Dahlia segítségre szorul.
Austin segít rajta.
Egy lány, aki gyűlöli az intimitást.
És egy fiú, aki gyűlöli őt szenvedni látni.
Hogyan válik két teljesen idegen ember, egymás lelki támaszává?
Mi köt össze két teljesen különböző háttérrel, és személyi...
اوووه! هذه الصورة لا تتبع إرشادات المحتوى الخاصة بنا. لمتابعة النشر، يرجى إزالتها أو تحميل صورة أخرى.
🐭
-Dahlia drágám, a hasadra süt a nap! - hallom meg anyám ebben a pillanatban roppant idegesítő hangját.
Hirtelen vakító fehérségtől szorítom össze az amúgy is csukott szemhéjam, és a másik oldalamra fordulok, hogy meg ne vakuljak.
-Muszály elhúznod a sötétítőt minden áldott alkalommal? - bosszankodom félálmomban dünnyögve, kényelmes ágyam öleléséből cseppet sincs kedvem még kibújni.
-Apád születésnapját ünnepeljük meg a golf klubban. Pontosan egy órád van elkészülni, a ruhádat már felhozattam a szobalánnyal. Valószínűleg késő estig ott leszünk. - hagyja figyelmen kívül a kérdésem, válaszul egy érdektelen hümmögést hallatok, de még mindig nem jut el az agyamig, hogy egyébként fel kéne kelnem.
-Dahlia, légy szíves és állj neki készülődni! Ne akard, hogy én rángassalak ki abból az ágyból!
Így távozik anyám a szobámból, ahova kénye-kedvére rontott be engedély nélkül, merthogy megint elfelejtettem bezárni az ajtót, miután sikeresen visszaszöktem a házba, hajnali egy körül.
Vagy lehet hogy kopogott, de olyan mély alvásban voltam éppen, hogy akár egy bomba is felrobbanhatott volna mellettem, engem az sem érdekelt volna.
A jóleső alvásomat siratva ülök fel, kócos hajamat kiszedve a számból próbálom meg kinyitni a szemeim, az ablakokon azonban túlzottan erős fény árad be, engem teljesen elvakítva.
Mégis hány óra van?
Az éjjeliszekrényhez hajolok, telefonom a kezembe véve konstatálom az órát, "ez igen"-arckifejezéssel. Fél tizenkettő.
Ezt nevezem én kiadós alvásnak!
Kikászálódom az ágyból, üdvözlöm a növényeim locsoló szobalányt, Lolát, aki mosolyogva kíván nekem jó reggelt, aztán a szekrényemre akasztott ruhához csoszogok a papucsomban.
Unottan bámulom a vadiúj Chanel ruhát, egy ideig figyelem a rózsaszín, vékony fekete csíkokkal ellátott blézert és szoknyát, a fehér, hosszú nyakú blúzt, és hozzá illő fehér Chanel táskát, aztán a tekintetem a háttérben kannával szorgoskodó Lolára csúszik, majd az élettel teli zöld növényekre.
Mindig sötét van a szobámban. Mégis hogy tudnak ezek a növények túlélni a sötétben?
-Szereti a virágokat, Lola?
Elmosolyodik a kérdésemre.
-Persze, kisasszony. Bár, hogy őszinte legyek, a zöld növényeket még inkább.
-És miért? - csoszogok el a sminkesasztalomhoz, a tükörbe nézve kezdem megfigyelni a reggeli otromba arcom - Mert egyszerűek, zöldek, és unalmasak?
