Dahlia segítségre szorul.
Austin segít rajta.
Egy lány, aki gyűlöli a szexet.
És egy fiú, aki gyűlöli őt szenvedni látni.
Hogyan válik két teljesen idegen ember, egymás lelki támaszává?
Mi köt össze két teljesen különböző háttérrel, és személyiségge...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
🐭
Szóval kilógtunk. Pont akkor hagytuk el a golfpálya területét, amikor már a társaságban hatni kezdett az a sok ital, a zenészek táncra invitálták a vendégeket, ezzel pedig fel sem tűnt a hiányunk.
Denis ellenkezett egy darabig, de csak megrebegtettem a pilláim, lebiggyesztettem a szám, és felhasználtam a "Dehát te is azt szeretnéd, hogy társaságba járjak, meg többet járjak ki" -kártyámat, neki pedig nem igen volt más választása, minthogy bevállalta a falazó báty szerepét.
A járdán sétálva lefele a lemenő nap erős fénye már-már megvakítja kék szemeim, langyos szél dobálja a hajam a meleg időben, míg nevetgélve sétálunk el a zöld bokrokkal, vagy cifra vaskertekkel határolt paloták előtt. Fehér, hosszú szárú, platformos csizmám nem éppen sétálásra lett kitalálva, ezért egy párszor sikerül megbotlanom, vagy majdnem kitörnöm a bokám, de szerencsére Matias és Charlotte ilyenkor mindig kéznél vannak, és beléjük kapaszkodva megmenthetem magam. Vagy akár húzhatom őket is magammal esésnél.
Megyünk egy jó negyedórát mire végre megpillantjuk Cody platós Mercedesét közeledni, mire Matias megkönnyebbülve, csípőre tett kézzel kifújja magát, Charlotte fülig érő szájjal, szinte ugrándozva kezd integetni a barátjának, míg én hunyorogva vonom össze a szemöldököm, merthogy mindjárt kisülnek a szemeim. Cody lelassít előttünk, a gyomromban lapuló pillangók pedig viharként csapnak föl, mikor Austin sarki fény tekintete megtalál engem. Az anyósülésen ül, a szokott fekete pólójában és kalapjában, és kedvesen mosolyog rám, mintha mi sem történt volna tegnap. Lelkem mélyén kicsit megnyugtat ez a mosoly, nem csak azért mert addig a másodpercig amíg csak nézzük egymást és mosolyog, addig megszűnik minden más körülöttem és csak ő létezik, hanem mert ezt egyfajta megerősítésnek érzem, hogy a titkom nála bizalmas kezekben van. Nem tudok mást tenni, én is elmosolyodom.
Kiszáll a Mercedesből, helyét Charlotte veszi át, aki a légkonditól hűtött autóban megcsókolja a barátját és megtörli a gyöngyöző homlokát, míg Matias is túloldalról behuppan hátra, és kigombolja fehér ingjének legfelső két gombját. Mi csak nézünk egymásra, és Isten tudja miért, de csak mosolygunk. Dög meleg van, blézerem alatt már patakokban izzadok, és az sem segít a helyzetemen, ahogy Austin kékeszöld szemeit végigvezeti rajtam, és oldalas mosollyal eldönti a fejét.
-Miért szöksz el mindenhonnan?
Kuncogva vonom meg a vállam, zavaromban épp elég tartanom a szemkontaktust, nem hogy még szavakat is képes legyek összerakni, ezért csak pirosló arccal a fülem mögé tűröm a hajam. Szórakoztatja a zavarom, fejcsóválva fordul az autóhoz, kinyitja az ajtót, majd int a fejével, hogy szálljak be. Erre már én is észbe kapok hogy hol is vagyunk, hogy Cody tilosban áll, Charlotte pedig olyan kikerekedett szemekkel néz az ablakból, mintha szellemet látna. Behuppanok a kocsiba Matias mellé, akinek első dolga az, hogy felvonja rám fél szemöldökét, és kérdőn megcsóválja a fejét, de inkább elfordulok tőle, és leveszem a blézerem, mielőtt megfulladnék.
