Hate You - Yes or No (Jungkook ff.) (❗BEFEJEZETT❗)

43. rész

A lágyan fújó szél itt ott belekap hajamba és felrepíti vízszintes hullámain. Ujjaim összekulcsolva pihennek lábaimon miközben arra várok, hogy SoYang végre megérkezzen. Fehér hálóingem, amin a kórház logója is szerepel, szinte érezhetetlen lepelként simul testemre, míg a nyitott teraszajtón keresztül érződik az a tipikus klór kontra fertőtlenítős kórház illat. Telefonommal kezemben tekintek a távolba, ahonnan remekül látszódik Seoul csodás látképe. Mélyen beleszagolok a levegőbe és lehunyt szemekkel sóhajtok fel. Oly rég nem éreztem már ezt. Szinte el is felejtettem milyen ez. Hiányzott. Kétség kívül hiányzott ez az egész. Telefonom pittyegése ránt vissza gondolataimból, mire a képernyőre pillantok amin egy értesítés ugrik fel miszerint üzenetem jött. SoYang írta, csupán csak annyi áll benne „Már itt vagyok.” mégis ez a rövidke mondat mosolygásra késztet. Nehezen feltápászkodom és megigazítom hálóruhám és hajamat, hogy némileg emberibb külsővel fogadjam legjobb barátnőmet. Pár perccel később kivágódik az ajtó és egy lány helyett kettő ront be rajta, ami óriási örömmel tölt el. Sietek köszönteni őket de Yang gyorsabb és a pillanat tört része alatt nekem esik.

- Te meg mi a fenét csinálsz? Nem szabadna mozognod. -ripakodik rám.

- Jól vagyok Yang, nem kell kiabálnod. Nyugi. -mosolygok rá bíztatóan és elég nyugodtan ahhoz, hogy abbahagyja a pánikolást.

- Akkor sem kéne szuperhősöst játszanod, a doki is megmondta, hogy pihenned kell.

- Hagyd már Yang ne piszkáld van így is épp elég baja szegénynek. -ShinAh nevetve tolja félre barátnőmet majd átkarolva engem visszavezet az ágyhoz- Hogy bírod NaRa? -kérdezi kedvesen.

- Tűrhetően. Apa? Úgy volt, hogy veled jön nem? -pillantok SoYangra hiszen így beszéltük meg.

- Be kellett mennie valamiért a céghez, de jön ő is nem sokára.

Egy halvány mosoly kíséretében bólintok és veszem tudomásul, hogy bizony máshogy alakulnak a dolgok. Nem sokkal később csajos beszélgetésünket egy nővér zavarja meg, aki az aznapi ebédemet hozza be műanyag tálcán. Megköszönöm s miután távozik ott folytatjuk ahol abbahagytuk.

- Mondd csak ehetsz te ilyet egyáltalán? -bök Yang az egyik csípős fogásra.

- Ha nem fejezed be tényleg meg foglak verni. -megmutatom izmaim is, hogy lássa nem tréfálok.

Természetesen két másodperc se kell hatalmas nevetés tör ki belőlünk, s bár szűnni nem akaró fájdalmaim néha közbeszólnak de jókedvemen mit sem változtat.

- Óh jut eszembe olvastátok a Hybe legújabb közleményét? -dobja be ShinAh random a témát.

- Melyiket? Volt egy pár a napokban.

- Jaj SoYang... Ami ma reggel kijött. Szerinted mégis mit értettem legújabb alatt? -ráncolja össze szemöldökét.

- Én tudjam? Nálad semmi sem biztos. -felnevetünk, ShinAh csak rosszallón megrázza fejét.

- Én nem olvastam még. Mit tettek ki? -gondoltam inkább rákérdek, hagy folytatódjon a nap.

- Bejelentették Jin esküvőjét és azt is, hogy ChaeYeong állapotos. -ledöbbentem.

- Tényleg? -őszinte meglepettséggel kérdezek rá- És ezt csak így? Ráadásul ilyen hamar? Hogy hogy?

- Hát úgy tudom, hogy sem YongDal sem pedig a fiúk nem akarták túl sokáig húzni az időt a bejelentéssel. Minél hamarabb közölni akarták az Army-kkal.

- És hogy fogadták? -féltem rákérdezni, de muszáj volt.

- Nézd meg magad.

Képembe nyomta telefonját amin a Weverse alkalmazás volt megnyitva, azon belül is a BigHit közlése a jövőhónapban esedékes esküvőről. A rajongók el voltak ájulva és kb mindenki örült a hírnek. A kommentszekció tele volt gratuláló és örömködő üzenetekkel, akadtak sírós emojik és néhány bejegyzést láttam ahol arról beszélnek páran hogy repül az idő és az egykor kisfiúkból ma már érett férfiak lettek, akik megnősülnek és családot
alapítanak. Bevallom meglepett, hogy egyetlen rosszalló vagy gyűlölködő kommentet se láttam és a sasaengek is valahogy eltűntek. Nem sírtak, hogy "jaj most mi lesz velem a férjem nélkül" meg "most akkor hogy fogom elrabolni" stb stb. Mind
mind boldog és örömteli kommentek voltak, amikben az összes rajongó örült a fiúk boldogságának. Ez belőlem is kicsalt 1-1 könnycseppet, és elérzékenyülve vettem tudomásul, hogy az a sok toxikus ember talán félre tudja tenni a negativitását és örülni tud a másik boldogságának. Az ok, hogy miért teszi az már
más kérdés, de szerintem ezesetben el is térhetünk tőle.