Dahlia segítségre szorul.
Austin segít rajta.
Egy lány, aki gyűlöli az intimitást.
És egy fiú, aki gyűlöli őt szenvedni látni.
Hogyan válik két teljesen idegen ember, egymás lelki támaszává?
Mi köt össze két teljesen különböző háttérrel, és személyi...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
🐭
Alig értünk haza az egy hetes óceánparti nyaralásunkból, a család máris a munkára fókuszál. Anya elmegy üzleteket egyeztetni kaszinósokkal, apa elmegy leellenőrizni a golf klubbját, a nemsokára családapa Denis pedig a reptérre tart, hogy visszarepüljön Vegasba. Én pedig...csinálhatom amit mindig nagyon szívesen csinálok. Befeküdni az ágyamba, egész nap nassolni, és sorozatokat nézni. Az óceánparti nyaraláson rendesen leégtem, és meg sem tudom már számolni hányszor nyeltem szörfözés közben sós vizet. De remek volt, azon kívül hogy feldühít a családom részrehajlása a bátyám felé, akit egyébként nem kíméltek a kérdésekkel a nagyiék.
Hol ismerkedtetek meg? Mióta vagytok együtt? Hol szeretnétek élni? Mikorra tervezzük az esküvőt?
Nos igen, kapta rendesen, el is csodálkoztam hogy hogy nem gabalyodott bele a saját hazugságaiba. Szép történetet rakott ott a szemük láttára össze, holott csak egy egy éjszakás kalandnak indult az egész, amiből végül egy baba kerekedett. Bosszantóan nagy mákja van a bátyámnak, azt elismerem. Én pedig idővel megbékéltem a balszerencsémmel. Már annyira nem izgat Austin beszívezett képe, sőt már nem is gondolok rá annyit, mint az elején. Még egy-kétszer megnézem hogy még követ-e, néha megfigyelem azt az egyetlen posztját, de ennyi. Nem álmodozom arról, hogy ő lesz a Jézus Krisztus az életemben, aki majd helyrehozza a testem. Mert ez reménytelen ügy, és nincs értelme vesződni miatta. Neki bizonyára mindig van akit az ágyba vigyen könnyedén, ugyan miért kínlódna egy magamfajta "baszhatatlan" csajjal?
És tessék, megint ezen kattogok!
A telefonom megcsörren mellettem, ezért megállítom a sorozatot - amiből egy másodpercre sem emlékszem -, és meglepődve látom, hogy Charlotte hajlandó egy hét után keresni.
-Igen? - veszem fel, és egy marék csipszért nyúlok, a mellettem heverő zacskóba.
-Szius, mi újság?
-Semmi. Sorozatot nézek. - vonok vállat.
-Aha. Figyi... - kezdi, mire azonnal megcsóválom a fejem.
-Nem.
-De várj már, legalább hallgass meg! - kérlel a túloldalon, mire megforgatom a szemem, és egy mély lélegzetet veszek.
Túl sokszor voltunk már itt.
-Mondd.
-Szóval...Codynak most hétvégén lesz a születésnapja, és bulit szervez. Mivel hogy együtt vagyunk féle, ezért ez volna az első, hogy így egy párként mutatkoznánk az ismerősei előtt, és nagyon el akarok menni, de apa csak egy feltétellel hagy....
-Ha megyek én is. - bólintok sóhajtva.
Miért hiszik azt mindig Charlotte szülei, hogy én olyan jó kislány vagyok? Tény, hogy nem igazán járok el itthonról, meg nem bulizgatok, de attól még szarul állok a suliban, és egyenesen rühellem a gazdagokat....
