Dahlia segítségre szorul.
Austin segít rajta.
Egy lány, aki gyűlöli az intimitást.
És egy fiú, aki gyűlöli őt szenvedni látni.
Hogyan válik két teljesen idegen ember, egymás lelki támaszává?
Mi köt össze két teljesen különböző háttérrel, és személyi...
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
🐭 2024.04.28
És ismét elérkezek oda, ahova minden romantikus könyvemnél el szoktam. Elérkezek ahhoz a részhez, mikor a főszereplők végre nem tagadják a vonzalmuk egymástól, és...kellemes, szerelmes, vad szexbe kezdenek. Az írónő gyönyörűen leírja minden egyes mozdulatuk, a gyönyörük kiteljesedését, ahogy a férfi végre belemélyeszti magát a nőbe, és egyszerre nyögnek fel. Majd majdnem egyszerre mennek el. Kínos talán, de akaratlanul is felizgat ahogy olvasom. Átjönnek a vágyak, amelyekre én is vágyom már mi óta, a csípőm pedig akaratlanul is ingani kezd ahogy elképzelem az érzést. Végigolvasom a részt, a gyönyörű kiteljesedéssel a végén, és azon kapom magam, hogy könnyesek a szemeim. Összehúzom magam a kádnyi vízben, átölelem a lábaim, és keserves, halk sírásba kezdek. A könyvet a kezemben szorongatom, ügyelve nehogy a vízbe ejtsem, mert remek könyvnek tartom, és tudni akarom a befejezését. De a szívem fájdalmasan sajog, és annyira fáj az az üresség, amit semmivel sem tudok kitölteni, hogy elátkozom az eget, amiért ilyennek teremtett. Mert nekem sosem volt jó. Annyi helyzetben, annyi hangulatban, annyi különböző emberrel próbáltam, de...Próbáltam olyannal, akit nem is ismertem, olyannal, akivel már egy éve jártam, akihez vonzódtam, akihez kevésbé, aki tudta mit csinál, aki nem tudott semmit, aki irányított, akit irányíthattam...részegen, józanon, romantikus hangulatban, boldog pillanatban, reménykedő pillanatban....Mindig fájt, feszített, szétszakított belülről. Vártam azt az érzést, azt amiről a könyvek írnak, amiről a barátaim mesélnek. Soha nem éreztem azt a jót, amit ők. El sem bírom képzelni milyen lehet az orgazmus, vagy csak a jó szex. Én csak színleltem, hazudtam hogy jó, vagy éppenséggel elmondtam, hogy valami baj van velem...és próbáltuk így, próbáltuk úgy...de a vége mindig az volt, hogy a mosdóban sírtam utána. Titokban és halkan. Mint most. Sem az ujjuk, sem a farkuk nem okozott nekem semmi kellemeset, még a csiklóm is túl érzékeny volt nekik, holott az magamnak mindig jól esik. Zavar, idegesít, feszélyez, és csak azon kattog az agyam közben, hogy...Talán..Talán most! Talán vele! Hiszen szeretem! Hiszen vonzódom hozzá! Működj már, az ég szerelmére! Nem, nem, nem! Megint csak fáj. Nem jó. Nem jó....
Kinyúlok és leteszem a könyvet a mosdókagyló peremére. A könnyeimet törölgetve húzom ki a dugót, és csak akkor eszmélek fel, hogy nem raktam vissza a könyvjelzőt oda, ahol abba hagytam a történetet.
Kereshetem meg megint.
Megvárom, hogy lemenjen a víz nagy része, majd átállítom a csapot a zuhanyzófejre, és megengedem a melegvizet. Begörnyedek a feszülő hasizmaimtól, amit a sírás okoz, miközben a hajamon futtatom át az ujjaim. A könnyeim megállíthatatlanul potyognak, az arcomon az izmok pedig bizonyára rusnyán összehúzódnak. Csúnya a sírós arcom, még magamnak sem kívánnám a látványt. Átmosom a hajam kókusz illatú samponnal, majd leöblítem. Felkenem a kókusz illatú hajmaszkom, aztán öt perc múltán azt is. A gyenge pillanatom lassan elmúlni látszik, miközben Olivia Rodrigo - Good 4 u száma kezd el lejátszódni a falba szerelt hangszórókon. Sóhajtva törlöm le újra az arcomról a sós cseppeket, és igyekszem kiverni a fejemből ezeket az idegesítően fájó gondolatokat. Legalább ha élvezném is a dolgot, akkor nem zavarna a sikertelen próbálkozásaim sokaságának elterjedt híre a környéken. Ha már lotyónak, ribancnak, kurvának hívnak, akkor már élvezzem is a francba is! Senki sem tudja, mindenki azt hiszi, hogy nekem ebben van valami jó, valamit nyerek belőle, de messzebb nem is állhatna ez az igazságtól. Csak trauma a trauma hátán...
