Twisted Wizardland

43. Az igazság

- Bocsánat, de mi? - Kérdezem nagyokat pislogva pár perc múlva, mikor meglátom a fiú emlékeiben az obskurálásának okait.

- Mit látsz Lily? - Hallom meg a Seggfej hangját, de nem éppen foglalkozom vele, hanem hangosan felnevetek.

- Most komolyan? - Kérdezem a szemem törölgetve. - Komolyan... - Kezdek bele újra a mondatba, de a nevetéstől nem nagyon jutok tovább. - Komolyan azt hitted, hogy én? - Mutatok magamra még mindig kacagva. - Hogy vele? - Bökök a fiúk felé.

- Princeps, nem értünk semmit! Avass be minket is. - Jön a Seggfej hangja, viszont én még most is nevetek.

- Én és a Hugrabugos gombóc? - Kérdezem a Szultánka felé mutatva. - Félre ne értsd imádom az anyukámat, de nem kezdek ki Hugrabugosokkal. - Vágom csípőre a kezeimet. Jamil felnéz rám, de nem szólal meg. - Oh, bizonyítékot akarsz? - Pislogok párat, majd megvonom a vállamat. - Ha csak ennyi kell. - Legyintek egyet. - Hé, Szultánka, gyere már ide egy percre kérlek. - Fordulok a szőke fiú felé, aki kerekre nyílt szemekkel lép hozzám.

- Igen? - Jön a kérdés a Szultánka szájából, én pedig ugyanebben a pillanatban ököllel orrba vágom és visszafordulok Jamil felé.

- Tessék. Meg is vagyunk. Ennyit számít mit gondol. - Vonom meg a vállam, nem is foglalkozva a nyafogó fiúval mögöttem, akinek valószínűleg betörtem az orrát. - Most pedig itt az ideje, hogy lenyugtassalak. - Jelentem be és leülök az egyik kanapéra, majd megveregetem a combomat. - Gyere, mondok neked egy mesét. - Mosolyodok el.

- Mit tervezel? - Hallom meg a Hal maffiózó kérdését.

- A mese lenyugtat. A gyerekeknél bevált. - Vonom meg a vállam, mikor Jamil még mindig furi obskurusos formában a lábamhoz ül és a fejét az ölembe hajtja. Én csak elmosolyodok és elkezdem simogatni a haját. - Mit meséljek? - Teszem fel a kérdést, de nem is várok igazán választ.

- Mesélj neki Atlantiszról. - Jelenik meg a vállam mellett a Seggfej, mire én elvigyorodok.

- Jó ötlet. - Biccentek egyet. - Egyszer volt, hol nem volt, réges régen, még jóval a mi időnk előtt, de már az istenek bukása után, mikor a mágia már elkezdte megajándékozni az embereket a varázslás képességével, volt egy virágzó királyság. - Kezdek bele a mesémbe. - Ennek a királyságnak az ura az Atlantisz család volt. Az Atlantisz család feje egy bohókás, gyerekes király volt, aki mellett mindenben ott állt testvére, mint egy bölcs tanácsadó. Bár a királyság virágzott a tanácsadó félt, hogy a király gondatlansága elpusztítja az országot. Ezért, hogy ezt elkerülje kidolgozott egy tervet a király megölésére. A terv tökéletesen haladt, a méreg, amit készített már csak az alkalmazást várta, mikor váratlan dolog történt. Öt idegen érkezett az országba, egy nő és négy férfi, akik közül egy barátja volt a királynak. - Emlékszem vissza arra a bizonyos napra az első terhességem alatt. - A király a barátságra hivatkozva vendégül látta az idegeneket a palotájában. A tanácsadó viszont így sem akart lemondani a tervéről, csak hogy egy akadályba ütközött. Az idegenek közül az, aki a király barátja volt valahogy elérte, hogy a király sérthetetlen legyen. Így a tanácsadó eldöntötte, hogy megöli az idegen fiút. Ezen tervében az idegenek közé tartozó nő is segítségére volt, akiről kiderült, hogy már évek óta próbálja eltenni láb alól a csapatába tartozó fiút. A páros tervek százait dolgozta ki, először méreggel próbálkoztak, majd balesetekkel, varázslattal, fegyverekkel. Egyszer még azzal is megpróbálkoztak, hogy egy szobrot dobjanak a fiú fejére.

