Twisted Wizardland

19. Nyomozás

Igazából leginkább a kíváncsiság vezet el az ebédlőbe, nem annyira az éhség, de hát nincs mit tenni, a kíváncsiságom mindig is nagyobb volt, mint a gyomrom, mármint kivéve, ha a papa ünnepi vacsorájáról van szó. Na, ebben az esetben nincs az a kíváncsiság, ami képes lenne elrángatni az asztaltól, még Sirius bácsi se, hiába akarna bármi izgalmasat mutatni nekem.

Végül kiderült, hogy kíváncsiságom alaptalannak bizonyult, hiszen az egész nagy felhajtás csak annyit takart, hogy mivel a hónapnak azon része van, így minden megmaradt ételt olcsóbban el lehet vinni. Ja, én körülbelül itt vesztettem el az érdeklődésemet és egyszerűen leültem az egyik asztal mellé, amire rendesen rá is feküdtem.

Az igazat megvallva kicsit álmos vagyok még. Nem tesz jót az alvási ciklusomnak, hogy ilyen hülyeségeket álmodom. Főleg úgy nem, hogy általában álmodni se szoktam, vagyis tudom, hogy álmodom, csak nem szoktam rá emlékezni, mit álmodok. Nem úgy, mint ezekre a Disneys szarokra. Jó, tudom, még csak kettő ilyen volt, de már most kezd az agyamra menni.

- Hé! Hé! Hé! Nem tudom irányítani a testem! - A lebegő macska hirtelen hangjára felkapom a fejem és kíváncsian nézek felé. Egy állat fülekkel és farokkal megáldott fiú felé lebeg a lény, akivel kezet fog és elcserélik az ebédjüket. Mindezt pusztán azért, hogy a lebegő macska elkezdhessen hisztizni.

"Mágiát használtak rajta." Jegyzem meg magamban, kizárva tudatomból a lebegő macsesz hisztijét, azt majd később a Seggfej elintézi.

"Ügyes vagy Princeps, igen ez történt." Kapom meg a reakciót barátomtól, mire felé pillantok.

"Nem nagy cucc felismerni egy kurva gyenge Imperiust. Vagy tudom is én mi volt az, arra hasonlított a legjobban." Vonom meg a vállam és dőlök vissza az asztalra, hogy így várjam meg, amíg barátom befejezi az étkezést.

Meg kell hagyni a nap nagyja egészen nyugisan telt el, tekintve, hogy hétvége van és most óráink sincsenek. Pontosabban addig a pontig telt nyugodtan a nap, amíg a Holló igazgató meg nem jelent a házunkban, hogy egy újabb feladatot sózzon a nyakunkba, amit hála a lebegő macska lelkesedésének el se tudunk utasítani.

- Csak én tartom inkompetensnek a Hollót? - Tudakolom Alexandertől, ahogy az iskola gyengélkedőjére tartunk. - Mármint, most komolyan. Ő az igazgató, miért nekünk kell utána nézni, hogy a diákjai miért sebesülnek le? Főleg, hogy mind a ketten tudjuk, hogy annak ellenére, amit állít rá se bagózott arra, hogy hogyan juttathatna minket haza. - Morgom, de persze a Seggfej csak kuncog mellettem.

- Na, de Lily. Nem is akarjuk, hogy hazaküldjön. Meg úgyse jönne rá. Még nem találkoztam olyannal, aki a sétát vagy a kirándulást érzékelni tudta volna. - Erre a kijelentésre felhúzott szemöldökkel nézek rá. - Te nem számítasz, te ugyanúgy tudod csinálni. - Kócolja össze a hajamat.

- Seggfej. - Suttogom magam elé, mivel senki sincs a közelünkben.

- Princeps. - Kapom meg a választ azonnal, ami effektíven eléri, hogy egy kicsit lenyugodjak.

Így már képesek vagyunk eljutni a gyengélkedőre és kikérdezni a sebesült diákokat, akik mind azt állítják, hogy csak véletlenül estek el és ment ki a bokájuk, meg hogy semmi sem utalt rá, hogy az eset meg fog történni, na meg, hogy mind részt vettek volna az elbaszott kvidicsen.

