Hate You - Yes or No (Jungkook ff.) (❗BEFEJEZETT❗)

18. rész

Mivel a srácoknak újabb hivatalos rendezvényekre kellett menniük, jutott időm a gondolkozásra. Százszor átpörgettem magamban azt a beszélgetést amit néhány napja kértem a fiúktól, és azt hiszem ha nem is állok rá teljesen készen biztosra állíthatom, hogy meg tudom csinálni. Az elhatározásom hajt és nem a magabiztosságom. Ha arra hallgatnék valószínűleg soha nem kerülne sor egyetlen eszmecserére sem. De ez az ügy sokkalta fontosabb annál, hogy a saját kis félelmeim mögé rejtőzzek. Meg kell próbálnom maradásra bírni Gukot, akkor is ha elbukom. De legalább akkor elmondhatom, hogy én mindent megtettem az ő és a banda érdekében. Remélem az igyekeztem nem lesz hiábavaló.

&&&

Majdnem egy hét telik el azóta, hogy Daniel elment és azóta se hallok felőle semmit. Ami meglep az egészben az az, hogy valahogy nem is igazán érdekel mi van vele. Tudom szörnyű ilyet mondani, hiszen a felesége vagyok, de nem tehetek arról, hogy így érzek. És erős a gyanúm, hogy ő is efféleképpen vélekedik hiszen akkor már rég keresett volna. Talán jobb is így. Senki nem keresi a másikat, legalább nyugalom van.

Az utolsó kávé cseppeket kortyolom ki csészémből mikor valaki csenget. Kíváncsian megyek az ajtóhoz, hiszen nem várok senkit, főleg nem reggel hét órakkor. Vajon ki lehet az? Lenyomom a kilincset és kitárom a bejárati ajtót. Teljesen ledöbbenek mikor apámat pillantom meg a küszöbön állva. Ő meg mit keres itt?

- Jó reggelt NaRa! Mi az, már be sem engeded jó öreg apádat? -kérdi mosolyogva, viccesen.

- Oh jaj, ne haragudj -állok félre- csak nem számítottam rád. Mégis mikor érkeztél?

- Csak nemrég landolt a gépem. -bejött és a konyhába mentünk.

- És egyből ide jöttél? Kedves tőled, de nem kellett volna fáradnod.

- Ugyan már! Nem fáradtság az ha eljövök az egyetlen lányomhoz. Na meg már az unokámat is szeretném látni. Hol van YoRa?

-  A fürdőben. Este már nagyon fáradt volt és reggelre tettük a fürdést, hamarosan készen van. Kérsz kávét?

- Igen köszönöm. Apropó, Daniel merre van, még alszik? -kérdése meglep, még a kávét is majdnem félreöntöm.

- Ezt meg hogy érted? Daniel nincs itt, Japánba utazott. -ezúttal apám az aki meglepődik.

- Micsoda? Mégis minek?

- Hát munka ügyben. Nem te küldted oda?

- Én aztán nem! Minek küldtem volna Japánba? Hiszen az ottani feladatait már hónapokkal ezelőtt elintézte. -erre nem tudom mit mondhatnék, nem értem- Felhívom és megtudom mi folyik itt.

Mielőtt bárhogyan is tiltakozhattam volna apa már el is tűnt a nappaliban, füléhez tartva telefonját. Árgus szemekkel figyelem minden egyes rezdülését és fülelek hátha meghallok egy beszélgetés foszlányt, s közben azért imádkozom, hogy Daniel ne áruljon el semmit. Hevesen ver szívem, legszívesebben most azonnal odarohannék apámhoz és kikapnám azt a telefont a kezéből. De tisztában vagyok vele, hogy ezt nem tehetem, már csak azért sem mert azzal biztosan elárulnám magamat, vagyis azt, hogy valami nincs rendben. Ezért marad a hallgatózás. De mivel túl messze ment tőlem ahhoz, hogy bármit is értsek így csak várakozni tudtam. Pár perc után apa igazi pókerarccal jött vissza a konyhába, és pontosan ugyanoda ült vissza ahol korábban volt. Izgultam mit fog mondani, reménykedtem a kisebb rosszban. Először nem szólt semmit csak nézett rám, mintha próbálná megfejteni a gondolataimat. Igyekeztem nem elárulni semmit, nagy volt a vívódás bennem. Végül ő törte meg a csendet.

- Kicsim, csak egyszer fogom megkérdezni, és szeretném ha őszintén válaszolnál! -ajjaj- Daniel és közted minden rendben van?

Pillanatok alatt lever a víz és szívem úgy lüktet majd' széttöri bordáimat. Érzem ahogy homlokomon izzadtság cseppek keletkeznek és végigfolynak halántékomon. Dühös vagyok Danielre amiért képes volt elárulni az apámnak, ráadásul úgy, hogy ki tudja miket hadoválhatott neki a telefonban. Mi tévő legyek most? Nem mondhatom el az igazat! Úgyse értené meg. Főleg úgy, hogy még én sem vagyok egészen tisztában a teljes igazsággal. És mi van ha Daniel teljesen mást mondott mint ami a valóságnak megfelel? Fogalmam sincs mit tegyek... Apám szigorú és követelőző tekintete egyre nagyobb nyomást helyez rám, tudom válaszolnom kell neki. Épp mikor rászánom magam a vallomás tételre valaki megakadályoz benne.