Twisted Wizardland

17. Obskurus?!

A harcművészeti klub órája után én fogtam magam és a két Demónás diákkal együtt távoztam, de természetesen ügyes ikerhúghoz híven elköszöntem a "bátyámtól" és biztosítottam, hogy vacsorára visszaérek. Közben pedig magamban elküldtem a fenébe, hogy ne röhögjön ki, mert egyáltalán nem vicces a helyzet.

Lényegében mindegy is volt a helyzet, a Seggfej mindig és minden helyzetben Seggfej marad, ez nem fog megváltozni. Én pedig ennyi idő alatt már hozzászoktam a fiú viselkedéséhez. A délutánom vége azonban nem róla szólt. Ahogy arra számítottam a Demónások házáról sütött, hogy Csipkerózsika kastély, még a csönd is akkora volt, ami azért kicsit meglepett, ahogy az is, hogy senkivel se futottunk össze, amíg eljutottunk Elf fiú szobájáig.

Ha őszinte akarok lenni, nem nagyon vagyok benne ezekben az internetes játékokban, otthon az eredeti világomban nem éppen volt alkalmam foglalkozni vele, Siarulinál meg van más dolgom is, nem egyszerű egyszerre egy szervezetet vezetni, egy másiknak meg a papírmunkáját csinálni. Így az élmény a számítógépes játékkal újként hat. Viszont még magamat is meglepem azzal, hogy mennyire élvezem az egészet. Úgyhogy ezen felbuzdulva megbeszéltük Elf fiúval, hogy melyik napokon fogok hozzá átruccanni egy kis játékra.

- Lils, mielőtt mész, csak azt akartam mondani, hogy ha bármi segítség kell nyugodtan jöhettek ám hozzánk. - Állít meg a fiú, mielőtt kénytelen lennék távozni tőlük.

- Tudom Lia, köszönjük. - Mosolygom a fiúra és veregetem meg a vállát. - Akkor holnap után négyre itt vagyok. - Húzom ki magam és indulok el.

- Visszatalálsz hozzátok? - Tudakolja, én pedig csak nevetek egyet.

- Ne félts engem. Meg leszek. - Ezzel otthagytam a Demónások házát és mikor úgy tűnt biztos helyen vagyok fogtam magam és koncentrálva sétáltam egyet. Mikor kinyitom a szemem már a Ramshacle előtt állok. Csípőre teszem a kezem és körbe nézek, nem tudom pontosan hány óra van, de majdcsak nem csúsztam el annyira, nem éveket mentem vissza.

- Helló Princeps! - Hallom meg a hátam mögött és fordulok azonnal sarkon, hogy szembe kerüljek vele.

- Mikor vagyunk Seggfej? - Tudakolom vigyorogva, mert ő az egyetlen, aki előtt nyugodtan mondhatok ilyeneket.

- Két órája mentél el a Diasomniásokhoz játszani a tündérrel. - Fordítja el a fejét.

- Akkor egész ügyes voltam. - Húzom ki magamat büszkén.

- Pár órára pontosan visszaérni nem nagy dolog Lily. Azon a szinten már rég túl vagy. - Kócolja össze a hajamat, amit én morogva állítok vissza a helyére.

- De most csináltam először másik dimenzióban. Megdicsérhetnél egy kicsit. - Fonom össze magam előtt a karjaimat.

- Minden dimenzióban ugyanúgy működik, majd ha valami olyat csinálsz, ami dicséretre méltó, akkor megdicsérlek. - Vonja meg a vállát.

- Seggfej. - Fintorodom el. - A lebegő macska visszaért már? - Tudakolom, hátha még nem kell vele foglalkozni.

- Igen. Elméletileg nagyobb bajt csináltak, mint amekkora eddig volt. - Legyint egyet. - Levittem az alagsorba, hogy egy kicsit keményebb edzést adjak neki.

- Oh... - Biccentek egyet, teljesen megértve a dolgot. - Akkor én megyek és megcsinálom a leckémet. Vacsoránál találkozunk. - Intek egyet a fiúnak és el is rohanok fel a szobámba. Még sose voltam ennyire lelkes lecke miatt, de úgy tűnik mindennek el kell egyszer kezdődnie. Úgy belemerülök a történelem olvasásba, hogy majdnem lekésem a vacsorát és csak egy hajszálon múlik, hogy ne kapjak egy huszonhetest a rossz időzítésem miatt.

