Most én jövök

13. rész

Vee

Kávémat kortyolgatva támaszkodok a pultnak, és csak arra pillanatra várok, hogy előjöjjön rejtekéből Mark. Tegnap este teljesen elázott, annyira részeg volt, hogy még magáról se tudott. – Mi történhetett? – Mi válthatta ki ezt nála? Amikor elváltunk még jól volt.

Igaz, hogy rossz hangulata volt, de azt én okoztam. Elég durván visszautasítottam, láttam rajta sértődöttségét, viszont nem foglalkozhattam vele. Úgy döntöttem, hogy nem akarok kapcsolatot fenntartani, legyen az baráti vagy éppen testi. Újra elárult, elhagyott volna, és erre nem volt szükségem. Most viszont itt van, visszacsöppent életembe, felborítva ezzel terveimet.

– Hahó, van itt valaki? – közelít hangja.

– Itt vagyok – kiálltom.

– Ki az? – lép be a konyhába. – Oh, Vee! Te hogy kerülsz ide? – vakarja meg fejét.

– Pontosan ezt akartam tőled kérdezni – iszok bele poharamba.

– Hol vagyok? – értetlenül néz körül. – Nem emlékszem semmire.

– Nálam – lököm el magam pulttól, és előtte állok meg.

Olyan közel, hogy fel kelljen rám néznie. Zsebre vágom kezeimet, laza testtartást veszek fel, tekintetem szigorúságot tükröz.

–Vagy úgy – mindenhová néz, csak rám nem.

– Szóval, mi történt veled? – emelem fel állát.

– Nem szeretnék róla beszélni – süti le szemét, beharapja száját.

A legszívesebben magamhoz szorítanám, és addig csókolnám, míg vérezni nem kezdene szája. Rá kell jönnöm, hogy tudat alatt azt akartam, hogy újra felbukkanjon, de ezt nehéz beismernem.

– Én viszont, tudni akarom.

– Nincs hová mennem – könnyesedik be szeme. – Hazamentem, de onnan ki lettem költöztetve. Jobban mondva, lecseréltek.

–Miért nem mész a szüleidhez?

– Megbolondultál? Saját lábra akarok állni, és függetlenedni.

– Azt mellettük is megteheted.

– Te nem ismered őket – szomorúság csendül ki hangjából.

– Valóban, sose meséltél róluk.

– Mert nincs mit mondanom.

– Ülj le, csinálok neked egy kávét.

– Esetleg van valamid másnaposság ellen? Iszonyatosan hasogat a fejem.

– Minek iszik, aki nem bírja?

Csinálok neki egy erős kávét, és a másnaposság elleni szert elé teszem. Hálás mosolyt villant, és az utóbbit le is hajtja.

– Köszönöm, hogy befogadtál – suttogja.

– Nem volt más lehetőségem – dünnyögöm.

– Ha esetleg használhatnám a fürdőt, utána elmegyek.

– A folyosón balra.

Bólint, majd iszogatni kezdi a kávéját, és maga elé néz.

– Hová fogsz menni?

– Nem tudom, az összes bankkártyám kuka, letiltották.

– Készpénz?

– Amit hazahoztam magammal.