Vihar előtti hullámok

022 ~ Daddy Cool [Boney M.]

A RáDuó premierje hivatalosan is előre lett hozva, egészen pontosan március elsejére. Legszívesebben minden egyes pillanatot Jackkel töltöttem volna, csak azért, hogy újra összemelegedjünk. Mégsem tehettem, mert akármennyire is próbáltam ignorálni a tényt, hogy a tanárom volt, attól még nagyon is az volt. Nem tehettem kockára mindent csak azért, hogy néhány másodperccel több figyelmet kapjak tőle.

Továbbra is megbújtam az óráin, mi több, még a szünetekben is tudtam magamat türtőztetni többé-kevésbe. Ugyanis amikor az egyik pénteki óra után diszkréten közölte, hogy tíz perc múlva vár a könyvtárban, egyszerűen nem tudtam neki nemet mondani.

Ugyanott voltunk, mint a fogadóórán, annyi különbséggel, hogy most nem volt jelen apukám. Ez pedig eléggé beindította a fantáziámat, és a képek már azelőtt elöntöttek, hogy előkészítettem volna a füzetemet.

- Szóval, mi volt az utolsó anyag, amit még tudtál követni? - Kérdezte, miközben laptopját böngészte.

- Nem is tudom - sóhajtottam, majd elővettem a füzetemet és kinyitottam. - A jelen idő ragozása - olvastam fel, amit láttam.

- Azt úgy nagyjából másfél hónapja adtam le. Ne már, Maddy - nézett rám hitetlenül. - Nem csináltál semmit az óráimon?

- Úgy néztem ki, mint aki csinál? - Kérdeztem hitetlenül, majd, amikor láttam, hogy nem viccel, jobban odafordultam hozzá és bizalmasabban mondtam neki: - hogyan tehetném jóvá, tanár úr?

- Én most tényleg tanítani jöttem - felelte, miközben lehajtotta a laptopját, de egyszerűen képtelen voltam komolyan venni a szavait.

- Ugyan, Mr. Blake - pislogtam rá. - Biztosan van más megoldás is.

- Nem fogom átírni a jegyeidet, egyszer elég volt - őrizte meg hidegvérét.

Pedig annyira bennem volt, hogy hergeljem! Bármit megtettem volna érte, hogy most az egyszer elfelejtsen minden szabályt és tennivalóját, és rám figyeljen. De nem így tett, mivel állítása szerint még mindig a tanárom volt és nem engedhette meg magának, hogy az iskolában még egyszer elvegyem az eszét. Imádom, hogy ezt a szófordulatot ennyire gyakran használta, de azt már kevésbé szerettem, hogy most ilyen kontextusban fordult elő.

- Hát jó - sóhajtottam, és próbáltam úgy tenni, mintha feladtam volna. - Akkor tanuljunk.

Még két perce sem ültem a szöveg fölött, amit adott szókincsgyakorlás gyanánt, amikor megköszörülte a torkát.

- Beszéltél apukáddal a rádióval kapcsolatban? - Érdeklődött felhúzott szemöldökkel.

- Mármint? - Kérdeztem vissza, miközben ujjamat a szöveg azon részére helyeztem, ahol jártam, hogy hosszabb ideig is tudjam őt nézni.

- Hogy elenged-e - magyarázta.

- A premierre? - Húztam össze a szememet.

- Igen.

- Nem kell az engedélye - mosolyogtam szomorúan, egy merő lemondással a hangomban. Azok az idők már elmúltak, hogy őt érdekelje, hova megyek.

- És nem is akarod megemlíteni neki? - Kérdezte furcsállva, mintha valami oltári nagy meglepetést ejtettem volna ki a számon és nem hitt volna a fülének.

- Ezt most úgy kérdezed, mintha nem aludtam volna már nálad - húztam el a számat.

- Csak azért gondoltam, mert lehet, érdekelné.

- Ha az nem érdekli, hogy hol töltök egy egész éjszakát, szerintem ezzel a kis esti programmal sem lesz probléma.

- Erről is szerettem volna veled beszélni. Kora délutántól késő estig eltarthat. Ráadásul ez egy szerdai nap, úgyhogy nem tudom, a csütörtököt hogyan fogod túlélni.