- Azt mégis hogy élte túl? - Hallom meg Jamil kérdését és mikor lepillantok rá látom, hogy az obskuráló alakja lassan halványodni kezd.

- Kifejezetten furfangos egy alak volt az a fiú. Minden helyzetből kibújt. A tanácsadó és a lány ötszázféle módon próbált véget vetni a fiú életének mind hiába. Az ötszázadik próbálkozás után viszont a lány feladta a harcot. Ekkor derült ki, hogy a fiú, aki kifejezetten ügyes mágus volt, másolatokat készített magáról és a páros azokat ölte meg helyette. Ugyanekkor jött rá a lány arra is, hogy a tanácsos nem a vele utazó fiút akarta megölni, hanem a királyt, akit a fiú miatt nem tudott megölni. A fiú viszont megnyugtatta őt, hogy a király magától is hamarosan meg fog halni. - Mesélem tovább.

- Honnan tudta, hogy meg fog halni a király? - Jön Jamil újabb kérdése.

- A fiú nem egyszerű mágus volt. Ő egy időutazó volt, aki már látta az ország virágzását. Ami az időutazást illeti, az öt idegen is a jövőből érkezett Atlantisz királyságába és hamarosan távozniuk is kellett, de ott töltött idejük nagyban befolyásolta a tanácsost, aki hamarosan királlyá vált. Ekkor már nevet változtatott Cetusnak neveztette magát és belőle lett a családunk alapítója. - Fejezem be a mesét.

- Kik voltak az időutazók? - Kotyog bele a Hal maffiózó, mire én elvigyorodok.

- Mi, természetesen. - Jelentem be. - Bár akkor még nem tudtuk, hogy én is tudok időt utazni. Ez akkor még csak Alexander különleges képessége volt. - Vonom meg a vállam. - Megnyugodtál? - Nézek le Jamilra az ölembe.

- Igen. Köszönöm. - Motyogja, ahogy felegyenesedik most már megint olyan alakban, mint amit megszoktam tőle.

- Üdv újra köztünk. - Kuncogom egyet. - És ne legyél féltékeny a Szultánkára eszem ágában sincs közösködni vele. Általában csak az agyamra megy. - Fújok egyet.

- Őt mégis becézed. - Motyogja az orra alatt a fiú, amivel eléri, hogy nagyokat pislogjak felé.

- Várjunk! Te azt hiszed azért hívom Szultánkának, mert akarok tőle valamit? - Kérdezek vissza, amivel elérem, hogy a fiú elpiruljon. - Oké. Tisztázzunk valamit. - Emelem fel a kezeim védekezőn, majd leengedem őket és komolyan folytatom. - Azért hívom Szultánkának, mert ő a szultán az Aladdinból és mert nem tudom megjegyezni a nevét. Ezért becézek mindenkit. Alapból Jafarnak hívnálak téged, de pechedre a családalapító neve is Jafar volt, mielőtt nevet változtatott és amikor én azt mondom Jafar csak ő ugrik be, úgyhogy muszáj volt megtanulnom a neved. - Sóhajtok egy nagyot.

- Oh... - Pislog rám a fekete hajú fiú.

- Bizony, oh. - Értek egyet.

- Visszatérhetnénk oda ahol azt állítottad, hogy tudtok időt utazni? - A Hal maffiózó kérdésére felkapom a fejem. A szemüveges fiú maga előtt összefont karokkal áll és összehúzott szemekkel néz felénk. - Az időutazás képtelenség. - Folytatja, mire én elvigyorodok.

- Dehogy is. Én éppen a pontosítást tanulom. - Vonom meg a vállam.

- Mintha ezt elhinném. - Forgatja meg a szemeit a Hal maffiózó, én pedig összehúzom a szemeim, de gyorsan kisimulnak a vonásaim és a Seggfej felé fordulok.

- Sétáljunk! - Jelentem be.

- Nem rossz ötlet mutasd meg a csapatnak mit tanultál Lily. - Vigyorodik el a Seggfej.

- Igenis, Hyde professzor. - Motyogom az orrom alatt, ahogy felállok.