Információ szerző túránk után visszatérünk a házunkba, mivel úgy se fogunk tudni semmi újat összeszedni az üggyel kapcsolatban. Az egyetlen, amire nem számítottam az az volt, hogy mikor belépünk a Ramshackle ajtaján a nappalinkban nem is egy hanem két dinka kártya fog várni.

- Kérem az engedélyeteket? - Nyújtom ki rideg tekintettel a kezem a két jómadár felé.

- Micsoda? - Pislog a vörös hajú.

- Világosan megmondtam a Szívkirálynak, hogy ha a házából még egyszer valaki engedély nélkül beteszi a lábát az én házamba, annak lecsapom a fejét. Ha nem lett volna világos, a fej lecsapást szó szerint értettem. - Vigyorodok el, de azonnal visszakomolyodnak a vonásaim. - Szóval vagy az engedély, vagy a nyakatok. Ti választotok. - Mondom ridegen, amivel elérem, hogy a két kártya azonnal hisztérikus hadarásba kezdjen.

"Jól rájuk hoztad a frászt." Kuncog a fejemben Alexander, én meg csak felé pillantok, hogy szememben lássa, én is röhögnék legszívesebben. Ám mielőtt neki kezdhetnék a kártyák lenyakazásának a kék hajú valami érdekeset mondd.

- Csend! - Kiáltom el magam, ami eléri, hogy a két kártya remegve befogja a száját. - Mi volt az itt Kártyamamával Duceyka? - Tudakolom, de a fiú csak értetlenül néz rám.

- Treyre gondol és én a helyedben gyorsan válaszolnék. Lily nincs jó hangulatban. - Mosolyog gonoszul a párosra mellőlem a Seggfej.

- Megsérült a bokája, így nem tud részt venni a versenyen. Ő volt az egyik legjobb tagunk. - Magyarázza, én pedig összenézek a barátommal.

"Valaki ki akarja iktatni az elbaszott kviddicses játékosokat." Vonom le a konklúziót.

"Nagyon úgy tűnik." Ért velem egyet a fiú.

"Már csak az a kérdés, miért?" Adok hangot magamban a kérdésnek.

"Hát talán megtudunk valamit, ha meghallgatjuk a kártyák történetét." Gondolkodik el Alexander is.

- Értem. - Mondom ki hangosan. - Már csak egy kérdésem van. - Nézek a két kártyára összehúzott szemekkel, majd csípőre vágom a kezeim. - Mi köze van ennek ahhoz, hogy bejöttetek?

- A segítségeteket akartuk kérni, hogy megoldjuk az ügyet. - Hápognak egyszerre.

- Ez még nem felmentés arra, hogy be is gyertek. - Rázom meg a fejem, de már nem is igazán foglalkozom a két hülyével, inkább csak sarkon fordulok és elindulok az ajtó felé, de mikor nem hallom, hogy követnének értetlenül nézek vissza rájuk. - Mi van? Egész nap ott akartok szobrozni? Azt hittem van egy megoldandó rejtélyetek. - Mondom morcosan, ezzel pedig azonnal elérem, hogy a két fiú utánunk iramodjon.

- Akkor segítetek nekünk? - Tudakolja Egérke.

- Egy szóval sem mondta, hogy nem segítünk. Lilynek azzal volt baja, hogy a házon belül voltatok. - Jegyzi meg a Seggfej és most kivételesen kifejezetten hálás tudok neki lenni, hogy megkímélt és így nem nekem kell elmagyarázni a két szellemi fogyatékosnak, hogy mi a helyzet.

- Oh. - Sóhajtanak fel a kártyák egyszerre. - Köszönjük! - Lelkesednek be.

- Még ne örüljetek ennyire, ki tudja tudunk-e segíteni. - Lombozza le őket a Seggfej.

"Szóval nem csak én szeretem szadizni őket." Pillantok barátom felé, aki mit sem foglalkozva a két kártyával szélesen elvigyorodik, amikor viszonozza a pillantásom.

"Na, de Princeps, ilyennek nézel te engem?" Tudakolja azon a dallamos hangján, amitől már csak forgatom a szemem.

"Jó, bekapom a csalit. Fejezd be a mondatot." Mosolyodok el halványan én is.

"Ez nem szadizás, én kínzom őket." Csillognak a szemei és én nem bírom megállni, hogy ne nevessem el magamat.