Dahlia segítségre szorul.
Austin segít rajta.
Egy lány, aki gyűlöli az intimitást.
És egy fiú, aki gyűlöli őt szenvedni látni.
Hogyan válik két teljesen idegen ember, egymás lelki támaszává?
Mi köt össze két teljesen különböző háttérrel, és személyi...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
🐭
Denis és Austin már egy órája elmentek futni, amit hihetetlen számomra felfogni. Mármint hogy Denis elment futni. A teniszen kívül soha nem láttam, hogy valami sportot űzne, mivel hogy a genetikailag ideális testalkata ellenére rettentően lusta. Okos, genetikailag tökéletes, sikeres, és a család kedvence, bármi ellenére is. Ellentétben én, aki muszáj edzőterembe járnom, hogy tartsak magamnak valami formát - bár a combjaim még így is szélesek -, fogalmam sincs hogy egyáltalán akarok-e menni egyetemre, rosszul állok a sulival, és a családi üzlet sem érdekel egyáltalán. A család fekete bárányává vagyok könyvelve.
-Ki ez a fiú egyébként? Nem emlékszem rá Denis barátai közül. - könyököl anyám mellettem a terasz asztalán, gondolkodva mered a semmibe, mintha egy hatalmas kérdést kellene megoldania.
-Nem tudom. - vonok vállat egyszerűen, és tovább folytatom az Instagram pörgetését.
Semmi kedvem egy hosszú mesébe kezdeni.
-Bizonyára valami személyi edző. Denis maga mondta, hogy formába akarja szedni magát az esküvő előtt. - néz fel telefonjáról a nagyanyám, kerek olvasószemüvege mögül végignéz rajtam, majd felvonja az egyik ősz szemöldökét - Te látom tartottad a diétát. Szép munka.
Gúnyosan elmosolyodom, de ezt már nem látja, mert ismét a telefonjába merül.
Ha tudná, hogy miért is nem ettem az elmúlt hetekben...
-Van nekünk edzőnk, minek felvenni egy újat? Ráadásul nem is tűnt valami tapasztaltnak. Az a monokli is a szeme alatt...- igazítja meg szőke bretonját anyám, mire ezen a ponton már érzem, hogy muszáj bemennem a szobámba.
Bár rühellem anyám előítéletességét és áskálódását, de hogy őszinte legyek, az a monokli engem is kíváncsivá tett. Sikerült valahogy érzelemmentesnek maradnom előtte, pedig mikor megláttam a napbarnított testét feketében, izzadtan, a kékeszöld szemeit a napfénytől csillogva...aztán azt a duzzadt, kékes monoklit...szeretném tudni hogy szerezte. Sok mindent szeretnék tudni róla, hiába hogy nem lehet.
-Ha már az esküvőről van szó... - szólít meg az addig csendben újságot olvasó nagyapám, mire mély levegőt véve fordulok meg - Van egy pár megfelelő jelölt, akik elkísérhetnének rá.
A levegő a torkomon akad, és olyan elképedt tekintettel ajándékozom meg a nagyapám, hogy az kénytelen fölényesen lerakni az újságot.
-Ugyan, Dahliának van még ideje erre... - kuncog anyám finoman ellenkezve.
-Nem, apának igaza van. - szólal meg apám is, mire még nagyobb döbbenettel fordulok felé - Már a korban van, időben el kell kezdenünk megfelelő párt találni neki.
-Mégis mi vagyok én nektek? Egy darab hús? - vigyorodok el gúnyosan, mire apám egy gyilkos pillantással ajándékoz meg.
-Ne feledd el, hogy Mendez vagy. Te is ugyanúgy fenn kell tartanod a nevünk, ahogy mindenki más is teszi a családban.
