Hate You - Yes or No (Jungkook ff.) (❗BEFEJEZETT❗)

35. rész

Bár tudnék aludni! De sajnos nem tudok. Egyfolytában kattog az agyam, gondolataim száz felé járnak. Már hajnali három van de apa felől még semmi hír. Nagyon aggódom mi történt azután, hogy mi eljöttünk, és amiért nem jön ide vagy legalább egy sms-t nem küld. Vajon tényleg ekkora a gond?

Hogy ne keltsem fel YoRat a toporzékolásommal a konyhába megyek, abban reménykedve, hogy nem futok össze egyik Bangtan fiúval sem. Szerencsére a lakosztály üres és olyan nagy a csend mint ha nem is lakná hét igen csak zajos férfi. A hűtőhöz lépek és kiveszem a narancslés kancsót és töltök magamnak. Jól esik a hűs lé forrongó belsőmnek, bár a gondjaimat nem teszi semmissé. A pult feletti neon cső ad némi fényt a sötétbe burkolózott helységnek, és kirajzolódik egy aprócska papír darab a kenyérpirító mellett. Bizonytalanul lépek oda, de mikor észreveszem, hogy nekem van címezve bátrabban nyúlok érte. Kihajtom a hófehér lapot és szemöldököm hamar a magasba szalad amikor rájövök ezt bizony nem JeongGuk hanem maga SeokJin írta. Az áll rajta *Ha beszélni szeretnél a tetőn megtalálsz!* Kissé kábultan rakom az egyik fiókba a levelet és méginkább elképeszt az, hogy el is gondolkozom rajta. Szívem szerint elmondanám valakinek
mi történt, mit érzek és mekkora kételyek vannak bennem, olyasvalakinek, aki tényleg meg is értené és nem ítélne el a tömérdek hibáimért. De, hogy Jin legyen az? Jó persze tényleg kedves teremtés, Guk után őt kedveltem meg a leghamarabb, de akkor is... Pont neki öntsem ki a szívem? Félek még ő sem értené meg. Még nekem is nehéz követni a saját érzéseimet, akkor más hogyan tehetné?

DE AKKOR MIÉRT TARTOK A TETŐRE!?

Bizonytalanul nyitom ki a vasajtót és bár a levélben megírta mégis meglep, hogy idefent látom. Tényleg képes volt egész éjjel rám várni ebben a hidegben? Ha miattam lesz beteg azt sosem bocsájtom meg! Közelebb sétálok és mikor észrevesz széles mosollyal arcán fordul felém. Hosszú, lábszárig érő kabát van rajta ami bár melegnek tűnik de mégsem maximális védelem a hideg ellen, főleg ha órák óta
kint van az ember. Aggódva kérdezek rá.

- Jin, mondd, hogy nem voltál egész éjjel idekint? Ugye nem? -felkuncog.

- Nem őrültem meg! -paskolja meg karomat- Van belső kamera és figyeltem mikor jössz ki a szobádból. Kiosontam a hátsó ajtón, és most itt vagyok. -tárta szét karjait, vigyorogva.

- És ha úgy döntök nem jövök fel, itt álltál volna reggelig?

- Nana, azért ilyen elvetemült dolgot sosem tennék. -nevetett- Vártam volna egy kicsit aztán persze visszamegyek ha látom, hogy nem jössz. De itt vagy. -mutat rám.

- Igen. Bár... magam sem igazán értem miért. -vallom be őszintén.

- Mert már nem bírod hordozni azt a nagy terhet amit az évek alatt saját magadra tettél. De az üzenetem igaz volt, szívesen meghallgatlak, és ha tudok segítségedre leszek.

Nem válaszoltam, helyette inkább őszinte mosollyal és hálával néztem rá, miközben biztos vagyok abban, hogy sugárzik rólam a bizonytalanság és a kétségbeesés. Jin maga mellé mutatott ahol egy nagyon vastag pokróc volt leterítve az egyik szellőző párkányra, amin még két színes párna is díszelgett.

- Készültem ám. -vigyorgott büszkén- De ha visszamennél az sem zavar, beszélgethetünk a szobában is.

- Ne! Jó itt. Nincs annyira hideg. Különben is, jól esik itt lenni, itt kevésbé érzem azt, hogy megőrülnék.

Leültünk. Igazából azt hittem Jin rögtön letámad a kérdéseivel és nem győzök majd válaszolni rájuk, de úgy tűnik nagyot tévedtem, ugyanis egyikünk sem szólalt meg. Féltem én kezdeményezni, végtére is ő volt az aki felhívott ide, másrészt én voltam az aki elfogadta az ajánlatát. Mégis annyira paráztam attól mi lesz az első kérdés ami itt fent elhangzik, hogy saját ujjaimat tördeltem izgatottságomban.