Dahlia segítségre szorul.
Austin segít rajta.
Egy lány, aki gyűlöli az intimitást.
És egy fiú, aki gyűlöli őt szenvedni látni.
Hogyan válik két teljesen idegen ember, egymás lelki támaszává?
Mi köt össze két teljesen különböző háttérrel, és személyi...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
🐭 Figyelem! Erőszak!
Cseppet sem megható búcsúzkodásunk után ismét belevetem magam a tömegbe - ezúttal egyedül - és átfúrom magam a konyhába, ahol az első bontatlan üveg tequila után nyúlok, aztán az emeletre veszem az irányt. A buli csak most kezdődött, még senki sem álmos vagy dughatnék, és tekintve hogy tiszteletben tartják a szülinapos szobájának tabuságát, senkit sem találok odabent. Kifulladva lélegzek fel, lehuppanok az ágy ruganyos matracára, és élvezem a pillanatnyi egyedüllétet. Utálom a tömeget, egyszerűen ember iszonyom lett az évek alatt, láttam elég hülyét már életem során, így semmi kedvem még a részeg változatukat is eltűrni. Ez is az ok, amiért nem járok bulizni. Az iszonyatos szorongásom és megfelelési kényszerem mellett, ami nem nagyon hagy nekem teret, hogy idegen emberek között jól érezzem magam.
Ledobom a vállamról a táskám, és felbontom az átlátszó üveg csomagolását, hogy egyből egy kortyot öntsek a számba a szeszes italból. Lenyelem, a csípő érzéstől megrázom a fejem, aztán újabbat kortyolok. A fél karom adnám most egy tekert Matias féle cigiért, de a kis kukac inkább valószínüleg Benjaminnal van összegabalyodva jelenleg is. Ezen nevetve lerakom az üveget a földre a lábaim közé, és a táskámért nyúlok, hogy kivegyem belőle Charlotte betétjét, amit az egyik párnára dobok, aztán hátravetem magam az ágyra, és magam fölé emelem a telefonom. Hallgatom a lent dübörgő zenét, az emberek kiabálását és nevetését, közben megnyitom az értesítéseim az Instán, és végigfutom a nyitatlan üzeneteim Messengeren. Nem igazán szoktam visszaírni senkinek, mivel totálisan hidegen hagynak a Közép Malibui csilliárdos iskolatársaim, akik teszik nekem üzenetben a szépet, és egyáltalán nem érdekel hogy vannak a vérszívó rokonaim, akik másra sem képesek, csak mindig más dolgába beleütni az orruk. Mindegyik csak kétszínű és képmutató hárpia, alig várják ezek az elkényeztetett seggű pinák, hogy a szájukat jártathassák rólam egy újabb pletyka miatt, a fiúkat meg csak hagyjuk. Mind az elterjedt hírem miatt álltak sorba a kéréseim között, le merem fogadni még fogadást is kötöttek, hogy "Ki tudja hamarabb megdöngetni Dahlia Mendezt?" Fél Malibu megteszi tétjeit.
Csakis Matiasban és Charlotteban bízok meg már régóta, bennük még sosem csalódtam, mindig itt voltak mellettem a szükségben már kilencedig első napjától, mikor is az első órán Charlotte kérdés nélkül lehuppant mellém az üres székre, Matias pedig megbökte a vállam hátulról, és kért egy golyóstollat. Már nem emlékszem, hogy miről csacsogott nekem Charlotte akkor, csak arra, hogy Matias idővel csatlakozott a beszélgetésbe, és észre sem vettünk, de egy sokak által ki nem állhatott trióvá váltunk.
Csakhogy eddig nem volt képben semmilyen Cody meg Benjamin. Aggódok, hogy a szerelmek szét fogják szakítani a barátságunkat? Nem. Egyáltalán nem. Én azon aggódom, hogy nekem sosem lesz ilyen. Hogy majd csak irigykedve nézem őket, ahogy boldogan csipkedik egymást, meg nevetgélnek, randizgatnak, meg minden ilyen szerelmes dolog. Én majd ülök a szobámban egész nyáron, sorozatot nézek, olvasok, eltűröm a családom, aztán szeptembertől a suliban unottan hallgatom majd az órát, beszélgetek a fallal, mert a barátaim ellesznek a telefonjukkal - hisz muszáj lesz minden öt percben vigyorogva írogatniuk a szerelmükkel -, aztán ismét csak eltűröm a családom, mert anyából elő fog jönni a kisördög, és a fülem fogja rágni minden adott alkalommal, hogy egyetemre kell mennem, és el kell döntenem, hogy mit akarok tanulni.
