Dahlia segítségre szorul.
Austin segít rajta.
Egy lány, aki gyűlöli a szexet.
És egy fiú, aki gyűlöli őt szenvedni látni.
Hogyan válik két teljesen idegen ember, egymás lelki támaszává?
Mi köt össze két teljesen különböző háttérrel, és személyiségge...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
🐭 Figyelem! Önkárosítás, önbántalmazás!
Három hét telt el. Álmatlan éjszakák, depresszív gondolatok, zárkózottság, gyenge étvágy. Ezek jellemeznek mostában engem. Sápadt arcom a család előtt a vérszegénységemre fogom, puffadt szemeim és gyengeségem náthára, zárkózottságom pedig csak a szokásos. Minden kibúvó és hazugság ellenére anyámat nem sikerült teljesen átvernem, többször megjegyzi étkezésnél, hogy csak túrom az ételt - hiába csináltatja meg a kedvenceim -, megjegyzi hogy nem járok el sehová, még Charlotte és Matias felől is kérdez, pedig nem kedveli a barátaimat. Valami szűk válasszal mindig lerázom, apám sem töri magát nagyon hogy megfejtse a depresszióm, úgyhogy anya csak magában tud fortyogni miattam. Egyikükhöz sem állok közel, apám magára tűzte az apa címert, aztán a többi a felesége dolga, anyám pedig régen túlságosan belemászott mindig a privát szférámba, kutakodott a telefonomban, megjegyzést tett a stílusomra, kivetést talált mindenemben, a kinézetemtől a barátaimig, mindig a bátyámhoz hasonlítgatott - a nagyszüleimmel karöltve - ezért elvesztette a bizalmam felé. Nem osztok meg vele sokat az életemről, úgysem lenne értelme. Hülyét kapna, ha elmondanám neki, hogy megerőszakoltak, egészen biztosan fel akarná jelenteni a srácot, tönkre tenni az életét, és sajnáltatni magát a gazdagok körében. "Anyaként ezt szörnyű átélni" Brühü.
Apám meg bizonyára azon lenne, hogy tartsam titokban, ne mondjam el senkinek. Talán lekenyerezné a srácot is. Nehogy már az ő lányáról, Dahlia Mendezről járjon a város szája! Hogy egy Mendez ágyba bújt egy senkiházival? Így belegondolva annyira nem meglepő, hogy ilyen jól fogadta Denis esküvői bejelentőjét.
Ezaz, fiam! Csak szaporítsd a vérvonalunk! Mert a hírnév, a NÉV mindennél fontosabb!
Gúnyosan rámosolygok a gazpachomra, étvágy nélkül turkálom a sűrűjében a kanalat. Arra gondolok, ahogy anya még Denist is megkérte, hogy hívjon fel és szedje ki belőlem, hogy mi ütött belém mostanában. Hallottam ahogy a bátyámmal beszélt telefonon, mikor elsétáltam a dolgozószobája előtt. Denis nem sokára fel is hívott, de nem vettem fel neki.Neki nem tudnék hazudni, egyből levágná ha megpróbálnám. Hozzá kötődöm annyira, hogy eltörjön nálam a mécses, ha kérdezősködni kezdene. Azt akarná, hogy mondjam el anyának. Őrjöngene, meg akarná verni az alakot. Nem. Én ezt le akarom zárni, eltemetni, mélyre süllyeszteni magamban.
Túl akarok lenni rajta, megújulni, keményebb lenni!
-Rettenetesen sovány vagy! Ez már nem vicc, Dahlia! - csattan fel hirtelen anya velem szemben, és az asztalra csap, az evőeszközök megzörrenek tőle.
Itt a vége az eddigi csendes ebédnek.
Felnézek rá a levesemről, hülye arcot vágok, mintha nem tudnám miről beszél.
Vállig érő, festett szőke haja idegesen libeg, bretonja alatt barna szemei a duplájukra kerekedtek az idegtől, finoman vékony ujjait ökölbe szorítja. Csak most veszem észre, hogy ezúttal piros a géllakos körme.