Másnap megint órákra mentünk, de meglepő módon a lebegő macska sokkal szófogadóbb volt, mint az előző napokon. Úgy tűnik a Seggfej extra edzése lassan megteszi a hatását, ma már nem kellett visszarántanom a pórázzal a macskát a helyére. Ha így haladunk a végén még szabadon is engedhetjük majd, ami azért kifejezetten furcsa lesz. Délután éppen visszafelé tartunk a házunkhoz, mikor arra leszünk figyelmesek, hogy gyanúsan sok ember megy egy irányba.

- Szerinted mi folyik ott Alexander? - Tudakolom alig hallható hangon és oldalra billentett fejjel.

- Fogalmam sincs. De csak egy mód van rá, hogy megtudjuk, amire kíváncsiak vagyunk. - Jelenti be egy gonosz vigyorral az ajkain.

- Meg kell néznünk, mi? - Vigyorodok el én is.

- Pontosan! - Vágja rá, így azonnal nyakunkba is vesszük a helyet és elindulunk a tömeg után.

Már a körülöttünk folyó beszélgetésekből is le lehet szűrni, hogy mi folyhat itt. Ahogy a diákok körülöttünk mondták valakik kihívták párbajra az Aliceosok jelenlegi házvezetőjét. Tippelnem sem kell, hogy tudjam, hogy kik lehettek azok a barmok, akik meg merték ezt tenni. Jobban mondva kik voltak annyira agyalágyultak, hogy megtegyék.

Ezért sem lep meg, hogy mikor elérünk a kastélyhoz, amitől felfordul a gyomrom és a rózsakerthez már meg sem lepődöm rajta, hogy Egérke és Duceyka az akik a Szívkirály ellen harcolnak, vagyis valami olyasmit csinálnak, mert hogy nagyon nem egy súlycsoportban vannak, az is biztos. Na, nem mintha engem annyira zavarna a dolog. Sőt pont ellenkezőleg, én egyszerűen magamhoz vettem egy tányér tortát és azt majszolva nézem a kártyákat.

- Hé, szerezz magadnak ez az enyém. - Húzom el a tányérom, mikor a Seggfej megpróbál a villájával lenyúlni egy falat sütit.

- Nekem is van! - Nyújtja felém, így hagyom, hogy ő vegyen az enyémből, amíg én veszek az övéből.

- Szerinted meddig bírják? - Kérdezem egykedvűen, mikor is hirtelen hatalmas ordítás hallatszik. Az ég elsötétül, én pedig meglepetten nézek a harcolók felé. - Basszus obskurus! - Ráz ki a hideg és ha nem tettem volna le a tányérom szerintem a tartalmának fele az ölemben kötött volna ki.

- Oh! Obskurus! - Csillognak a Seggfej szemei.

"Most nem mehetsz oda fogócskázni vele! Túl feltűnő lenne!" Szidom le barátom, aki egy pillanatra elszomorodik, majd csak visszadől a székbe.

"Tudom." Jegyzi meg egyszerűen, mielőtt folytatja a sütijét, példáját pedig én is követem, még akkor is, ha folyamatosan bizsereg a hátam az obskurus jelenlététől.

A pokol lassan elszabadul körülöttünk, ahogy mindenki menekülni kezd és csak egy maroknyi diák marad a helyszínen, hogy megpróbálják lenyugtatni az őrjöngő házvezetőt, aki mögött egy hatalmas csupor fejű valami jelent meg, ami leginkább a Szívkirálynőre hasonlít.

"Esélyük sincsen." Sóhajtok egy nagyot. "Kár, hogy ilyen gyorsan vége lesz." Teszem hozzá, mikor is a Seggfej csettint egyet mellettem és ahogy a hang, amit más észre se vett volna elhalkul, az ég kitisztul és az Aliceosok házvezetője ájultan zuhan a földre.

"Te komolyan kiütötted?" Nézek barátomra kérdőn, ő meg csak visszavigyorog rám.

"Nem hagyhatjuk, hogy vége legyen a játéknak. Még csak most kezdtük el, nem igaz Princeps." Szavaira, én is elmosolyodok.

"Még csak most kezd izgalmas lenni." Értek egyet a Seggfejjel, nem is foglalkozva a káosszal, ami körbe vesz minket.