Most én jövök

29. rész

Vee

Kamphan elmesélte, hogy mi történt Mark-kal, és úgy kellett lefogni, hogy ne menjek el ahhoz a hülye gyerekhez, hogy szétverjem a fejét. – Hogy merészelt kezet emelni rá? – És még csak fel se hívhatom, hogy tudja, mennyire aggódom érte, és hogy szeretem. A többiek nem engedik, hogy kapcsolatba lépjek vele, mert szerintük a tervünk összedőlhet, mint a kártyavár.

Ezért türelmesen kivárom a holnapi napot, és akkor százszorosan fizetem vissza. Nem hagyom, hogy ne kapja meg büntetését ez a beképzelt hólyag. Ez éltetett az utóbbi két hétben, semmi más. Szerencsémre Kamphan mindenről tudósított, hová mentek, mit csináltak, melyik helyet bérelték ki, milyen menüben egyeztek meg.

Szükségem is van ezekre az infókra, hogy tervemet tökéletesíteni tudjam. Az ügyvéddel beszéltem, megírtuk a szerződéseket, a tulajdonjogaimat átruháztam édesanyámnak. Amikor eljön az idő, minden visszaáll a régi kerékvágásba és ez így lesz jó.

Nem akarom Yoo-t magammal rántani, és azt se szeretném, hogy anyukám fedél nélkül maradjon. Az, hogy velem mi lesz, nem érdekel. Munkám lesz, valahol pedig meghúzzuk magunkat legfeljebb, a lényeg, hogy együtt legyünk.

Zárva vagyunk. Mégis a kis csapat odalent gyűlik össze, hogy megvitassuk a tennivalókat. Mindenki hoz magának egy széket és helyet foglalunk az egyik asztalnál.

– Most szólok utoljára, még kimaradhattok belőle!

– Vee, mikor hagytunk cserben? – kérdezi Yiwaa.

– Ebből a buliból nem akarok kimaradni! – vigyorog rám teli szájjal Yoo.

– Muszáj megtennem a barátom érdekében –sóhajtja Kamphan, és megszorítja barátja kezét.

– Oké –nézek határozottan rájuk. – Yiwaa, te elmész anyámért.

– Jól van, nemsokára indulok is!

– Ne szólj neki semmiről, csak annyit mondj, hogy meglepetéspartit szerveztek nekem.

– Elfogja hinni?

– Persze, még arra is biztathatod, hogy indulás előtt süssön pár finom harapnivalót.

– Meglesz – mosolyodik el.

– Mi Yoo-val beépülünk a felszolgálók közé és feltérképezzük a terepet.

– Nem kérdezik majd, hogy mit keresünk ott?

– Odaszóltam telefonon, hogy Khun Masa küldd két segítőt, mivel nem akar semmit se a véletlenre bízni – szúrja közbe Kamphan.

– Megvannak a ruhák? – kérdezem tőle.

– Igen a kocsiban vannak!

– Jó. A mai nap még gyerekjáték lesz, de holnap már keményebb dió lesz.

– Én simán ott tudok lenni, Kamphan barátjaként.

– Oké, Yiwaa hozza anyámat. Felveszed a megrendelt süteményeket, elhozod, és így észrevétlenül be tudtok jönni a rendezvényre.

– Értettem. Ott leszünk időben, de indulok is, hosszú lesz az út – feláll, hátulról megölel és fülembe súgja. – Szorítok!

– Köszönöm! – ültömben átölelem, és megszorongatom, utána távozik.

– Kamphan, maradj mellette, most nagyon labilis lehet! Yoo, induljunk! Ha valami van, majd hívunk!

– Oké! – mosolyog rám, tudja, hogy mindent megteszek Mark-ért.