Hate You - Yes or No (Jungkook ff.) (❗BEFEJEZETT❗)

6. rész

Nem csak én de mindegyikünk leesett állal bámulta JeongGukot, aki előlépett Yoongi takarásából és úgy várt továbbra is válaszomra. Taehyung szokásos színészi arcával bámult barátjára, Hobi belerúgott hátulról, Jin pedig lehunyt szemekkel csóválta fejét. NamJoon volt aki leghamarabb magához tért. Azonnal letolta Kookot.

- Na de Jungkook! Válogasd meg a szavaid, mégis hogy beszélsz a főnököddel! -pirított rá szigorú, leaderi hangon.

- Bocsánat én csak...

- Nene hagyd. -intettem le Namot, tudtam egy újabb letolás következne- Semmi baj. Igen, bár ez nem ide tartozik, de van egy kislányom. Azért nem beszéltem róla mert nem tartozik a munkához.

- Ne kérem, hagyja ezt abba Mrs. Rees, nem kell magyarázkodnia. -hajolt meg NamJoon- Igazán nincs közünk a magánéletéhez sem a gyermekéhez. Kook csak... -biztos egy megfelelő jelzőt keres, hogy kimentse a szokásosan szószátyár maknaejukat.

- Kotnyeles? -kérdeztem vissza mosollyal arcomon. Hiszen mindig is az volt.

- Pontosan.

- Ugyan, mondtam már, hogy nincs probléma. Bizonyára úgyis tudomást szereztetek volna a gyermekemről, csak nem szeretem őt bemutatni az ügyfeleknek. Még akkor sem ha történetesen egy földről valók vagyunk. -igyekeztem a legkedvesebb hangomat előszedni de közben magabiztos is próbáltam maradni.

- Megértjük, kérem ne szavatkozzon. -ezúttal Jin hajolt meg nekem.

- Rendben. Figyeljetek, elnézem ezt a kis bakit ha abbahagyjátok ezt a szörnyű magázódó hangnemet. Tudom, hogy jelen esetben a főnökötök vagyok de szeretném ha barátságosabb hangnemet használnánk. Úgy még a munka is gördülékenyebben megy. Persze a vezetőség előtt a hivatalosnál maradunk de magunkközt legyen tegeződés rendben?

- Úgy mint rég? -szólalt meg először Taehyung mióta elkezdtük ezt a beszélgetést.

Kicsit meglepett a kérdés. Nem tudom miért de meglepett. Akaratlanul is azonnal beugrott néhány képkocka és picit összeszorult gyomrom. „Úgy mint rég...” hát igen, nekünk múltunk van ha tetszik ha nem.

- Hát nem pont mint rég de ne magázódjunk rendben? Most pedig tényleg induljatok vissza a szállodába, ki kell pihennetek magatokat holnapra. A külsős helyszínen több lesz a munka, így már nyolckor elkezdjük a forgatást, kérlek ne késsetek és vegyétek át párszor a szövegeket, köszönöm.

- Így lesz, megígérjük! -felelték egyszerre.

Mind elindultak kifelé és betartva kérésemet a viszlát helyett egy sziával köszöntek el. Kicsit furcsán hangzott ismét ezt hallani tőlük de jobb mint az a komor hangnem amit az előbb ütöttek meg velem szemben. Tudom talán butaság azt kérni tőlük barátként vagyis valami olyasmiként kommunikáljunk egymással de számomra sokkal nyomasztóbb az ha Mrs. Reesnek hívnak és úgy kell tenniük mintha nem ismernének. Talán ezzel magamnak is ártok egy picit, de nem is tudom, valahogy nem tudom elképzelni úgy őket mint az idegeneket. Mert nem azok. Hiába élek tagadásban, hiába hitetem el magammal, hogy ők ismeretlenek számomra, tudom, hogy ez mind nem igaz. Hiszen attól mert együtt dolgozunk még nem kell újra legjobb bariknak lennünk. Letudom ezt a munkát és kész, többé nem beszélünk. Addig meg... Kicsit visszakapok a múltamból, még ha közben ez kissé darabjaimra is szed.

....

Hazaérve kiszedem YoRat a hátsó ülésről és mivel elaludt ölben viszem be a házba. Már az ajtónál meghallom a kiszűrődő fojtott kiabálást, ami Danieltől ered. Mindenbizonnyal telefonon ordibálhat valakivel, sajna manapság egyre inkább szokásává válik. Egy elnyomott sóhajjal nyomom le a kilincset és miután bezárom az ajtót elindulok az emelet felé. Daniel a konyhában van egy pohár whiskey mellett és feltevésem igazolásaként mobilja füléhez tapad. Észrevesz én csak biccentek a lépcső felé, miszerint felviszem YoRat a szobájába, ő erre bólint és eltátogja, hogy majd jöjjek vissza mert beszélni akar velem. Válaszként én is csak bólintok és sietve lányom szobájába megyek mert már leszakad a karom súlya alatt. Nem csoda hiszen már hamarosan öt éves lesz. Istenkém, mintha csak tegnap lett volna mikor először a karomban tartottam. Olyan kis picike volt, aranyosan kopaszka és olyan kis törékeny. Ma pedig... már lassan kész nagylány. Mikor öregedtem meg ennyire?