Most én jövök

17. rész

Vee

Elegem van már Ritz ostobaságaiból. Megmondtam neki, hogy hagyja békén Mark-ot, de elengedi a füle mellett. A végén tényleg nem lesz más választásom, mint megválni tőle. Sajnálnám, mert amúgy nem rossz srác, de az érzelmei elveszik az eszét. Erre pedig igazán semmi szükségem.

Amikor felvettük tudtam, hogy nehéz helyzetben van, és megesett rajta a szívünk. Nincs senkije, egyedül van a nagyvilágban, senkire sem számíthat. Egyedüli gyerek, szülei elhagyták, megértem, hogy ragaszkodni szeretne valakihez, de nem én vagyok a számára megfelelő személy.

Többször megpróbált közeledni, amit sikeresen hárítottam is, addig, amíg egyszer el nem mentünk bulizni. A bőséges italfogyasztás megtette hatását, és már csak arra eszméltem, hogy egy ágyban ébredtünk. Innen már nem volt visszaút.

Tisztában volt vele, hogy ebből nem lehet komolyabb, és hogy mellette másokkal is lefekszem, de nem zavarta, csak az számított, hogy senkit se hoztam haza. Most pedig minden megváltozott, mert Mark itt van. Megértem, hogy féltékeny, félti a pozícióját, ragaszkodik hozzám, de ez nem szerelem, csupán csak ragaszkodás.

Befejezem a felmosást, már nem sok van hátra. Yoo a pultra könyökölve figyeli minden mozdulatomat, látom, hogy mondani készül valamit, de valami visszatartja.

– Mondd ki, tudom, hogy valamit akarsz.

– Tudod, hogy ez így nem mehet tovább – kezd bele mondandójába.

– Mit csináljak? – megállok, és felmosó nyelére támaszkodok. – Tanácstalan vagyok.

– Az egyiket el kell engedned – piszkálja körmét –, különben elszabadul a pokol.

– Annyira azért nem komoly a helyzet.

– Valóban nem! Ritz már attól bepörög, ha meglátja! Nem bírja elviselni még a létezését sem.

– Hogy mondjam neki érthetőbben? – kérdezem. – Tudja, hogy ez csak szexről szólt. És azt is mondtam, hogy Mark tabu neki.

– És neked? – húzza fel szemöldökét. – A szemedet se bírod levenni róla.

– Az más.

– Miért lenne más? Döntened kell, hogy mit akarsz, vagyis inkább kit.

– Ha olyan könnyű lenne – sóhajtom.

– Mert az is, ne akard becsapni magad, sose ment.

– Te mit tennél?

– Én teljesen más vagyok, mint te. Olyan nehéz lenne tiszta lappal indulni?

– Nem ismerek olyat.

– Vee, ne csináld! Történt, ami történt, lépj túl rajta. Felnőttél, ő is felnőtt, megváltoztak a dolgok.

– Nehéz a múltat elengedni, mi van, ha megismétlődik?

– Az én komoly barátom, néha igazán gyerekes tud lenni – áll fel a székből, és megindul az ajtó felé. – Addig halogatod a dolgokat, amíg elvesztegeted az esélyedet, és ez most a te hibád lesz.

– Átgondolom.

– Jól teszed, de ne sokáig, ki tudja, mit hoz a holnap.

Elbúcsúzik és magamra hagy a gondolataimmal.

Azok persze csaponganak ide-oda, megállás nélkül. – Miért nem tudlak elengedni? – Pedig olyan jól alakult minden, azt hittem a reptéren hagyom a múltat, annak minden sérelmével és emlékével együtt. De helyette újak jöttek, amiket nem hagyhatok figyelmen kívül.