Hate You - Yes or No (Jungkook ff.) (❗BEFEJEZETT❗)

9. rész

Jungkook szemszöge

Néhány nappal korábban

Ismét egy újabb kör a hullámvasúton, kizárólag a mi kérésünkre, de.... valahogy most nem tudom élvezni. Annyira zavar valami, pontosabban valaki. Mióta eltelt az ebédidő csak arra tudok gondolni, hogy NaRa egy pillanatra újra a régi volt. Szinte láttam megcsillanni szemeiben azt a lányt, akit egykor megismertünk. Azóta pedig nem bírom kiverni a fejemből. Mármint nem szó szerint őt hanem maga a helyzetet vagy az érzést amit kiváltott belőlem. Bűntudatom van amiért örülök ennek, hiszen semmi közöm nincs már hozzá és nem is tehetem meg, hogy csupán felületesen érdeklődöm az élete felől. Mégis. Az, hogy talán maradt benne a régi NaRaból csupán egy szikrányi is teljesen feldob és vissza akarom hozni azt az énjét. Tényleg ez ennyire nagy baj lenne?

....

- Miért lóg az orrod már megint?

Taehyung huppan fel mellém az egyik körhintás lóra, már épp végeztünk a forgatással és megengedték, hogy szórakozzunk egy kicsit, így Tae jónak látta ha zaklatni kezd.

- Semmiért.

- Aha azt látom. Ebéd óta fura vagy. Jó mondjuk azóta fura vagy, hogy kiderült ide jövünk, de na érted(?) fura vagy és kész.

- Ha annyira fura vagyok akkor mért keresed a társaságomat folyton? Kerülj el és minden rendben lesz.

Nem akartam durva lenni csupán kicsúszott. Azonnal meg is bánom és szorosan összezárom szemeim hátha semmissé tudom tenni az iménti megnyilvánulásom. De mivel nincs varázserőm és mágikus lény sem vagyok kénytelen vagyok a normál módszerhez fordulni, a szavakhoz.

- Ne haragudj Taehyungie, nem úgy gondoltam én csak...

Befogtam. Nem azért mert nehezemre esne bocsánatot kérni az egyik legjobb barátomtól csupán fogalmam sincs róla mit mondhatnék neki, hülyeségeket meg kifogásokat nem szeretnék összezagyválni neki. De mivel több mint tíz éve ismerjük egymást és barátok vagyunk szerencsére Tae ismer már és belül pontosan tudja mit akarnék neki mondani. Ezért mosolyogva szorít rá vállamra és leszáll a játék lóról.

- Értelek. Viszont jobb lenne ha ezt az egészet abbahagynád. Hidd el csak magadnak ártasz a legtöbbet. Öt év eltelt.

- Tudom! -csattanok fel halkan, nem szeretném ha a többiek meghallanák miről beszélünk, főleg nem NamJoon hyung- Tudom Tae, csak... Láttad ma az ebédnél? Ugyanúgy beszólt Yoonginak mint régen. Érted? Talán van remény.

- Mégis mire Kook? Már családja van.

- Tudom... -sóhajtok- Nem is úgy értem csak... Talán... lehetnénk barátok. Érted? Mint régen.

- És ez tényleg menne neked?

- Hát... Ahogy te is mondtad sok idő eltelt. Azt hiszem igen. Tudnék a barátja lenni. Persze csak ha akarná, vagy tartana rá igényt. Végülis nem tudom a mostani életébe beleférne-e egy olyas valaki mint én.

Tae csak ingatta fejét és szarkazmusát visszafojtva sóhajtozott. Megértem. Ha nekem ezzel az ömlengéssel jönne valaki biztosan én is így viselkednék, vagy rosszabbul. De nem tehetek róla, művész, egy zenész vagyok, és mint olyan tartalmasabban és kicsit bonyolultabban fejezem ki az érzelmeim és a gondolataim mint mások. De ezt neki kéne legjobban tudni hiszen társak vagyunk. Látom ahogy a távolba tekint majd újra vállamra teszi kezét és rám néz.

- Mért nem kéred meg, hogy lazuljon velünk egy kicsit? Tudod(?) mint az ebédnél.

- Te megőrültél? Mégis hogy tehetném ezt? Nem! Felejtsd el!