Vihar előtti hullámok

027 ~ Ring of Fire [Johnny Cash]

A két és fél év alatt, amit a gimiben töltöttem, még egyszer sem tettem be a lábamat smink nélkül az épületbe. Nos, ez ma megváltozott.

Mivel nem úgy készültem, hogy Jacknél kell majd a reggeli rutinomat öt perc alatt végrehajtanom, úgy döntöttem, elég lesz az, hogy átmosom az arcomat vízzel. A bőrhibáimról majd megpróbálok nem tudomást venni.

- Nem volt kisebb nadrág? - Léptem ki a fürdőből egy olyan melegítőben, ami majd' leesett rólam.

- Sajnálom. De van rajta madzag, azt húzd meg - mondta, miközben a konyhában pakolászott.

Egy szürke, hosszú ujjú, eléggé testhezálló felsőt viselt, egy hozzá hasonlóan nem túl bő nadrággal. Igazi kihívást jelentett nem őt nézni és nem hagyni, hogy az éjszakai, egyre csak feltörni igyekvő gondolatok elöntsék az elmémet és pírrel színezzék az arcomat.

- Nézd, itt van - lépett közelebb hozzám, amivel a levegőt berekesztette a tüdőmbe. Se ki, se be.

Felhúzta az általa adott egyszínű fekete pólót, majd kezei hasam gyors végigsimítása után a madzaghoz vándoroltak.

- Nem túl szoros? - Kérdezte, miközben én csak azt tudtam nézni, amit csinált. Félő volt, hogy ha ránézek, olyat csinálok, ami miatt nem csak elkésünk az iskolából, hanem egyáltalán be se megyünk.

Felnézett rám, mire automatikusan én is rávezettem tekinteteimet. Arca még a futástól kipirosodott volt, sötét íriszei csak úgy csillogtak, és arcát kémlelve úgy tűnt, mintha megállt volna az idő. Ez persze a valóságban nem így volt, úgyhogy megismételte a kérdést, mire megráztam a fejem. Annyira gyönyörűen formálta a szavakat, hogy nem tudtam levenni róla a szememet.

Még jobban megszorította a zsinórt, és amikor érezte, hogy tovább már nem lehet, kötött rá egy masnit és a pólót óvatosan visszahúzta rám.

- Kész is vagy - simított végig a hátamon a gerincem mentén, majd elengedett és a hálószobája felé vette az irányt. - Csináltam neked szendvicset - szólt, mire a pultra nézve valóban megpillantottam egy alufóliába csomagolt ételt.

- Köszönöm - mondtam neki, majd odakészítettem a kabátomhoz. - Van hajszárítód?

- Hogyne. Fürdőszobaszekrény alsó fiók. De siess, mert mennék én is zuhanyozni - jött vissza a nappaliba ingével és nadrágjával a kezében.

- Gyere nyugodtan - biccentettem ajkaimat beharapva. Pontosan emlékeztem rá, hogy egyszer már elszalasztottam ezt a lehetőséget, de, amikor belegondoltam, félő volt, hogy ezúttal sem lesz belőle semmi. Az óra ketyegett, nekünk pedig végig kellett mennünk a hatalmas forgalmon.

- Szóval azt mondod, a kettő nem zárja ki egymást? - Húzta az agyamat egy félmosollyal az arcán.

- Azt - vágtam vissza, mire már mindketten mosolyogtunk. Majd én léptem először, bementem a fürdőbe és leszedtem a hajamról a törülközőt, amibe addig bele volt csavarva, aztán elővettem a hajszárítót és bedugtam a konnektorba. Eközben persze végig Jacket figyeltem a tükörből. Ahogyan bejött, becsukta mögöttünk az ajtót, háttal maradt nekem és úgy vetkőzött le. Úgy lépett be a zuhany alá, hogy egyszer sem fordult felém teljes testtel és nem láttam elölről, ami, valljuk be, az éjszaka folyamán történtek után tényleg nevetséges.

Mindenesetre elkezdtem szárítani a hajamat, de éreztem, hogy nem lesz idő az egészre, így csak a tövét próbáltam szárazzá varázsolni. A végének mindegy.

Miközben a hajszárítással bíbelődtem, ő időközben kiszállt a zuhanyzóból. Most már hiába láttam más szögből is, egyszerűen képtelen voltam másra koncentrálni, mint vizes hajára és a felsőtestére, amelyen törülköző hiányában megállás nélkül csorogtak le az újabb és újabb vízcseppek.