Dahlia segítségre szorul.
Austin segít rajta.
Egy lány, aki gyűlöli a szexet.
És egy fiú, aki gyűlöli őt szenvedni látni.
Hogyan válik két teljesen idegen ember, egymás lelki támaszává?
Mi köt össze két teljesen különböző háttérrel, és személyiségge...
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
🐭
Egy újabb hét eltelt a nyárból. És én nem igazán csináltam semmit a szokásoson kívül. Idén nem megyünk nyaralni sehová, mert az egész család Denis esküvőjét tervezi lázasan, és hogy őszinte legyek, nem is zavar. Mindig úgy voltam vele, hogy persze, szeretek új helyeket látni, idegen helyekre eljutni, de ugyan már...Malibu-ban élünk, mások kiadnak egy csomó pénzt lakásra meg repülőjegyre, csak azért hogy itt lehessenek, mi meg elhúzunk minden nyáron mondjuk Norvégiába síelni. Igaz, nálunk egész évben meleg van és jó idő, így nekünk a téli Norvégia igazi felfrissülés - vagy totál megfázás -, de akkor is. Mindig kimaradok az itthoni dolgokból miatta.
Ami most nagyon irónikus, mert ezúttal én vagyok itthon egyedül, Charlotte és Matias pedig külföldön. Charlotte a családjával hazalátogatott Japánba, Matiasék pedig nyaralni mentek Görögországba. Úgyhogy teljesen meg vagyok lőve.
Austin...Nem beszéltünk múlt hétfő óta. A vidámpark óta. A Kicsi óta. Ő hozott haza aznap, miután teljes egyszerűséggel kicsinek becézett. Teljesen lazán viselkedett, az arcán sem volt semmi szokatlan kifejezés, mintha csak úgy barátilag kicsizett volna le, pedig ilyen egyszerűen nincs. Felix picúrja és Austin kicsije között hatalmas a különbség. Felix picúrjáról tudom, hogy komolytalan, és csak idegesít, míg Austin kicsije egy kisebb szívrohamot okozott nálam. Majdnem kiugrott a szívem a helyéről, és teljesen lefagytam. Fülig vörösen ültem a kocsijába. Megszeppent csendben próbáltam nem elájulni mellette, míg ő mintha mi sem történt volna, normálisan beszélt hozzám.
Egy idő után bekapcsolódtam a beszélgetésbe, hogy ne legyen kínos a helyzet, és hogy a gondolataim is eltereljem az őrült pillangókról a gyomromban, így többek között a hazavezető úton beavattam abba, hogy elmondtam Denisnek a vágásokat, és tud arról az estéről, majd büszkén mosolygott rám, mikor elmondtam neki, hogy a barátaimnak is készen állok elmondani mindent.
Azóta nem beszéltünk. Megköszöntem hogy hazadobott, aztán nem láttam többet. Nem írt rám, én se rá. Voltak két nap is futni Denisel, de mindkétszer csak akkor kaptam hírt róla, mikor Denis már hazaért, Austin pedig már elment.
Szerdán Charlotteal elmentünk Matiasékhoz. Biliárdoztunk, kipróbáltuk a család felújított játék szobáját - nagyon menő, tele mindenféle videó játékkal, meg asztali játékkal -, aztán beraktunk egy filmet. Untam a filmet, ezért valahol a közepénél csakúgy kimondtam. Megmutattam a vágásokat. Ők teljesen kiakadtak, elképedtek, szörnyülködtek, és sajnálkoztak. Charlotte kicsit dühöngött is, és meg tudom érteni őt érte. Túl sokáig hallgattam el előlük. Mind hárman sírtunk, majd estébe nyúló lelkizésbe kezdtünk, aminek a végén nekik is esküt tettem, hogy soha többé nem fogok ilyet csinálni. Nehéz volt. Nehéz pillanat, szégyen és keserűség vett körül végig amíg a viszkető sebeket bámulták hitetlenül, de a film végére teljesen megkönnyebbülhettem. Nem ijesztettem el őket, nem haragítottam őket magamra, csak kaptam egy fejmosást, és felültem egy érzelmi hullámvasútra. Hol nevettünk, hol bőgtünk, de a végén csak hálálkodni voltam képes.
