Dahlia segítségre szorul.
Austin segít rajta.
Egy lány, aki gyűlöli az intimitást.
És egy fiú, aki gyűlöli őt szenvedni látni.
Hogyan válik két teljesen idegen ember, egymás lelki támaszává?
Mi köt össze két teljesen különböző háttérrel, és személyi...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
🐭
-Jó napot, Harry! - köszöntöm a sofőröm mikor beülök a kocsiba - Remélem nem rángattam el valami fontos eseményről.
-Jó napot, kisasszony! - nevet a maga módján olyan öblösen - Éppen újságot olvastam mikor hívott.
Charlotték már rég hazamentek a vidámparkból, mikor végre rávettem magam hogy emberek közé menjek, így a sofőrömet kellett felhívnom, késő délután. Továbbra sincs kedvem volán mögé ülni, és Harryvel sem kocsikáztunk rég, így ez tűnt a legésszerűbbnek.
-És? Mit olvasott? Benne vagyok már a hírekben?
-Maga nem, kisasszony, de a bátyja esküvőjét megemlítették a helyi lapok. Nem akarok ítélkezőnek hangzani, de nem gondoltam volna, hogy Denis úr ilyen gyorsan elkötelezi magát. - pillant rám mosolyogva a visszapillantóból, amit én egy sejtelmes mosollyal viszonzok.
-A természet, na meg a családom, csodákra képesek. - hintek el egy kis információ morzsát szarkasztikusan, mire Harry fölvonja fél ősz szemöldökét, majd bólintva ismét az útra figyel.
Persze, kiosztunk mindent és mindenkit, de a bátyám titkát azért mégsem fogom csak úgy elmondani. Ez elég kényes és személyes téma, - mármint a kényszerházasság, meg a titkos baba -, így csak finoman célzok a cinkosomnak, de konkrétumokat nem mondok. Ahogy elnézem kapizsgálja így is.
A vidámparknál Harry kitesz, majd elhajt, én pedig veszek egy mély levegőt, még mielőtt megvenném a belépőm. Hétköznapi késő délután van, így nem túl hosszú a sor a bejáratnál, hamar bent találom magam a játékgépek és ínycsiklandó ételek világában. Az óriáskerék irányába veszem az utam, közben igyekszem figyelmen kívül hagyni a kiszáradt szám és összeszorult gyomrom, ami az extrovertált világtól való szorongásomat jelzi nekem, akárcsak egy sziréna a fejemben. Összeszorított ököllel, és szigorúan fűre meredő tekintettel szedem a lábaim, próbálva nem nekimenni valakinek, vagy elájulni. Meleg van, fehér kalapom alatt izzadva tűröm a fülem mögé a hajam, szívem csak úgy zakatol a félelem és izgalom keverékétől, közben figyelem a standokat, mert nem akarom eltéveszteni Austin hot-dogos standját.
Tudom, hogy csak hozzá eljutni nehéz, de mellette már minden a legnagyobb rendben lesz, ezért is lélegzem fel megkönnyebbülésemben, mikor végre kiszúrom a magas termetét a fekete kötényében. Nem állok be a sorba, helyette megállok a stand sarkánál, és izzadtan lihegve próbálom meg magamra hívni a tekintetét azzal, hogy nemes egyszerűséggel bámulom.
Nézem ahogy kiszolgál, ahogy a kaját csinálja meg, ahogy megköszöni a borravalót. Nézem, ahogy a lányok elbűvölve tátják rá a szájukat, majd pirongva állnak odébb a hagymakarikáikkal, és arról visongnak, hogy mennyire jóképű. Megjegyzem magamban, hogy mennyire szexin áll rajta az a fekete kötény, a szürke melegítőjével és fehér pólójával, na meg a fekete kalapjával, ami alatt látom hogy gyöngyözik a homloka, amikor felnéz egy vevőre.
