Twisted Wizardland

20. A játékosok

A kártyák természetesen lelkesen vezetnek el minket a házukba, ott is a lesebesült Kártyamamához, aki elmeséli nekünk, hogy éppen a Szívkirállyal jöttek lefelé a főépület lépcsőjén, amikor a Szívkirály majdnem nyomott egy bukfencet a lépcsőkön és Kártyamama elkapta, de így ő nyomott helyette egy zuhanást és kitekerte a lábát.

"Én vagyok az egyetlen, akinek ez gyanúsan hangzik?" Tudakolom magamban, de igyekszem, hogy ebből kifelé semmi se látsszon.

"Valóban gyanús a helyzet." Ért velem egyet a Seggfej, ahogy a Szívkirály kitessékel minket a sebesült szobájából és elkezd faggatni, hogy tudunk-e valamit és bár se én se a Seggfej nem akarunk neki semmit se mondani, a lebegő macska megint megteszi helyettünk és elkotyogja a kártya bagázsnak, hogy az igazgató felkért minket, hogy nézzünk utána a baleseteknek.

- Először azt kell kitalálni, hogy mi a közös az áldozatok között. - Ajánlja fel Caycay.

- Azt nem kell kitalálni, már tudjuk. - Vonom meg a vállam, amivel sikerül elérnem, hogy minden kártya értetlenül nézzen rám.

- A Spelldrive versenyzők. - Segít ki a Seggfej. Gondolom látni lehet rajtam, hogy mennyire érdekel, hogy mit hisztiznek a kártyák.

- Akkor jobb, ha utána nézünk a többi versenyzőnek! - Ajánlja fel a Szívkirály és mire észbe kapok már egy nagy teremben vagyunk, ahol több boltív alatt tükrök vannak és még fel se fogom, de már át is megyünk az egyiken, hogy egy nagy palotával találjuk magunkat szembe, ami közel sincs a Demónások palotájához.

A kastélyban, mint kiderül a Pomfis nyakig lilába öltözött diákok laknak. Caycay lelkesen vezet el minket a központi nagy terembe, ahol el kezd mutogatni, hogy ki a Pomfisok elbaszott kvidics játékosa. A fazon egy kalapos figura, aki úgy vigyorog, mint a vadalma.

"Nyakamat rá, hogy ez lesz a vadász." Húzódik egy halvány mosoly az ajkaimra és nem kell ránéznem a Seggfejre, hogy tudjam egyet ért velem. A kalapos fazon éppen egy másik fiúval beszélget arról, hogy milyen sminket kellene használni a versenyen, hiszen csak a tévében lesz. A kártyák már éppen elhúznák a csíkot, de én közelebb lépek és komoly arccal megszólalok.

- Valami kifejezetten élénket. - Nézek végig az asztalon kiterített szemfestékeken, majd felkapok egyet és a fiú szemei mellé teszem. - Igen, ez jó lesz.

- Meg valami nagyon halvány alapozót, hogy kiemelje. - Jelenik meg a vállam mellett Alexander.

- Ezt meg honnan tudjátok? - Tudakolja a szőke fiú, mire mi elmosolyodunk.

- A húgi végzett sminkes én meg rendezői képzést. - Vonja meg a vállát a Seggfej, én meg majdnem elnevetem magam, mikor meglátom a hitetlenkedő arcokat. A Seggfej nem hazudott, csak azt nem említette meg, hogy ez egy másik világban történt. Na igen, ötszáz év alatt az ember sok mindent kipróbál és mi már több, mint ötszáz évesek vagyunk még a séta beleszámolása nélkül is.

Lelkesedésünk ellenére viszont a kártyák hamar elrángatnak minket és megint vehetjük nagyunkba az iskolát. Caycay szerint most a Octásokhoz kellene mennünk. Igen, mint látszik nem vagyok hajlandó arra időt pazarékolni, hogy megtanuljam ezeknek a házaknak a nevét. Mindegy is, a két keresett elbaszott kvidics játékost az udvaron találjuk.

A két fiú egyértelműen ikrek és hülyének kell lenni ahhoz, hogy a boszorkány ne jöjjön rá azonnal, hogy ezek Ursula angolnái akarnak lenni. Bár a méretük elég hozzá, hogy mind a kártyák, mind a lebegő macska remegve próbáljon meg elmenekülni előlük. Mondjuk megértem miért ijedhetnek meg, hiszen a két iker majdnem kétszer akkora, mint én. Aztán amikor meglátnak minket a kis csapatunk azonnal menekülni akar.

