Dahlia segítségre szorul.
Austin segít rajta.
Egy lány, aki gyűlöli az intimitást.
És egy fiú, aki gyűlöli őt szenvedni látni.
Hogyan válik két teljesen idegen ember, egymás lelki támaszává?
Mi köt össze két teljesen különböző háttérrel, és személyi...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
🦔
-Képzelődsz, Austin. Tényleg nincsen semmi bajom! - mosolyog rám hosszú nyaggatás után végre, arca vörösen ég.
Kicsit sok bort ivott, és ez kiült az arcára, kék szemei is szokatlanul csillognak. Vizes barna haját a hegyes fülei mögé tűri, majd felvonja rám a szemöldökét mikor észreveszi, hogy nem válaszolok.
Tudom, hogy valami miatt ma nagyon furcsán viselkedett velem, bár ez nem az első alkalom, ha társaságban vagyunk. Talán nem akarta, hogy Denis félre értse, talán megbántottam valamivel, - bár tudtommal nem csináltam semmit -, vagy talán tényleg csak jól elvolt másokkal, és nem szándékosan hagyott engem figyelmen kívül.
Nem akarom magamhoz láncolni, meg nyilván nem kell mindig az én társaságomban lennie, de valamiért zavar, hogy ennyire kerül engem. Márpedig azt tudnom kell, ha valami okot adtam rá.
-Oké. - tudom le egy vállrántással, és indulásra készen felülök, nem akarom tovább faggatni - Lassan lépnem kéne, ma még lesz egy kis dolgom.
-Persze. - vonok vállat ismét, és figyelem ahogy lehajtott fejjel beharapja az alsó ajkát, majd egy kis csend után megcsóválja a fejét.
-Mindegy, nem érdekes. - legyint zavartan kuncogva, mire én fapofával döntöm el a fejem.
-Ha már belekezdtél, akkor mondd. - lököm meg kedvesen a térdét az enyémmel, és türelmesen várom, hogy kitépkedje szinte a szivacsot is a matracból.
-Milyen lányok jönnek be neked? - néz a szemembe nagy kék íriszeivel végül, hangja félénk, soha nem láttam még ilyennek - Mármint mi fog meg téged egy lányban?
Most rajtam a sor, hogy zavartan nevetve fordítsam el a tekintetem.
-De most ez honnan jött neked? - simítok végig a fejemen, és a mellettem vörös fejjel ülő lányra pillantok.
Apró szeplői kijöttek a napozás során, arca kicsit kipirult, nyakáról nem sikerült az összes sót lemosnia, mert fehéren csillognak a szemcsék a selymes bőrén. Kókuszos illata van. Dús ajkai kiszáradtak, mellkasa abban a falatnyi sportmelltartóban nagyot emelkedik és süllyed, mint aki nem kap rendesen levegőt.
Egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy megkóstolom a sót a nyakán, de ezt egy másodperccel később el is felejtem. Elszégyellem magam, tudva hogy min ment ketesztül, és mert Denis is itt van, tőlünk nem messze.
