt gondolom, hogy sikerül, bevillan az ismerős, élénk, csillogó szempár, és a gödröcskés mosoly. Mint most is.

– A fenébe! – csapok a lány fenekére, tenyerem lenyomat ott marad.

– M-mi a baj?

– Semmi, csak annyira kívánlak! – döngetem újra, ahogy csak bírom.

Lehajolok, ujjammal behatolok a kis résbe, ahol megtalálom borsóméretű csiklóját. Stimulálni kezdem, mitől megrázkódik, hevesen kapkodja a levegőt.

Tovább paskolom fenekét, közben egyre mélyebbre hatolok, érzem az izzadtságot csorogni hátamon. Addig-addig izgatom, míg a gyönyörtől sikoltva felkiállt, hüvelye rászorít farkamra és olyan orgazmusban részesítem, amitől bepisil. Elmosolyodok, megint jó munkát végeztem.

Lökök még rajta párat, most már nem törődöm vele, csak a saját élvezetemre összpontosítok. Pillanatokon belül csatlakozok hozzá a csúcson, lihegve dőlök hátára, majd legördülök róla. Leveszem a gumit, csomót kötök rá, és az éjjeliszekrényre helyezem.

Felém fordul, megigazítja haját, majd felkönyököl. Ujjait játékosan húzogatja mellkasomon, majd csábítóan elmosolyodik, szempilláit rezegteti.

– Mi lenne, ha többször találkoznánk? – kérdezi.

– Miért?

– Te nem élveznéd?

– Sok a munkám – felelem unottan, majd a plafon kezdem el bámulni.

– Ugyan, ott van Yoo, tud helyettesíteni – dörzsölgeti mellbimbómat.

– Nem háríthatom rá a felelősséget.

– Olyan vagy! – suttogja, és hátára dől.

A munkám az életem, nem fogom hanyagolni, csak azért, mert egy nő arra kér. Vért, verejtéket izzadtam, hogy meg tudjam nyitni a számomra oly kedves báromat.

Ahogy befejeztem az egyetemet, nem mentem vissza szülővárosomba, itt maradtam. Több lehetőség volt itt számomra, mint a poros kis faluban. Éjjel, nappal dolgoztam, megállás nélkül, még hétvégén is. Elhelyezkedtem egy bárban, és az alapoktól kezdtem. Takarítófiúból pincér, majd pultos végül üzletvezető lettem.

Öt év kellett hozzá, hogy szerezzek elég tőkét, így Yoo-val közösen megnyithattuk a bárt. Ennek fél éve, és szerencsésnek érzem magam, mert bejöttek a számításaink. Az épület, amiben az üzletünk van, Yoo szüleié, így bérleti díjat szerencsére nem kell fizetnünk. Minden mást viszont igen. A felújítást, berendezéseket, raktárkészletet és még sorolhatnám. De nem érdekel, az a lényeg, hogy a miénk, és magunknak csináljuk.