- Mit szeretnétek tőlünk? - Jön a kérdés a kicsit nyugodtabb iker szájából, mire a kis csapat körülöttünk két lépést hátrál. Én csak megforgatom a szemem és egyenesen az ikerek elé állok, majd csípőre teszem a kezem és felemelem a fejem, hogy a szemükbe nézhessek.

- Azt nem tudok a kártyák mi akarnak itt. De én és a testvérem azért jöttünk, mert a lebegő macska ott. - Bökök az állatra. - Meg akarta nézni az elba... - Itt elgondolkodok és a Seggfej felé nézek. - Hogy is hívják ők ezt még egyszer? - Kérdezem, mire barátom kuncogni kezd.

- Spelldrive. - Mondja barátom mire biccentek egyet.

- Elbaszott kvidics játékosokat. És mivel ti azok vagytok, így ide jutottunk. - Vonom meg a vállamat.

- Tetszik a halacska. Bátor. - Vigyorog rám szélesen a dinkábbnak tűnő iker.

- Köszi. - Mosolyodok el én is. - Most, hogy ezt tisztáztuk nem is zavarunk tovább. A legközelebbi találkozásig. - Intek egyet és nem is foglalkozva vele, hogy érzem a két kíváncsi tekintetet a hátamon elindulok vissza az iskola felé.

Szerencsére a kártyáknak nem kellett kétszer mondani, hogy maradjanak a sarkunkban, így hamar megint útra tudunk kelni. Most egyenesen az ebédlőbe menve, ahogy nem másba futunk bele, mint két Aladdinos fiúba. Mégpedig a szultánnak és Jafarnak megfelelő diákokba. Most a Szívkirály veszi kezébe a gyeplőt és kezdi el kikérdezni a két fiút, mikor is kiderül, hogy a fekete hajú fiú éppen főzött, mikor megvágta a kezét, pedig nagyon ért a késekhez.

- Most de megkívántam egy jó csípős curryt. - Bukik ki belőlem, mire a Seggfej azonnal felém néz.

"Mi van?" Vágom hozzá a kérdést.

"Megint terhes vagy?" Tudakolja, mire pislognom kell párat.

"Nem! De ez most honnan jött?" Kérdezem egyáltalán nem értve a helyzetet.

"Legutóbb akkor kívántál csípőset, mikor terhes lettél az ikrekkel." Jelenti ki.

"Te számon tartod mikor mire vagyok kívánós?" Ahogy a kérdést felteszem igyekszem nem mutatni az arcomon, hogy mit gondolok a dologról.

- Nem biztos, hogy bírnád. - Ránt ki a beszélgetésből a fekete hajú fiú és villant meg felém egy gonosz vigyort, ami elég hozzá, hogy kihívásnak vegyem a kijelentést.

- Oh, fogadjunk? - Kérdezem.

- Általában nem én szoktam ezt mondani, de én a helyedben nem csinálnám. - Hallom meg a Seggfej hangját.

- Kuss ne rontsd el a játékom. - Szidom le, de szerencsére az Aladdinos fiút nem lehetett megfélemlíteni, így kapok egy ingyen vacsorát holnap után.

A kis csapatunk ezután a Szavannásokhoz megy, hogy ott is megkeressük az elbaszott kvidics játékosokat. Mondjuk engem ekkor már nem annyira érdekel, hogy mi lesz a kvidicsesekkel, úgyhogy inkább csak hagyom, hogy a kártyák elintézzék a dolgot és figyelmeztessék a potenciális veszélyre a leginkább egy hatalmas farkasra hasonlító fiút. Igen ám, de nem is mi lennénk, ha ennek következtében nem kerülnénk bele nyakig a lekvárba. Ugyanis a Szavannások annyira nem örülnek neki, hogy vendégeik vannak és már éppen egy jó kis verekedéssel leszünk megfenyegetve, mikor egy új hang szólal meg.

- Elég legyen barmok. - Először csak összehúzom a szemöldököm, valahonnan ismerős nekem ez a hang. - Nem illik verekedni. Oldjuk ezt meg barátibb módon. Mondjuk egy meccsel. - A Szavannás diákok között ekkor megjelenik egy alak, akinek a láttán az én szemeim kétszeresükre tágulnak.

- Papa? - Suttogom magam elé és érzem, hogy a szívem összeszorul a mellkasomban.