Hate You - Yes or No (Jungkook ff.) (❗BEFEJEZETT❗)

33. rész

Szüntelen őt bámulom, egyszerűen nem tudom levenni róla a szemem. Mintha egy pillanat alatt rabul ejtett volna és nem tudnék szabadulni tőle. Egy másodperc erejéig rám néz, hogy zavartságomat leplezzem gyorsan YoRa után megyek és elkísérem őt a hercegnői asztalához. Apa is és a jelen lévő anyukák, apukák is odahozzák gyerekeiket és egy rögtönzött pohárköszöntőt mondok.

- Köszönöm mindenkinek aki ma el tudott jönni ide, hogy megtiszteltek a jelenlétetekkel hálás vagyok. És nektek is kis lúrkók, hogy eljöttetek a barátotok szülinapjára. Ez a mai nap nagyon különleges számomra, ugyanis a drága kislányom, a szemem fénye, ma lett öt éves. -nem akartam
de akármennyire is tartottam magam sikerült pár pillanatra elérzékenyülnöm- Ez bizony nagy szó. Mintha csak tegnap lett volna, hogy először a karomban tartottam. Szörnyű belegondolni hogy repül az idő. Amíg a gyerekeink felnőnek addig mi szépen lassan megöregszünk. -néhányan felkuncogtak- De nem is szaporítom tovább a szót. Érezzétek jól magatokat a mai este és kezdődjék a party! -persze a gyerekek sikoltottak fel a leghangosabban és már rohantak is játszani.

YoRa is velük tartott, így én magamra maradtam SoYangal és apával. Hatalmas és őszinte mosollyal arcomon néztem a gyerekeket ahogy játszanak, nagyon örültem, hogy YoRanak ilyen jó barátai vannak. Persze némi hiány érzet is meglapul az öröm mellett, hiszen nekem ilyesmiben sohasem volt részem. Az anyám halála miatt Sihyuk fogadott örökbe és azután egy boldog pillanatom nem volt az életben. Kivéve azt a napot mikor YoNat is adoptálta. Onnantól kezdve volt miért élnem és küzdenem mindennap. Aztán az iskolában megismertem JeongGukot és még egy pozitívum került az életembe. De persze mind jól tudjuk hogy alakult ez az egész és sajnos elveszítettem mindkettőjüket. Őszintén szólva ha nem lenne YoRa fogalmam sincs mihez kezdtem volna. Ő ad mindennap erőt ahhoz, hogy harcoljak és akarjak is harcolni. Fáj beismerni, de rajta, SoYangon és az apámon kívül semmim nincs. Régen volt valamim, de el kellett engednem. Muszáj volt mert ha én nem teszem meg a körülmények sodorták volna messzire tőlem. Így meg kellett hoznom egy olyan döntést amit valószínűleg épeszű ember sohasem tett volna. De nem tehettem mást, nem lehettem önző, muszáj volt lépésre szánnom magam.
Hogy bánom-e? Minden egyes nap. De mégis úgy érzem helyesen cselekedtem. Így megóvtam hét életet a súlyos károktól és az annál is nagyobb veszteségektől. Igaz így én vesztettem el mindent, de akkor is így volt a leghelyesebb. Csak ne fájna még most is annyira!

Gondolataimból egy a vállamat kopogtató kéz térít vissza. Picit riadtan fordulok meg s meglepődöm mikor NamJoonnal nézek farkasszemet.

- Oh, szia! Ne haragudj még nem is tudtam köszönni nektek.

- Jaj semmi baj, nem azért jöttem ide. Figyelj, a srácokkal felvetettünk egy ötletet és nem tudom mennyire örülnél neki vagy egyáltalán benne lennél-e?

- Miről van szó?

- Hát, ha már úgyis egy bulin vagyunk, úgy gondoltuk előadhatnánk egy dalt a szülinapos lánynak. Persze csak ha nincs ellenvetésed és a vendégeket sem zavarná? -na jó erre nem számítottam. Igazán kedves gesztus részükről.

- Most viccelsz? Szerintem erre várnak mióta megtudták, hogy ti is jöttök. -feleltem mosolyogva- Figyelj én nem bánom, ha valóban szívesen elénekelnétek egy dalt, örömmel elfogadom. Egy ilyen ajánlatra nem lehet nemet mondani. Szólj akkor a többieknek addig bejelentelek titeket.

- Oké. Remélem azért kicsit jóvá tehetjük az apád szemében is a múltkori hibánkat. Nem szeretnénk ha rossz véleménnyel lenne rólunk, ahogy te sem.

- Ó miatta ne aggódj, ő hozta ki Gukot a sittről, ha neheztelne rátok hidd el nem tett volna ilyet. Én meg... -egy pillanatra elakadtak szavaim, nem igazán tudtam mit mondhatnék- Nem haragszom rátok. Na, akkor készüljetek fel, két perc és tiétek a színpad.