Hate You - Yes or No (Jungkook ff.) (❗BEFEJEZETT❗)

20. rész

Úgy álltunk ott mint két szerencsétlen, akik elfelejtették, hogy tudnak beszélni. Még mindig a tíz dollárosokat szorongattam mikor SoYang jelent meg a hátamnál.

- Mi van már, mi tart olyan sokáig(?) éhes vagy... Oh. -igen, nos biztos rájött nem a vacsorája érkezett meg- Azt a kibaszott... Ez aztán a fordulat. -hátba csapott, de ezt Guk nem láthatta. Max hallotta, de nem vagyok biztos benne.- Rég láttalak Jungkook. Hogy hogy itt? Talán eltévedtél?

Annyira irigylem Yangot amiért ilyen könnyen túllép azon, hogy maga JeongGuk áll az ajtóban, míg én még mindig a hangom után kutakodom. Bár az is igaz, hogy nem egy cipőben járunk.

- Nem. Nem tévedtem el. -feleli tömören, rám pillantva.

- Mindent értek. Akkor én itt se vagyok. Nyugodtan beszéljetek, tőlem még egy Dua Lipa koncertre is elmehettek, addig vigyázok a hercegnőmre. YoRa, gyere picim, a mami most nem ér rá, nézzünk animet!

És naná, hogy még a harmadik szomszéd is hallotta mi folyik nálunk, már miért is ne ordítozna. Égett az arcomról a bőr barátnőm miatt, bár tudom semmi rossz szándék nem volt szavaiban, csak ezt a fura szokását nem sikerült kinőnie.

Elpirosodva pislogtam Gukra aki szintén zavarban volt. Úgy tűnt mint aki nagyon biztos a dolgában, elég magabiztosan állt a tornácon. Letettem tárcámat az ajtó melletti kis szekrényre és kimentem a házból. Nem mentünk messze, csak a hintaágyig, ami oldalt van az ablak mellett. Leültem rá, ő a korlátnak támaszkodott. Egy darabig nem szólalt meg egyikünk sem, ami számomra nagyon zavaró volt, főleg mert annyi minden kavarog most bennem. Gondoltam felgyorsítom a dolgokat.

- Honnan tudtad hol vagyok, csak nem követtél? -kicsit elszégyelte magát a kérdéstől, de hamar túl tette magát a dolgon és újra magabiztosan pislogott rám.

- Ne haragudj nem akartam rosszat vagy hogy félreértsd, de szerettem volna elnézést kérni tőled.

- Elnézést? Mégis miért?

- Hát a viselkedésemért a parkban. Nem neked szólt, csak... -beletúrt hajába és elfordult tőlem.

- Csak? -igyekeztem kicsikarni belőle a választ, ha már itt van.

- Túl zaklatott voltam. Tudod pont azelőtt volt egy... nos, egy felkavaró beszélgetésem Jin hyungal és nem végződött valami fényesen.

- Összevesztetek?

- Nem. -újra felém fordult- Csak én kiabáltam vele. Aztán elrohantam a szállodából.

Szörnyű ezt hallani. Hogy ők veszekedjenek? Pont ők, akik annyi mindent túléltek már? Képtelen vagyok felfogni, hogy pont velük történik mindez.

- De mégis min tudtad így felhúzni magad? Mit mondott neked Jin?

- Semmi olyat csak... Kicsit tele van már a hócipőm velük. Mármint nem konkrétan a srácokkal, hanem a túlzott agyonaggódásukkal és hogy folyton a nyakamra járnak. Sok ez nekem.

- Csak segíteni akarnak.

- Tudom! -vágta hozzám emelt hangon, amit gyorsan vissza is vett- Tudom. Csak... Képtelenek megérteni, hogy pont ezzel a viselkedéssel készítenek ki. Nem értik meg, hogy nincs szükségem a segítségükre.

- Akkor kiére van? JeongGuk. Ha így folytatod tovább teljesen tönkreteszed magad, és a fiúkat is. Miért nem fordulsz akkor pszichológushoz?

- Nem vagyok őrült.

Újra elfordult és a korlátra támaszkodva figyelte a sötétbe burkolózott tájat. Odamentem hozzá. Ha már beszélni akart akkor beszéljünk. Őszintén.